Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újra játszanak a Bukaresti Nemzeti Színházban

    2020. június 29., hétfő 09:00

    Újranyithatott és nézők előtt tartott előadást a Bukaresti Nemzeti Színház június közepén – adta hírül az euronews.

    A nyitás azután történhetett meg, hogy Románia a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának harmadik fázisába lépett.

    „Nagyon boldogok vagyunk, hogy három hónap és hat nap kényszerszünet után, végre újra a nemzeti színház színpadára léphetett a társulat” – mondta a színház művészeti vezetője, Ionut Corpaci.

    Sala Amfiteatru

    „Újra megnyithatjuk a szabadtéri színpadunkat is, a hatóságok által megszabott biztonsági szabályok betartása mellett. Tehát a nézőknek végig maszkot kell viselniük a színházban, és legalább két méter távolságot kell tartaniuk. Azaz, több szék is üres lesz egy-egy néző közöt.” – mondta.

    A kulturális intézmény azt tervezi, idén nem tart nyári szünetet; júniusban, júliusban és augusztusban is végig lesznek előadások, amennyiben a járványhelyzet ezt engedi.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram