Interjú Szilágyi Annamáriával, akivel fél év után a Sirály Arkagyinájaként találkozhat a szegedi közönség.

A pandémia miatt hosszú idő után, fél év elteltével lépsz újra színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Milyen érzés?

Az idei évadot nyáron a Dugonics téren egy kis műsorral jelentettük be, ott találkoztunk a közönséggel, ami hihetetlenül jó érzés volt, azt tapasztaltuk, hogy hiányzunk nekik, és természetesen ők is nekünk. A bemutatót és az előadásokat a kollégáimmal együtt izgatottan várjuk, és bízunk benne, hogy a nézők félelmét felülírja a kíváncsiságuk, és lesz bátorságuk eljönni, hiszen láthatják, hogy a színház mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát.

Október 23-tól Arkagyinaként találkozhatnak veled a nézők. Csehovot és magát a Sirályt egyébként is szereted?

Nagyon szeretem, és nagyon örülök, hogy a produkció részese lehetek, Arkagyinát mindig is szerettem volna eljátszani, szerepálmom volt.

Miért? Mi a közös bennetek?

Valamelyest közel áll hozzám, de nem minden tekintetben. Arkagyina nagyon szereti önmagát, mindent úgy alakít, hogy ő a legjobban jöjjön ki belőle, mindenkit az ujja köré csavar, megszerez magának, felelősséget azonban nem vállal a tetteiért. Meg kell fogni azt a kettősséget, hogy mikor játszik szerepet és mikor őszinte. Izgalmas karakter, de én nem vagyok ennyire számító.

Mit emelnél ki az előadás erősségei közül?

Különösen tetszik, hogy Varsányi Anna, a darab dramaturgja és látványtervezője úgy dolgozta át a szöveget, hogy egyenrangú karaktereket kaptunk, nem valaki körül játszódik a történet, hanem minden szereplőnek van saját sorsa, minden szerepben meg lehet találni a szépséget. A díszletek és a jelmezek gyönyörűek, az erős képi világ egységet alkot a szöveggel.

Fél év kényszerszünet után mi jellemzi a próbafolyamatot?

Júniusban az olvasópróba után tartottunk egy egyhetes elemzőpróbát, ami arról szólt, hogy egy hétig mondatról mondatra átvettük a darabot, és beszélgettünk róla. Ezt mindenki elraktározta, és mikor elkezdtünk próbálni, már volt egyfajta képünk a feladatról. Nagyon szeretek Barnák Lászlóval dolgozni, mert ha az embernek van elképzelése, meghallgatja, és megnézzük, kipróbáljuk, az-e a jó irány. A színházban ugyan többször játszottunk már együtt, általa rendezett előadásban – egy mesedarabon kívül – azonban még nem szerepeltem. Régóta ismerjük egymást, rezdülésekből értjük, mire gondol a másik. Pontosan tudja, mit szeretne, de ahogy érlelődik bennünk a szerep, hagyja, hogy magunkra alakítsuk. A próbafolyamat pedig rendkívül örömteli, jó hangulatban telik, ismét meg szeretnénk mutatni magunkat. Újra lehetőséget kaptunk, hogy bizonyítsuk, érdemes eljönni megnézni bennünket.

Mit üzensz a szegedi közöségnek?

Ne féljenek tőlünk, mi sem félünk tőlük! Próbáljuk meg átlépni azt a határt, amely most köztünk áll. Ne úgy fogjuk fel, hogy milyen kényelmetlen, hogy maszkban kell ülni az előadáson, hanem örüljünk, hogy legalább maszkban el lehet jönni az előadásra. Szeretettel várjuk őket!

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház