Az L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület, tagjai és művészeti vezetése 2018-ban indította útjára az „L1-est(ek)” sorozatot, amely évente több alkalommal jelentkezik színes, változatos kortárs művészeti programokkal. 2020 és 2023 között több ízben az NKA Imre Zoltán Program által támogatott alkotók produkciójával kibővítve nyújtott teret, bemutatkozási lehetőséget fiatal alkotóknak, illetve teremtett egyedi módon szakmai közeget és találkozási felületet a kortárs művészeti szféra szélesebb körének. 

2024-ben visszatérnek az eredeti formához, amikor az L1 Egyesület tagjaira, együttműködésekre, s ilyen módon a társművészekre hívják fel a figyelmet.

A júniusi este alkalmával a nézők három egyesületi tag aktuális munkáit láthatják: Gálos László, Berger Gyula & ZéróPlusz TáncMűvek és Ladjánszki Márta & Varga Zsolt alkotásait.

GÁLOS László: Kollódium Archívum 127. – v2.0
BERGER Gyula & ZéróPlusz TáncMűvek: Látszólagos Kettősség
LADJÁNSZKI Márta & VARGA Zsolt: LetMeC (textiles)

Koncepció, látvány: Gálos László kollodista
Koreográfus, előadó: Shady modell, táncos
Zene: Telek Zoltán festőművész, zenész

Minden csak spektákulum. A vizuális dömpingben a látvány elfedi a valóságot. Legyen szó táncról, divatról, képekről; nem tartalmat, jelentést keresünk bennük, legfeljebb információt – és ingert. Pedig a látható mélyén mindig lapul valami, ami túlmutat a látványon.

Manapság csak használjuk a másik embert. Egymás tudását, személyiségét, testét. Mindenki árucikké válik, ahogy a kultúra maga is. Nem embert keresünk egymásban, hanem lehetőséget, hasznot – és ingert.

Pedig mindenkiben van valami, ami túlmutat a láthatón.

Gálos László hét éve készít fotómontázsokat a legkülönbözőbb célokból megalkotott üvegképeiből – hogy felfedezze, mi minden van a mélyükön a szándékolt látványon túl.

Shady, a táncosnő nyolc éve dolgozik aktmodellként is. Előadóművészeti eszközzé fejlesztett testét a legelemibb és legintimebb formában adja át más alkotóknak – hogy azok szabadon kifejezhessék magukat általa. Öt éve dolgozik Gálos képeiben is.

Hol van és mivé lesz a nőtárgyként funkcionáló testben az ember és a művész?

Mivé lesz a művész, ha csak használ emberi testeket?

Azokban van-e ember a látvány mélyén?

És mi történik, ha mindezen történetek és kérdések átlépnek a virtuális térbe?

A fotómontázs-sorozat 127. része úgy próbál erre válaszolni, hogy színpadi előadásként az időbe és térbe kilépve, kettős szerepbe állítja Shadyt: szabadon alkotja meg tánc szólóját, de abban a tudatban, hogy az előadás alatt végig rávetülnek Gálos László képei. Újra és újra: az összes előadás és próba felvételei beépülnek a soron következő fellépésbe – így építve fel a Kollódium-archívum v(irtuális)2.0-dik verzióját. Vagyis egyszerre önálló aktorként, vetítővászonként és saját eltörölhetetlen múltjának élő lenyomataként funkcionálva léphet át a rákényszerített látványszerepből a mögöttes tartalomba – ha létezik még ilyesmi egyáltalán.

ZeroPlus DanceWorks – APPARENT DUALITY from Berger Gyula Péter e.v. on Vimeo.

Koreográfus: Berger Gyula
Alkotótársak, előadók: Alejandra Rosas, Varga Dóra 
Zene: Szabó Attila, Sumac Dub, Pan Sonic, Sidsel Endresen & Bugge Wesseltoft (River)
Kosztüm: Ellenbacher Ádám

A koreográfia az előadók önreflexióján alapul. Azt szeretnénk megmutatni, hogy az egyének hogyan próbálnak megfelelni a modern világban való létezésünk kihívásainak. Ennek a létezésnek az egyik legszembetűnőbb jellemzője az én és a másik közötti távolságtartás, önmagunknak a másiktól való éles megkülönböztetése, a határaink kijelölése és elszánt védelme. A megosztottság alapvető tapasztalatunkká vált, de az elkülönülés szorongást és kielégületlenséget okoz, és arra késztet bennünket, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Az előadás szereplői is ebben az általuk létrehozott dichotómikus térben mozognak, egymás körül keringve, mint az égitestek egymás gravitációs mezejében. 

Az Alter-Ego két szereplője egy személyiség két részeként vagy két különálló személyiségként is felfogható, az előadás pedig egy véget nem érő, befelé vezető utazás egyik állomásaként is értelmezhető, amely során felismerjük a másikat önmagunkban vagy magunkat a másikban.

Koreográfus, koncepció: Ladjánszki Márta
Zeneszerző, zene: Varga Zsolt
Előadók: Ladjánszki Márta, Varga Zsolt

A darab első állomásának bemutatója a szófiai Derida Dance Center rezidencia programjának (2016) keretében jött létre, majd 2018 elején a MOHA stúdióban a SzólóDuó Fesztivál meghívására került színpadra.

Ladjánszki Márta (20 éves koreográfusi és táncosi karrier után) 2015-ben diplomázott a Magyar Táncművészeti Főiskolán a modern táncos és próbavezető BA szakon. Fodor Antal koreográfiai órái és feladatai alapján elindult egy olyan ötlet, amit továbbvitt és megosztott a szófiai Derida Dance Center táncosaival egy két hetes rezidencia alkalmával. Azóta a darab az élő előadások alkalmával tovább gazdagodik, hiszen térre és a jelenlévő nézőkre érzékenyen reagálva bővül, alakul, frissül. Minden előadás más, mégis egy adott struktúra szerint működik.

Nézői visszhangok:

„Ilyen még nem volt. Érdekes kísérlet, amit folytatni szeretnénk!”

„Szeretném megköszönni, hogy ott lehettem és hogy részese lehettem az előadásnak. Ezzel, ahogy tegnap mondtam, egy álmom teljesült. Még most sem tudom elhinni, hogy ezt átélhettem. Hála nektek. Fantasztikus volt.”

„(…) Nyitott teret kínált a szelíd interakciónak és az előadók és nézők akarata által létrehozott emberi közösség megvalósításának, és feltárta az emberi találkozások és a lépésről lépésre épülő közösség epikus szépségét, amelynek tagjai (még ha csak ideiglenesen is) teljes felelősséggel tartoznak önmagukért és másokért. Az előadás ereje abban rejlik, hogy megtapasztalhatjuk a testek közösségét, amely a lassan és nagylelkűen kialakuló bizalomra és megértésre épül, a törékeny és igényes elköteleződés egyensúlyára, amelyet minden ember és ember közötti interakciónkban fenn kell tartanunk – mind a színpadi laboratórium tervezett biztonságában, mind a valós mindennapi életünkben.

Ahogy Ladjánszki Márta és Varga Zsolt megtervezte és kivitelezte a darabot – egyszerre bátran és finoman –, az egyedülálló utazásra vezette a nézőket, és felemelő érzéssel hagyta bennünk azt a hitet, hogy a valódi összetartozás és a közösség valódi megélése (amiről sokat beszélnek, de előadás keretében oly ritkán tapasztalható) még mindig lehetséges – színházban és azon kívül. Amire manapság mindenképpen nagy szükség van.”

(Joanna Leśnierowska – előadóművészeti program kurátora, Lengyelország)