Elgondolkozott már azon, hogy milyen is nőnek/anyának lenni egyszerre a mindennapokban? Hogy gyerek/gyerekek mellett a nap 24 órájából mennyi lehet az én-idő? Honnan van az erő a család összetartására? Az Orfeum saját rendezésű, őszinte humorral átszőtt, 2 részes vacsoraszínházi estje, az Anyád Kínja című előadás sorvezető kíván lenni mindehhez.

Ajánló az előadás elé:

A folyamatosan műsoron lévő Anyád Kínja című előadásban feltárulnak azok az életképek és mindennapi helyzetek, amiket egy édesanya megél, átél, túlél.

A produkció különböző hazai és külföldi blogok tapasztalatait gyűjti egybe: négy nő – Haumann Petra, Horváth Lili, Kisfalvi Krisztina és Oszter Alexandra – tabuk nélkül, humorral mesél-énekel a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. A vacsoraszínház komplex program az időzavarral küzdő édesanyáknak: 3-fogásos vacsorával fűszerezett színházi előadás.

A darab minden hónapban, így szeptemberben is többször lesz műsoron. Minden előadás 20:00 órakor kezdődik, de érdemes a megadott kapunyitásra érkezni, hogy kényelmesen elfogyaszthassák az előételt az első felvonás előtt.

Jegyek a szeptember 19-i előadásra: https://bit.ly/3k3NgWt
október 3.: https://bit.ly/3irELEl
október 22.: https://bit.ly/2ZBhyIm

Interjú Horváth Lilivel:

Hogyan látod most, felnőtt fejjel egykori gyermek-énedet?  

Visszahúzódó, gátlásos – csupa jó jelző (nevet) – álmodozó, nagyon későn érő, naiv. Ez mind én voltam gyerekként. Jó, mi?

Mit tudtál vagy akartál lefaragni ezekből és mi maradt meg? 

Mindig is babázó kislány voltam. A gyerekekkel közösen babáztunk, unokatestvérrel tanárnéniset játszottunk, szerepekbe bújtunk, szórakoztattuk magunkat és egymást is. Inkább ez a vonal volt jelen kislánykoromban, mint a szereplős gyereklét. Nagyon ragaszkodtam emberekhez, ragaszkodom most is: sok ember vesz körül, jó barátok, szerető család, ebben a közegben alapvetően én mindig „az a kedves-jó kislány” voltam. Ha jobban belegondolok, ebben nem változtam, nem voltam az a rumlis, kezelhetetlen gyerek még kamaszkoromban sem.

Ha anya-szerepet játszottál már a színpadon az Anyád kínján kívül, mi volt benne a legnehezebb? 

Most játszom és nagyon szeretem, bár kicsit alternatív irány, ugyanis a történet egy igazán problémás anyuka története egy ADHD-s kamaszfiúval az oldalán. Ez például nagyon rímel arra, hogy nemrég a nagyfiaiam kamasz korba léptek. Ezt az irányt, érzést, megközelítést teljesen bele tudom vinni az Anyád kínjába. Dorka lányom még csak öt éves, rajta és a két nagyobb fiamon áttekintve egyszerre vagyok nagykamaszok és egy kiskamasz édesanyja. Nagyon izgalmas, néha nehéz, de semmire sem cserélhető élmény ez.

Meséld el, hogy mi volt az a csíny, amit gyerekként megtettél, hogyan értékeled ma, anyaként? 

Én túl rendes kislány voltam, nem voltak csínyjeim. Ellenben hisztis voltam, olyan „földre ledobom magam”-típus egészen 3-4 éves koromig, ami azért furcsa, mert mára már nyugodtnak látnak, de bennem van nyilván ez a hisztis  énem is. Mamám szerint elképesztően hisztis voltam, hideg víz alá kellett dugni, hogy lehiggadjak. Kádba is állítottak, felöltöztettek, hogy megyünk oviba, aztán közöltem hisztizve, hogy nem akarok menni, aztán levetkőztettek és kádba állítottak, és jött a hidegzuhany. Lehet, hogy furcsa elképzelni, de ilyen voltam kislányként.

Édesanyád, Tordai Teri varázslatos nő és édesanya. Mit lestél el tőle és miben vagytok nagyon különbözőek? 

Hasonlítunk abban, hogy mama, aki amúgy tanítóképzőt is végzett, nagyon ért a gyerekek nyelvén, hihetetlen színes történeteket mesél nekik és bármilyen korú gyereket el tud varázsolni. Azt hiszem, ezt örököltem tőle, bár én talán egy kicsit precízebb, körültekintőbb vagyok. Szokta is mondani, hogy a gyerek alkalmazkodjon – ő ráhagyósabb. Szerinte felesleges idegeskedni ezért meg azért. Lehet, hogy ez generációs különbség alapvetően. Mama azt is mondta, hogy ha neki fia lett volna, ő azzal kevésbé tudott volna mit kezdeni. Így hát maradtam én neki, mint hiszitis kislány. (Nevet.)

Az Anyád kínja vacsoraszínházi előadásban egyszerre mutatod meg a fáradt anyát és a vadító, kitartó amazont. Szerinted hol van az a pont, mikor van az a pillanat egy édesanya életében, amikor elő kell csalogatnia az utóbbit magából? 

A nő egyfelől nyilván összetartja a párkapcsolatát, másfelől neveli a gyerekeket. Ahogy a fiaim mondják, egy ideig tűrök-tűrök, aztán kitörök mint egy hópárduc. Én így működöm. Sokáig lehet fát vágni a hátamon, de van egy pont, amikor kitörök, mint egy vulkán. Ez a két szélsőség megvan bennem, és szerintem az amazon minden nőben ott van valahol, kiben mélyen, kiben kevésbé mélyen.

Mit szeretnek benned a gyerekeid a legjobban? 

A fiaimnak most úgy, ahogy vagyok, ciki vagyok, a kislányomnak viszont én vagyok a példaképe, ami nyilván majd változni fog. Amit a gyerekeim még nem fogalmaztak meg így, csak érzik, az az, hogy humorral nevelek. Ezt persze ki is használják, de a többi, nem színész anyukához képest a haveri hang, a lazaság megvan bennem. Ebből persze nehéz kilépni, amikor nevelni kell. Gyakran mondom is nekik, hogy mázlitok van velem a többi anyukához képest. 

Mit nem bocsájtanál meg magadnak, hogyha elkövetnéd a gyerekeiddel szemben? 

Ha azt éreznék, hogy elengedtem a kezüket, vagy nem voltam ott, amikor kellettem volna, bármilyen hülyeséget is csináltnak és hogy érezzék mindig, hogy mindent el lehessen mondani nekem. Szeretnék mindig ott lenni mögöttük.

Jegyvásárlás az Anyád Kínja előadásairaitt lehetséges:

Jegyek a szeptember 19-i előadásra: https://bit.ly/3k3NgWt
október 3.: https://bit.ly/3irELEl
október 22.: https://bit.ly/2ZBhyIm