Újra látható a Nagymamával álmodtam – Göndör László különleges előadása a Trafóban
2022. február 3., csütörtök 10:41
Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből írt darabot Bódi Zsófia dramaturg, Laboda Kornél daramturg-rendező-író és Göndör László színész. A produkció hamarosan újra látható lesz a Trafóban.
„A karantén közepén úgy döntöttem, hogy odaköltözöm a nagymamámhoz. Ő 97 éves, én 35. Találkozni akartam az imádott, idealizált és elérhetetlen emberrel, szembenézni a kapcsolatunkkal, és az azt övező feszültségeken keresztül végső soron – magammal.
Az együtt töltött 32 nap alatt a lakás észrevétlenül egy szokatlan buli helyszínévé alakult: kiváló ételek, minőségi pezsgők, drága ékszerek kerültek elő, egy rejtélyes férfi dalt énekelt a messzeségből, Szűz Mária világított a polcon Lenin mellett, varjak érkeztek hozzánk, leesett az első hó, és mi valamilyen okból kifolyólag álarcokat húztunk” –
fogalmazott a produkció kapcsán a főszereplő Göndör László.
A Fidelio-nak nyilatkozva kifejtette: „Nagymamám budapesti polgári családból származik, édesapja a Siesta szanatórium orvosigazgatója volt. A Margit körúton laktak, közvetlenül a mai Bem Mozi fölött. Egy nap, 1944 tavaszán a körúton sétált, amikor a csendőrök letartóztatták. A vád szerint eltakarta a kabátjára varrt sárga csillagot. Előbb a Rabbiképzőben kialakított fogdába vitték, majd Csepelre, Budakalászra, végül Auschwitzba, aztán a torni erdei lágerbe. Mindez röviddel azután történt, hogy az apukáját egy lakossági feljelentés nyomán munkaszolgálatra rendelték Balmazújvárosba. Soha többé nem találkoztak egymással. A lakásukat egy irigy orvoskolléga sajátította ki, aki a feljelentés mögött is állt. (…)” Öt hetet töltött Auschwitzban, azután a torni erdei lágerbe szállították át. Ott élt és dolgozott egészen a halálmenetig, amelyet véletlenek sorának, társai segítségének és maradék erejének köszönhetően élt túl. Azt hiszem, a táborok mikrotársadalmát látva megerősödött abban a hitében, hogy az emberi természet nem alapvetően jó vagy rossz; az emberi viselkedés nagyban a körülményektől függ.”
Göndör Lászlóazt is hozzátette: „Nagymama rengeteg története szól az emberi „gonoszság” relatív jellegéről. A torni lágerben például volt egy kezdetben kifejezetten emberséges fiatal SS-tiszt, aki egyszer odaadta a maradék ebédjét Nagymamáéknak. Titokban, jelentős kockázatot vállalva. Emberként kezelte a rabokat, tisztelettel beszélt velük, kisasszonynak szólította a nőket. Néhány héttel később külső nyomásra egyre kegyetlenebb lett, végül ugyanez az ember irányította a halálmenetre alkalmatlannak ítélt leggyengébbek tömeges legyilkolását.
Nagymamám végkövetkeztetése szerint arra kell törekednünk, hogy olyan társadalmi berendezkedést és szabályrendszereket hozzunk létre, ami felébreszti az emberekben az együttérzés igényét, mások segítésének vágyát, és nem a másik ember legyőzésére, bántására, pusztítására ösztönöz. (…)
Tíz-tizenöt éve merült fel bennem először az igény, hogy megmentsem azokat a történeteket, amiket őriz. Ahogy „felnőttebb” lettem, egyre inkább úgy éreztem, szélesebb értelemben is értéket képviselnek ezek – az, amit elmesél, és ahogy elmeséli őket, talán másoknak is fontos lehet.”
A Pótszékfoglalónak azt is elárulta, miért pont most kezdett el a családi történelemmel foglalkozni: „Van egy furcsa kapunyitási- és zárási pánik egyszerre bennem, egy furcsa mérlegvonás az életem közepe felé, így harmincöt évesen. Ez mostanában türemkedik elő belőlem, mert igazából én már mostanra nagyon akartam valahol tartani az életemben… Van, ami megvalósult ebből, van, ami nem, és ettől megijedtem…! Megéreztem, az idő múlásának súlyát, a végességet és a félelmet, hogy azok a dolgok, amiket akartam, azok nem sikerülnekmaradéktalanul! Ez persze szült bennem egy görcsösséget is… Az egész színészi, színházi “karrierem” megcsúszott azokhoz képest, akik ezzel huszonéves koruk elején kezdtek el foglalkozni. Én viszont huszonöt-huszonhat éves voltam addigra… Ez a hol kellene már tartanom – tudom, hogy hülyeség, – de bekúszott a fejembe. Azt hittem, hogy eddigre valami nagy, nemzetközi karriert futok majd be, ki is akartam szakadni ebből a közegből…”
Az előadás előkészítése során egy hónapig beköltözött a nagymamájához: „Az alatt az egy hónap alatt, amíg ott voltam, azalatt is nagyon sokat görcsöltem, hogyan is lesz, mint is lesz majd. A színészi improvizációból rengeteg tapasztalatod van arról, hogyan ront el mindent ez a fajta előre eltervezettség, görcsösség…! A nagymamánál töltött egy hónap hatalmas érzelmi felfedezése volt az, hogy ennek a görcsösségnek miért nincs értelme. Amikor el tudtam engedni ezeket a görcsös tévutakat, akkor lett jó nagymamával az együttlét.
Attól való félelem, hogy nagymamám meghal, és a még rendelkezésre álló időben – hisz mi, ateisták, nagymamámmal együtt azt valljuk, hogy csak ez az egy élet, ez az egy lehetőség van – már sosem tudjuk megbeszélni, amit meg kell beszélnünk. Az ettől való félelem erősen szorongató valami ám. És most már ezek a félelmek is megszűntek…
„Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm. (…)
Egy ember, aki kíváncsi egy másik emberre: és ez már elég is a színházhoz. (Ezzel nem az előadás érdemeit akarom bagatellizálni, sőt! Mindez épp azt mutatja fel, hogy igenis érdemes túllépni a drámaszövegeken alapuló színházi konvenciókon.) Közben persze az is kiderül, hogy ez a kíváncsiság kölcsönös, és nemcsak a nagymamával, hanem az unokával is ismerkedünk, sőt talán kettejük kapcsolata a legérdekesebb: a közös dolgaik, a távolságuk egymástól, a viszonyukban levő sajátos intimitás mellett a feszültségek és félelmek is” – áll a Magyar Narancs kritikájában, melynek szerzője Rádai Andrea.
„A legeszköztelenebb jelenetben Göndör végül szembefordul velünk – nincs rajta semmilyen extravagáns jelmez -, és szinte vigyázzállásban hadarja végig a legsúlyosabb, a lágerről szóló mondatokat is tartalmazó, szándékosan követhetetlenné szerkesztett szöveget.
Pusztán az előadás alapján lehetetlen összerakni Katona Éva túlélésének történetét, s ez talán nemcsak a holokauszt elbeszélhetetlenségéről szól, hanem arról az igényről is, hogy Göndör nagymamáját ne pusztán áldozatként azonosítsuk”
– teszi hozzá Rádai.
Mikor, hol lesz látható az előadás?