Újra visszatartották az SZFE diákok szociális támogatását és ösztöndíját
2020. december 21., hétfő 16:26
Nem utalta át a rászorulók támogatását, a hallgatói ösztöndíjakat és a doktori iskolai hallgatóinak fizetését a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése egy héttel a határidő utánig – számolt be a HVG.
Ahogy a félév elején is, úgy decemberben is jóval a határidő utánig visszatartotta a hallgatók ösztöndíjait a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése – erősítette meg a hvg.hu értesüléseit több egyetemi forrás.
Mint a lap megtudta, a januári szociális ösztöndíjról már mindennemű hivatalos értesítés is elmaradt.
Emellett nem érkezett meg szeptember óta az úgynevezett közéleti ösztöndíj sem, amelyet pályázati alapon ítélnek meg a különféle programok – gólyatábor, nemzetközi diákprogramok – szervezésében részt vevő hallgatóknak. És nem kapták meg a nappalis hallgatókénál jelentősen magasabb összegű ösztöndíjukat – kvázi fizetésüket – a doktori iskola hallgatói sem, akik oktatóként és kutatóként is részt vesznek az egyetem működésében.
Forrás: HVG
frissítés:
A HVG megkereste az egyetemi polgárság által el nem ismert új kancellárt, Szarka Gábort, aki közölte: az átutalás ma megtörténik.
Az egyetemről ez után jelezték, hogy a szociális támogatások valóban meg is érkeztek. Hasonló volt a helyzet november elején: a sajtó érdeklődéséig akkor sem érkezett meg a régóta csúszó ösztöndíj, utána viszont elindult az utalás.