Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Ünnepélyes online gálával zárt évadot a Kecskeméti Nemzeti – Csombor Teréz a város kedvence

    2020. június 3., szerda 09:25

    Hagyományait őrzi a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – ünnepélyes online gálával zárták a 2019/20-as évadot.

    A Kecskeméti Nemzeti Ha kedd, akkor Kecskemét online közvetítéssorozatában április 7-től keddenként számos előadást nézhetett meg az érdeklődő közönség. Legutóbb, kivételesen vasárnap, május 31-én gyereknapi meglepetésként láthatták A manóvizsga című zenés mesejátékot a színház legkisebb rajongói. A nagysikerű közvetítések bizonyították, a kecskeméti színházszeretők nem rettentek vissza a karantén miatt bekövetkezett leállástól, továbbra is kitartottak kedvenc színházuk mellett.

    A teátrum számára kiemelten fontos küldetés, hogy az évadot amennyire csak lehet, a megszokott módon zárja le. Ennek keretében június 2-án a sokéves hagyományokkal rendelkező Együtt a Művészetért Gálát is megtartották. 

    A közönség több mint egy héten át szavazhatott kedvenceire, idén is gazdára találtak a díjak. Az online közvetített ünnepélyes gála pont úgy zajlott, mintha a közönség is helyszínen tartózkodott volna. Az est háziasszonya Decsi Edit színművésznő volt.

    A közönség szavazatai alapján a kiosztott díjak a következőképpen alakultak:

    Város kedvence:                                    Csombor Teréz            

    Legjobb nagy színházi előadás:            Chicago

    Legjobb kis színházi előadás:            Liliomfi

    Legjobb színésznő:                                    Csapó Virág

    Legjobb férfi színész:                        Kocsis Pál                                    

    Legjobb női epizodista:                        Hajdú Melinda

    Legjobb férfi epizodista:                        Szemenyei János

    Legjobb női táncművész:                        Nagy Nikolett

    Legjobb férfi táncművész:                        Szóka Roland

    Legjobb jelmeztervező:                        Remete Kriszta            

    Legjobb díszlettervező:                        Cziegler Balázs            

    A Gála díjazottjainak egy-egy Vámos Zoltán által készített plakettet adnak át a pénzjutalom mellett. A legjobb előadások díjai mellé pedig Harsányi Zsuzsanna festőművész által felajánlott két festményt is átadnak az alkotóknak.

    A díjak támogatói: a  Cab Tec Kft., a Diego Kft., a Phoenix Mecano Kecskemét Kft.,  a Reuzál Trend Bt. és a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 

    Kiosztották a teátrum hagyományos, saját díjait is, így Latabár-díjban 2020-ban Aradi Imre részesült, míg a Csizmadia László-díjat Szegvári Juli kapta.

    Cseke Péter igazgató a gálán ismét, nyomatékosan megköszönte a kitartó és lelkes közönségnek, hogy nemcsak a színház falain belül szerették a társulatot, de elfogadták a rendkívüli helyzetre adott válaszokat, és az online tartalmakat is örömmel fogadták. 

    Egy igazán jól sikerült sorozat végén kijár a ráadás. Így lesz ez június 9-én, még a nyári szünet előtt, az egész család számára kínál kikapcsolódást a Szente Vajk rendezte János vitéz című daljátékkal a teátrum. A közvetítéssorozat utolsó állomásaként, ezzel búcsúznak az online térben sugárzott előadásoktól. Minden remény szerint késő nyártól-ősztől pedig ismét a szépséges színházépületekben fogadhatják a közönséget.

    Decsi Edit a gála lezárásaként és búcsúzásként megismételte a színház következő évados jelmondatát, ami minden színházszerető szívébe izgatott várakozást kelthet:

    Kecskeméti Nemzeti, ahová az álmok is játszani jönnek!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram