gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Újra látható Az Ügy című catwalk-koncert a Trafóban

    2022. január 5., szerda 06:30

    Egy hivatal napi működése, Kodály Zoltán műfaji újításai, improvizatív és kollektív zeneszerzői módszerek egy catwalk-koncert keretei között.

    Az Ügy koncepciója Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának alapötletéből és formájából ered: egy népdalokból építkező etűdsorozatban kíván képet mutatni a jelenlegi magyar társadalomról. Míg Kodály drámai eposzával az erdélyi falvak életébe nyújtott betekintést, addig Az Ügy alkotói korunk városának jellemző intézményébe invitálnak: egy hivatal napi működésének, az ott felsűrűsödő ügyes-bajos események keresztmetszetét mutatják meg.

    A cél az egyéni igények és az általános szabályok konfliktusából fakadó élethelyzetek felvonultatása, a maguk abszurditásában és hétköznapiságában. Minden hivatalba érkező ügyfél saját, banális, mégis egyedi történetének magányos hőse, aki az aznapi rejtélyt próbálja felfejteni, megoldani, letudni – bárki magára ismerhet bennük. Ebben az előadásban azonban a néző a másik oldalon ül: neki kell rendet vágni és egyensúlyt találni az előtte elvonuló problémahalmazban, miután szembesül a panaszok és kérvények sokaságával.

    A témakör tehát a mai társadalmi tapasztalatokat teszteli, feldolgozásához azonban a kórustagok, Halas Dóra vezetésével, Kodály műfaji újításának megfelelően, visszanyúlnak a magyar zene gyökereihez, a népdalokhoz. Ez nem pusztán értékmegörző gesztus, a népdalok ma éppúgy elmesélik az emberi gondokat és élethelyzeteket, mint száz évvel ezelőtt, ha megfelelő kontextusba vannak ágyazvai.

    A bemutatott ügyek alaphelyzetéhez illeszkedő népdalok a Soharózában évek alatt kifejlesztett improvizatív és kollektív zeneszerkesztői módszerek révén születnek újjá. Az eredmény nem egy autentikus népzenei előadás lesz, hanem az archetipikus alapelemek (hangszín, móduszok, ritmusok, díszítések, hangszerelés) kortárs zenei újraszerkesztése. A modern elektronikus kísérettel megszólaló  népdalok megidézik a jelenet alaphelyzetét és felmutatják a kapcsolódási pontot az eredeti és a mai téma között – ami a Fekete Ádám író-dramaturg által továbbírt szövegeken keresztül bontakozik ki.

    Mikor látható?:

    2022. január 6. 20:00
    2022. január 7. 20:00
    2022. január 8. 20:00
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram