gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Upor László az SZFE épületeinek eladásáról: „60 éves tradíció süllyed el”

    2021. január 11., hétfő 11:25

    Vidnyánszkyék eladják az SZFE épületeit – érkezett a hír vasárnap. Az egyetem volt rektorhelyettese a Hírklikknek nyilatkozva többek között elmondta: nem kizárt, hogy az Ódry színpad az egyházhoz kerül, de egyelőre képtelen értelmezni a történteket. 

    „Hivatalos jelzés, üzenet, értesítés nem érkezett az egyetemhez tartozó ingatlan(ok) eladásáról vagy ilyen szándékról. Épp ezért – bár a „modellváltás” lassan egy éves története azt mutatja, hogy nincs olyan képtelenség, ami meg ne történhetne – a magam részéről egyelőre fenntartással fogadom a hírt. Mondjuk úgy: szeretném, ha vaklárma volna” – nyilatkozta Upor László.

    Upor László / Fotó: Szokodi Bea
    Upor László / Fotó: Szokodi Bea

    Azt is elárulta: „Hallani olyat, hogy a Vas utcai (egyik) épületet visszakapja az egyház – ez nem volna példátlan az utóbbi évek hasonló akciói után. Ráadásul ez formálisan akár indokolt is lehet: itt „csak” 1959. óta működik saját színházunk, az Ódry Színpad, a ház eredetileg a Keresztyén Ifjúsági Szövetségnek épült. Persze az sem kizárt, hogy jó szemű befektetők látnak fantáziát a remek elhelyezkedésű ingatlanokban. Akárhogy is, amennyiben az Ódry tényleg megszűnik – vagy máshová költözik –, hatvan éves tradíció süllyed el. Ha nem is ugyanaz a nagyságrend, de az egykori Nemzeti közeli épületének felrobbantásához hasonló, súlyos hiba volna” – szögezte le Upor.

    „Bármilyen közhelyesen és pátoszosan hangzik, az épületeknek bizony nemcsak fala, de lelke is van. (…) Bízom benne, hogy nem a tudatos hagyományrombolás irracionális vágya áll a háttérben. (…) Egyelőre az első félév lezárásáról folyó áldatlan – és tulajdonképpen nevetséges – vita sem dőlt el, noha minden törvényes fórumon világossá vált, hogy a valóban elvégzett munkát nem indokolt és nem is lehet semmisnek tekinteni vagy későbbre datálni” – fejtette ki Upor László.

    A teljes interjú itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram