Szentendrei TeátrumKaszás Attila-díjFodor TamásSZFEGáspár MátéMolnár ÁronCsankó Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2020. augusztus 3., hétfő

    Újra összeáll egy koncert erejéig a HOPPart

    2020. július 31., péntek 08:01

    Augusztus 1-én újra összeáll egy koncert erejéig a HOPPart zenekara. Dunabogdányban a Kultparton fognak zenélni 19 órától.

    A 2019-ben feloszlott társulatról:

    A HOPPart alapító tagjai Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába jártak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az első zenés színész-osztályban végeztek. Olyan alternatív zenés színházi nyelvet képviseltek, amilyen az országban, még a független formációk körében is egyedülálló.

    A társulat minden tagja profi prózai színész, emellett énekes és hangszeres zenész volt. Repertoárjukon egyszerre szerepelt a Kander/Ebb/Fosse-féle Chicago, egy vérbeli musical-anyag, illetve a Korijolánusz, egy végtelenül prózai Shakespeare-tragédia.

    Ezek mellett sajátos humorérzékükről árulkodott, hogy színpadra dolgozták a Drágán add az életed c. akciófilm-klasszikus első részét Halálkemény (A mi dájhárdunk) címmel. Épp ez a sokoldalúság tette őket igazán szimpatikussá.

    A társulat tavalyi megszűnést így indokolta Herczeg Tamás, a alapító-vezető: “Lehet, hogy működnénk, de úgy érzem, számomra elég volt ez a 12 év. A HOPPart tulajdonképpen mostanra elérte azt a célt, amiért létrejött. Amikor végzősen azzal szembesültünk, hogy nem kellünk senkinek, elbizonytalanodtunk. Ennyire rosszak lennénk? Aztán kiderült, hogy nem erről volt szó, hiszen mára az osztálytársaink vezető színházakban dolgoznak az Örkénytől a Pintér Béla és Társulatáig, vagy éppen szabadúszóként lettek ismertek és keresettek.”

    A koncert Facebook eseménye itt érhető el.

    Forrás: Színház Online, Kútszélistílus.hu

    - Színházi pillanatok az Instagramon -