gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Újra lendületben” – Megmozdulásokkal is készül a Duda Éva Társulat

    2020. szeptember 5., szombat 12:24

    Bizakodva, hogy sikerül kikerülni a járvány veszélyzónáit, a Duda Éva Társulat nagy lelkesedéssel és újult erővel megkezdte a 2020/2021-es évadot. 

    A társulat elsőként a járvány miatt elmaradt előadásait kívánja pótolni, így a legfrissebb produkció, az együttes 10 éves jubileumára készült MIRROR lesz látható, és nem csupán a fővárosban. Először Veszprémben, a kortárs és modern táncszcénát prezentáló, A Tánc Fesztiválján fognak vendégeskedni szeptember 9-én, majd számos hazai társulat mellett a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, szeptember 13-án. 

    Mirror

    A MIRROR duplaest, amely Duda Éva műve mellett, Maciej Kuzminski lengyel származású koreográfus három hölgy számára készített érzékeny munkájával egészül ki, szeptember 24-én lesz újra látható a Nemzeti Táncszínházban, Budapesten. 

    A belföldi utazások után a nagyváradi Infinite Dance Festivalon mutatkozik be a csapat október 23-án, a tavaly ősszel a Trafóban bemutatott WONDERLAND című előadással. A társulat idén búcsúzik a legendás, több mint 7 évadon át játszott nagysikerű VIRTUS című előadástól, amelyet utoljára November 10-én láthat majd a közönség a Nemzeti Táncszínházban. 

    Tavasszal – a VIRTUS műfaját követve – egy igazán különleges újdonság ígérkezik Duda Éva rendezésében LIBERTÉ munkacímmel, melyben az újcirkusz, a parkour, a street art és dance mind szerepet kap majd a kortárstánc mellett. A több éve kezdődött együttműködés jegyében különféle egyedi akcióval és megmozdulásokkal készülnek az évad során a TRIP hajón. Reményeik szerint a FRIDA című zenés előadás is újra színpadra kerül az évad során az Átrium színpadán.

    Mirror

    A nyári kurzusok és programok eredményeként a társulathoz új tagok és vendégművészek is kapcsolódnak az új évadban, mint Dudás Gergely, Váth Máté, Jurák Bettina, Simonka Ádám és Szilvási Anna. A nyár másik pozitív hozadéka a társulat arculatát vizuálisan és tartalmilag is képviselő, korszerű, új honlap, valamint egy új imázs film.

    Az együttes folytatja beavató színházi programját középiskolai diákok számára és várja sok szeretettel az Imre Zoltán Program nyertes koreográfusait, akik a társulat stúdiójában hozhatják létre műveiket, ahol az esti órákban mindenki számára elérhető táncórákkal várják az érdeklődőket a Movein Stúdióban.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram