Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Upor László: „Én pedig keresek házmesteri állást”

    2021. február 26., péntek 06:31

    „Augusztus 31-én azt mondtam az Ódry Színpadon tartott sajtótájékoztatón, hogy megpróbáltuk volna videójátékos formában feldolgozni az eltelt félévet, de hamar rájöttünk, hogy ez csak akkor lehet érdekes és érvényes, ha minden csomópontnál van legalább két lehetőség, ha megvan a minimális esély, hogy ne minden csak úgy történhessen, ahogy a játék tervezője elgondolta” – fogalmazott Upor László a Népszavának.

    „De a játéktervező a mi esetünkben egyetlen ponton sem volt hajlandó módosítani a terveit a másik fél véleményének figyelembevételével – jegyezte meg Upor László. 

    A volt rektorhelyettes elmondta, hogy ebben a szemeszterben nem vitt saját osztályt, ahol pedig tanít, abban egyezett meg az osztályfőnökkel, hogy az egyhónapos felmondási ideje alatt sűrítve megtartja az egész szemeszterre vonatkozó óráit. Vannak olyan tanítványai is, akik passziváltatták a most indult félévüket, velük máshol folytatja majd. 

    „Én pedig keresek házmesteri állást. Mi, akik felmondtunk, nemcsak az elmúlt tanítással teli évtizedeket hagyjuk ott, hanem az egzisztenciánkat is kockáztatjuk. Senki se gondolja, hogy mostantól az egyesülettől húzunk havi fizetést” – tette hozzá. 

    Forrás: Népszava 2021.02.23 – 1,11. oldal

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram