Folytatódik az Átlátszó.hu interjúsorozata Upor László daramaturggal, az SZFE egykori rektorhelylettesével, a FreeSZFE Egyesület tanárával.
A kérdésre, a hazai vezető színészek és rendezők erkölcsi lejáratása a véletlen műve, Upor László azt felelte: „Nagyjából úgy és annyira véletlen, ahogy és amennyire a Színművészeti körüli sajnálatos események kivételnek, afféle balesetnek számítanak az egyetemi modellváltás különben gördülékeny, sikeres és ígéretes folyamatában (copyright Stumpf István kormánymegbízott). Amúgy lejáratásról szerintem nincs szó, legfeljebb kísérletről.
A szalagcímből is csak a nagybetűkre figyelő kattintóművészeket leszámítva nem túl sokakra hathat a cinikus karaktergyilkolászási (karakter-tömeggyilkossági) kísérlet. Vagy naiv vagyok?”
A FreeSZFE Egyesületről szólva Upor László elmondta: „Gőzerővel folyik – azaz: folytatódik – a munka. A megállapodás értelmében a hallgatók a saját anyanyelvükön és lakóhelyükön a saját tanáraikkal dolgoznak tovább. Vagyis velünk. A befogadó egyetemekkel folyamatos és szoros egyeztetésben vagyunk, az elvégzetteket természetesen ellenőrzik – a készülő szakdolgozatokat például közös bizottságok előtt kell majd megvédenie minden hallgatónak –, de a külföldi partnerek nagyban ránk hagyják a dolog mindennapi részét.
Megbíznak bennünk. A helyi szabályozás – a valódi egyetemi önrendelkezéssel összhangban – pedig mindezt lehetővé teszi nekik. És alakulnak a közös hosszabb távú tervek.”
A kancellár úgy érvel, hogy a hallgatók átvételére csak akkor van mód, ha ezek a képzések a magyar állam által akkreditáltak. Ennek kapcsán Upor László elmondta: „A külföldi egyetemeknek a saját akkreditációs szabályaikkal kell összhangban maradniuk. Ez pedig teljesül. Méghozzá európai szinten, egész Európára érvényes módon.”
Az SzFE kuratóriuma az idei év elején a református egyháznak kívánta átadni az Ódry Színpad ingatlanát. A kérdésre, szerinte mit kezd majd a református egyház ezzel, Upor László úgy vélekedett: „Szerintem őket is meglephette ez a váratlan ajándék. Gondolom, fő a fejük, mire használhatják. Lehet, hogy végül bérbe adják a FreeSzFE Egyesületnek, mi köztudottan képesek volnánk rendeltetésszerűen működtetni. De gondolom, mindenképp kitesznek egy emléktáblát, hogy 2021-ig itt működött az SzFE – ahogyan annak idején Ascher Tamás is elhelyeztetett a kapu mellett egy emléktáblát, hogy az eredeti tulajdonos és funkció emléke ne vesszen feledésbe. Amúgy az épület sosem tartozott az egyházhoz, az emléktábla szerint a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének székháza volt, ha jól tudom, 1950-ig.”
Csatáink kapcsán szembe kerülünk egymással, és ilyenkor megsejtünk valamit a velünk szemben állókról. A kérdésre, hogyan vázolná azt, amit lát, Upor László úgy felelt: „Nem lehet vázolni. Túl bonyolult, túl hosszú: nagyregény vagy végtelen filmsorozat után kiált. Meg időtávlat után. Egyébként sem sokat látni a ránk telepedett, búsan gomolygó ködtől.
Ebben a savanyú ködben legfeljebb a közvetlen közelében lévők vonásait tudja kivenni az ember. Ha valaki távolabbról szólal meg, még a hang irányát sem lehet megállapítani. Fizika.”
Upor szerint az SZFE ügye kapcsán méltatlanul kevés szó esik a dolgozókról: „Elsőként őket – a sajtósokat, tanulmányisokat, munkaügyiseket stb. – hozták nehéz helyzetbe, alázták meg, lehetetlenítették el, tették utcára. De a tanároknak sem mindegy, hogyan alakul a jövő: ha maradnak, milyen légkör jut nekik, ha pedig mennek (ahogyan már sokan megtették), hol és milyen munkát találnak – nem kevesen a nyugdíjkorhatáron alig innen vagy túl, de teli energiával, tapasztalattal. Szóval csupa bizonytalanság és kényszer az élet – de persze nagy fokú szabadsággal párosulva. A hallgatóknak egyszerre több és kevesebb a veszítenivalójuk. Egyrészt elveszítették azt a fizikai és szellemi otthont, ahová tartozni vágytak, és amelyet maguk renováltak/építettek tovább – illetve amelyért annyian és annyit küzdöttek. Veszélyben forgott/foroghatott volna a diplomájuk is – ez szerencsére már csak múlt idejű feltételes mód. Mindenképp nehéz lesz nekik. Ugyanakkor előttük tényleg ott az egész élet és szó szerint az egész világ. Nyitottak, érettek, máris két életre való tapasztalatot szereztek; persze sebet is bőséggel. De nem bagatellizálom a problémát: nemcsak illúzióim nincsenek, de a fejlemények is azt mutatják, hogy onnan megpróbálnak utánuk/utánunk nyúlni.
Mintha nem volna elég, hogy megtisztították tőlünk az elfoglalt (szerintük bűzös) romvárat – amelynek helyén nyilván kacsalábon forgó kastély épül majd teli éléskamrával és arany vécéülőkékkel –, de még az is fontos volna, hogy mi ugyanakkor rozsdás sparhelten se főzhessünk és egy kalyibát se eszkábálhassunk össze magunknak nyugalomban. Hát pedig épp azon vagyunk: épül a kunyhó.
Nem mások ellen – magunknak. Nem lesz fényes, de komfortos lesz, világos és derűs” – szögezte Upor László.