Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újabb rezidenseket köszönt programjában az L1

    2020. március 6., péntek 16:34

    Az L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület újabb rezidenseket köszönt a programjában, akik 2020. februártól – decemberig vesznek részt az alkotóművészeti munkájukkal az egyesület éves aktivitásában. 

    Az L1 Egyesület 2012 óta összesen 38 rezidens művészt fogadott be, hogy az adott évben segítsék a független művésszé válásukat és közösségi szellemben találjanak partnert maguknak (vagy fogalmazzák meg, hogy ők önállóan képzelik el a munkájukat).

    A kezdetekben meghívás útján lehetett a státuszt megkapni, de 2017 óta nyílt pályázati formában lehetett jelentkezni a programba.

    „A 2020-as évi pályázati rendszerben nagy örömünkre számtalan érdeklődést kaptunk és végül 5 pályázat érkezett be, mi max. 3 művészt terveztünk kiválasztani. Ráadásul nagy meglepetésünkre, de teljesen egyértelműen külföldön élő pályázó is volt, valamint különböző alkotói, művészeti ágból jelentkeztek. Volt olyan is, aki lekéste a határidőt, de ebben igyekeztünk szigorúak lenni” – közölte az Egyesület.

    A döntésben az L1 Egyesület tagjai/művészei (Horváth Ádám Márton, Kovács Noémi Anna, Ladjánszki Márta és Varga Zsolt) vettek részt.

    2020-ban az L1 Egyesület kiválasztott rezidens művészei:

    Gálos László– kollodista, boncmester
    Lázár Helga – bábszínházi rendező, tervező, előadó
    Szemessy Kinga – táncos, tánckutató, tanár

    Eredményes együttműködést kívánunk mindenkinek!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram