„Az én életemnek már mindegy, én amíg tudok, addig dolgozom” – kezdi a beszélgetést Ujlaki Dénes Veiszer Alinda legújabb műsorában. A Jászai Mari-díjas színész, aki alapítása óta a Katona József Színház társulatának tagja, beszélt arról, hogy a színháznak miért kell politizálni, de arról is, hogy miért hiányzik ma a „biztonság”. Többször előkerül tragikus gyerekkora, aminek meghatározó része volt, amikor 14 évesen két év börtönre ítélték.

„Nyárra példádul nem is vállaltam semmit, elegem van, pihenni akarok, horgászni akarok” – meséli a színész az egyórás műsor elején (amit jelképes összegért itt lehetmegnézni).

A koronavírus időszakban, ahogy fogalmaz, „két évig gyakorlatilag nem csináltunk semmit.” Akkor azt érezte, hogy elvonási tünetei vannak, de utána, amikor elvállalt két szerepet is egyszerre, a próbaidőszak utolsó hetei már nagyon kifárasztották.

A régi időkből a bizonyosságot és a biztonságot hiányolja. Szerinte a színházban sosem volt demokrácia, és az nem is oda való. Érzi az egyenlőség hiányát, ami bánásmódban, anyagiakban és támogatásban nyilvánul meg számára leginkább. Ő is próbált vállalkozóként működni, de neki ez sosem ment, nem volt türelme könyvelőkkel veszekedni, elege lett az egészből.

– meséli tragikus gyerekkoráról, amiből két évet börtönben töltött. Az 1956-os forradalom idején a lakásuk fölötti Országos Légvédelmi Parancsnokságon, amit szétvertek az oroszok, talált egy fegyvert, és hazavitte. Később valaki elkérte tőle azt a fegyvert, odaadta neki, viszont az illető lebukott, és hogy kevesebbet kapjon a fiatal Ujlakit is feljelentette – így 14 évesen ugyanannyit kapott, mint akinél megtalálták a fegyvert.

A börtönben töltött évek miatt azt érzi, hogy gyermekként lemaradt fejlődése egyik fontos korszakáról. „Én a Gyorskocsi utcában kezdtem, oda iratkoztam be” – meséli mosolyogva a középiskoláról. Kilenc hónapot töltött egyedül egy zárkában, amiben a legőrjítőbbnek a csendet tartotta. Szerencsésnek érzi, hogy fel sem fogta, mi történt vele, mert aki ebben a perben volt érintett, azok Ujlaki szerint mindannyian megbolondultak vagy beléptek a pártba.

A börtönben „apostolnak” szólították azért, mert klerikális családban nőtt fel és esténként mindig imádkozott. Nevelőtisztje is így szólította, aki mikor megkérdezte mit gondol, annyit válaszolt:

A politikára áttérve a színész elmondta, hogy bár sokan jobboldalinak tartják, ő saját magát „nemzeti liberálisnak” gondolja, de igazából mindig csak arra vágyott, hogy az előző rendszer megszűnjön.

„Most képzeld el ezt a helyzetet, én ott vagyok, Katona József Színházban szerinted jobboldali gondolkodású ember, ami ma szitokszó, sajnos”. A színész szerint egy színháznak igenis kötelessége politizálni, ez Moliére óta így van.

Szerinte egy értelmes, illetve értelmiségi embernek mindig és mindenkor kritikus állapotban kell lennie, az állandó regnáló hatalommal szemben. Fel kell hívni a figyelmet az esetleges hibákra – fejti ki véleményét. Kár megsértődni és nem adni pénzt, majd azt mondani, hogy „csinálj színházat úgy, ahogy akarsz”, míg a másikba meg tolom talicskával.

Forrás: TELEX,Veiszer Alinda