Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Újra színpadon a Puskás musical

    2020. november 5., csütörtök 07:07

    Extra produkciókkal, új előadásokkal, ünnepi megemlékezéssel és letölthető stúdióalbummal tér vissza a színpadra a Puskás, a musical. Kiderült az is, hogy kik lesznek a nyílt castingon kiválasztott új szereplők. Az augusztusi előbemutatón nagy sikert aratott musicalt november 17. és 30. között újra láthatják a nézők az Erkel Színházban és november 25-én, a 6:3-as mérkőzés évfordulóján, Győrben. 

    Szabó László producer kiemelte; „az előadások alatt kiemelten kezeljük a járványügyi előírások betartását, folyamatos fertőtlenítéssel és intézkedésekkel dolgoznak a kollégák azon, hogy a nézők biztonságban érezzék magukat. A társulat minden nehézséget és akadályt le akar küzdeni, mert nemcsak mi szerettük meg ezt az előadást, hanem a nézők is”.

    Szente Vajk rendező a Csárdáskirálynő bemutatójának párhuzamával élt. Az operettet 1916. november 3-án játszották először a Király Színházban. „Háborús időkben mutatták be az operettet és egy év alatt nagyjából 300 előadást tartottak. Egyszerűen így működik, minél zavarosabb egy történelmi időszak, annál jobban szüksége van az embereknek a kultúrára, az emberi léleknek arra, hogy ne csak a napi gondok terheljék. Szeretnénk, ha a Puskás musical a történelmi tartalma és mondanivalója mellett segítene a kulturális szórakoztatásban is.”

    Szöllősi György, a musical szakértője két aktuális dokumentumot hozott a keddi sajtótájékoztatónra. Bemutatta azt a faxüzenetet, amelyet a napokban nyolcvanéves Pelé küldött egykor, 2002-ben hetvenéves barátjának, Puskásnak, akit nagy példaképének nevezett, és mint írta, nem csak játékosként csodálja, de emberként is nagyon nagyra tartja és hirdeti is ezt a véleményét világszerte. Szöllősi György idézett abból a magyar nyelvű írásos ajánlatból is, amellyel a szerdán, Budapesten fellépő világhírű Juventus hívta a játékosai sorába a húszéves Puskást 1947-ben, tetszőleges fizetést, 40 millió líra aláíráspénzt, házat, autót ígérve neki és azt, hogy az édesapja lehet az edző.

    Az Erkel színházban az előadások napján “A magyar labdarúgás aranykora – Aranycsapat, Czibor, Kocsis, Kubala, Puskás” c. kiállítást lehet megtekinteni, erről Dr. Kovács Barnabás, volt barcelonai főkonzul beszélt a sajtótájékoztatón.

    A Puskás, a musical díszbemutatója november 17-én lesz az Erkel Színházban. A további előadásokról ITT tájékozódhatnak.

    A Puskás musical új szereposztása:

    Puskás Ferencet Veréb Tamás és Kocsis Dénes kelti életre, Hunyadvári Erzsébetet, Puskás Ferenc feleségét Kovács Gyopár és Simon Panna Bogi játssza, Bozsik József Fehér Tibor és Orth Péter lesz, Vörös elvtársat Szabó P. Szilveszter és Chajnóczki Balázs alakítja, Klárát Gubik Petra és Becz Bernadett, míg Czibor Zoltánt Ember Márk és Pesák Ádám személyesíti meg.

    Farkas Mihály szerepében Nagy Sándort és Nemcsák Károlyt láthatják, Östreicher Emil bőrébe Szerednyey Béla és Peller Károly bújik, Sebes Gusztávot Cseke Péter és Bakos-Kiss Gábor formálja meg.

    Az előadásban Harsányi Levente, Gundel Takács Gábor, Nagy Balázs, Juhász Levente, Náray Erika, Katz Zsófia, Barabás Kiss Zoltán, Barát Attila, Deim Lorina, Berettyán Nándor, Angler Balázs, Cseh Dávid Péter, Imre Roland, Pásztor Ádám, Horváth Dániel, Kovács Péter, Tarlós Ferenc, Illés Zoltán, Hermann Bertold, Baranya Dávid, Lugosi Fábián, Kovács Richárd, Kenyeres Bendegúz is színre lép.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram