Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újra a Bethlenben a Közép-Európa Táncszínház

    2020. február 20., csütörtök 21:33

    Épp csak véget értek új, tavaszi bemutatójuk előkészületei, amit Gustavo Ramirez Sansano, a híres spanyol koreográfus álmodott nekik és velük színpadra, máris egy közelgő premieren kezdtek dolgozni.

    Márciusi bemutatójukat ismét Mádi László táncművész készíti a társulat számára, ezzel párhuzamosan pedig tavalyi IZP-nyertes előadásukkal újra visszatérnek a Bethlenbe, ráadásul két alkalommal. 

    A KET közleménye:

    Mádi László táncművészünk 2019-es IZP nyertes koreográfiája, a Térfalók„hazatér”. A Miskolci Nemzeti Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban tett látogatásunk után ugyanis újra a Bethlen Téri Színházban lesz látható az előadás, két alkalommal. 

    Pontosan egy hét múlva, február 26-án várunk minden nézőt egy lakomára, aki pedig nem lakna jól, az március 7-én repetázhat. 

    „Azáltal hogy faljuk magunk körül a rendelkezésünkre álló közeget, az fogyni kezd, hisz mindenkinek szüksége van egy intim szférára, már elkerülhetetlen, hogy az egyén belekerüljön egy másik ember személyes terébe” – nyilatkozta Mádi László.

    Mádi világa egy sajátos atmoszférával rendelkező kisbolygó, ahol szimbiózisban van a buddhizmus befelé élő elmélkedése és a dinamikus harcosok profizmusa. Jellegzetes hangulatteremtő, high-tech zenékkel dolgozik, amely különböző szinten fogadható be. A hatás mégis erős, expresszív” – írta Sárosi Emőke Táncutópiák c. cikkében a Tánckritika.hu oldalon.

    Az előadás egy kifordított, párhuzamos értelmezésű világ, esztétikai és filozófiai kérdésekkel foglalkozó, a megszokottól eltérő, ellentmondásos olvasztótégely, amiben olyan karmával találjuk szemben magunk, amit nem ok-okozat követ, mégis valahogy tetteink, vagy vágyaink okán jön létre, ám a nem várt módon. Ez a kifordított világ a teljes őrületig facsarja, kiveti magából a benne létezőt, és csúcspontján visszahuppan a valóság realitásába. 

    Táncművészek: Dabóczi Dávid, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Szilvási Anna, Tóth Laura

    Mentor: Szögi Csaba
    Fénytervező: Fogarasi Zoltán
    Zeneszerző: Mádi László 

    Koreográfus: Mádi László 

    Bemutató: március 2., Nemzeti Táncszínház, Budapest. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram