Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 14., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újabb színház örökös tagja lett Bodrogi Gyula

    2024. augusztus 29., csütörtök 09:23

    Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező a XIV. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon egy frissen alapított díjat kapott: a Szarvasi Vízi Színház örökös tagja lett – írta meg a Blikk.

    – Nagyon boldog vagyok, örülök, nagyon köszönöm. Sajnos nem tudtam ott lenni, mert épp Erdélyben voltam, de majd bemegyek a színházba és megkapom, mert valaki elhozta a szarvasi díjat – árulta el Bodrogi Gyula, aki a József Attila Színháznak, a Vidám Színpadnak és a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja. A színész nagyon büszke a mostani díjra és azt is elárulta, van otthon egy-két polc, amelyet beterítenek az eddigi, 66 éve tartó pályafutásának mérföldkövei.

    – Szerencsére elbírják a polcok, mert mindegyikhez jár egy kis szeretet is és a szeretet megkönnyíti a dolgokat – árulta el mosolyogva Bodrogi Gyula, aki most az évad közeledtével már készül a munkáira, amelyből épp annyi van, amennyire szüksége van.

     Hála istennek nem sok van, de azért elég, pihenni is fogok – jelentette ki a 90 éves művész.

    Forrás: Blikk

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram