Újra programokkal vár az Írók Boltja

Szeptembertől irodalmi rendezvényhelyszínként is újra látogatható az Írók Boltja. Bár a programokon a maszk viselése kötelező, egyéb tekintetben a szokott igényességgel és talán a korábbinál is sűrűbb eseménykínálattal indul újra a független könyvesbolt estsorozata – számolt be a Kulter.hu.

Már augusztusban is rendezett maszkos dedikálást az Írók Boltja, azonban szeptembertől szeretnék újra kitölteni az egész hónapo(ka)t programokkal. Dedikálást rendez a Parnasszus, lapszámbemutatót a Kagylókürt. Várható sok kötetbemutató, köztük egy képzőművészeti albumé és egy szociálpszichológiai tanulmányköteté is.

500 év angol szonettjei is terítékre kerülnek, egy angol színész és a fordító, Erdődi Gábor közreműködésével.

A hónapot Krusovszky Dénes legutóbbi verseskötetének, az Áttetsző viszonyoknak felolvasással egybekötött dedikálása nyitja, szeptember 2-án.

A bemutatandó kötetek között szerepel Nagy Leának a Napkút Kiadó gondozásában megjelent, Kőhullás című verseskötete, Molnár Lamos Krisztina novellákat közreadó Kalárisa, Tódor János Börtönhakni című smasszerregénye, valamint Berta Ádám A kígyó feje című, zsáneralakok között kiránduló regénye.