Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újra megnyílik Oroszország legrégebbi, 111 éves mozija

    2021. április 13., kedd 06:45


    Florian Zeller francia író és rendező Az apa című filmjének vetítésével nyílik meg újra pénteken este, hét évig tartó felújítás után Oroszország legrégebbi, 111 éves állandó filmszínháza, a moszkvai Hudozsesztvennij (Művész) mozi.

    Az Albert Broks német származású vállalkozó által alapított épület falai között megfordult hajdanán Lev Tolsztoj, Szergej Jeszenyin, valamint az orosz és a szovjet kultúra számos más nagyja is. 1926-ban itt volt a bemutatója Szergej Eisenstein Patyomkin páncélos című alkotásának, az 1930-as években pedig itt vetítették az első szovjet hangos- és színes filmeket.

    Az eredetileg kétszintes, Nyikolaj Blagovescsenszkij építész által kifejezetten filmvetítéshez tervezett, eklektikus stílusú épületet 1909-ben adták át a közönségnek. A mozit 1912–1913-ban Fjodor Sehtel elképzeléseinek megfelelően átalakították, a nyolcvanas években elvégezett általános felújítás idején jelentősen megváltoztatták a belső elrendezést.

    A 2014-ben elkezdődött, a műemléképület megőrzését és a legkorszerűbb műszaki megoldásokat ötvöző átépítés folyamán az egyik legnehezebb feladat az eredeti külső helyreállítása, az 1960-as években eltávolított dekorációs elemek rekonstrukciója volt. Az eredeti magasság megmaradt, ám az épületszárnyak kibővítése és újratervezése révén az épület háromszintessé vált.

    Az épület Héliosz nap- és Szeléné holdistenség domborműjével ékesített homlokzatát Sehtel eredeti tervrajzai és archív felvételek alapján alkották újra.

    A be- és kijárat táblái a forradalom előtti helyesírás szerint készültek el, és a főbejárat fölé kitették az eredeti „elektroszínház” feliratot. Helyükre kerültek a történelmi lámpások, az új belső térben a modern és történelmi elemek a kivitelezők szándékai szerint organikusan alkalmazkodnak az épület általános stílusához.

    Az Arbatszkaja téren, a védelmi minisztérium tőszomszédságában felújított filmszínházban, amely a legrégebbiek közé tartozik az egész világon, négy nézőtermet alakítottak ki: egy 474 férőhelyeset, két 47 férőhelyeset és egy 21 férőhelyes kamaratermet. Az utóbbi kivételével mindegyikben külön helyek állnak rendelkezésre a mozgáskorlátozottak részére.

    Sztasz Tirkin neves filmkritikus, műsorigazgató szerint a patinás filmszínházban kizárólag művészi igényű alkotásokat vetítenek, kasszasikereket nem. – Eltökélt szándékunk, hogy nemzetközi kisugárzású hellyé tesszük ezt a pompás épületet – mondta az igazgató a péntek esti megnyitó előtt.

    A közönség a filmek mellett egy étterem és a fő előtérben berendezett bár kínálatából is válogathat, sőt a mozi belső kialakítása lehetővé teszi koncertek, közönségtalálkozók és kiállítások megrendezését, továbbá helyet kap benne egy kulturális témákkal foglalkozó könyvtár is. A filmszínház fesztiválmoziként is működik majd, az április 23-tól 29-ig tartó Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál részeként például itt tűznek majd műsorra néhány produkciót.

    A felújított moziban a nézők reggel 9-től hajnali 3-ig nézhetnek filmeket, köztük sok külföldit, amelyet eredeti nyelven, orosz feliratozással vetítenek.

    A francia rendező műve után másodikként, szombaton Eisenstein klasszikusát vetítik, amelynek 95 éve volt ugyanitt a premierje, de az akkori bemutatótól eltérően most cenzúrázatlanul látható. Az első film, amelyet 1909. november 11-én láthatott négyszáz néző a moziban, ugyancsak egy francia filmdráma volt, a Georgette, Maurice de Féraudy alkotása. Az orosz fővárosban nyitva tarthatnak a mozik, de csak ötvenszázalékos kihasználtsággal működhetnek a koronavírus-járvány miatt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram