Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újra játszik a komáromi színház – 63 nézőt fogadhatnak

    2020. június 4., csütörtök 07:51

    Keddtől ismét tartanak előadásokat a Komáromi Jókai Színházban.

    A felnőtt, illetve stúdióbérlettel rendelkezők Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színpadi játékát tekinthették meg Kiss Szilvia (Marianne) és Gál Tamás Dosky- és Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató (Johan) előadásában, a Jászai Mari-díjas Pataki András rendezésében.

    A nézőtéren hatvanhárman foglalhattak helyet kettesével, egymástól négy szék kihagyásával, úgy, hogy az előttük és a mögöttük lévő sorok üresen maradnak.

    A közönség tömegesen nem tartózkodhat az emeleti előcsarnokban, a nézőtéren tetszőleges a helyfoglalás, a ruhatár és a színházi büfé nem üzemelnek. A nézőknek érkezéskor és távozáskor be kell tartani az előírt másfél, két méteres távolságot.

    A szervezési osztály munkatársai ezekben a napokban valamennyi bérletest személyesen értesítik előadásuk pontos időpontjáról, és arra kérik a nézőket, hogy csakis azok jelenjenek meg az előadásokon, akik értesítést kaptak.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram