Jancsó MiklósVándor ÉvaJátékszínDanis LídiaRuttkai ÉvaVígszínházRadnóti Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. szeptember 27., hétfő
    banner_bigBannerPost
    banner_bigBannerPost3

    Upor László: “Most nagyon nehéz el nem vágyódni innen”

    2021. május 12., szerda 06:00

    A Trafó Világhazafiak című online beszélgetéssorozatában olyan magyar alkotókat vagy kultúraszervezőket szólaltatott meg, akik Magyarország határain kívül dolgoznak. A beszélgetéseket Upor László vezette, akivel egy extra adásban az eddig kérdezettek beszélgetnek május 12-én.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    “Fontosnak éreztem, hogy a beszélgetések ne csússzanak el se a bulvár, se a tudományos mélyelemzés felé. (…) Mindegyiküknél másképpen merül fel az a kérdés, hogy az itthonról vitt és az ottani kultúra hogyan találkozik, hogyan feszül egymásnak, hogyan hat oda-vissza, és hogy ez a találkozás mit jelent valakinek a saját civil életében és munkájában” – számolt be Upor László.

    A kérdésre, a szabadság hiánya-e az egyetlen motiváció arra, hogy innen elinduljunk, Upor László kifejtette: “Azt hiszem, ez a leggyakoribb és legfőbb motivációja, igen. A művészek általában érzékenyebbek a társadalom problémáira; nemcsak arra, hogyan állnak az emberi jogok úgy általában, hanem ennek hétköznapi megnyilvánulásaira is, arra, hogy mennyire tekintjük felnőttnek, autonómnak a másik embert. Tagadhatatlan, hogy tőlünk nyugatra nagyon sok évvel előbbre tartanak ezen a téren. Ha valakit zavar a nők alulreprezentáltsága a döntési folyamatokban, a kisebbségek, és úgy általában a különbözőség tiszteletben nem tartása, megbélyegzése, kirekesztése – vagy az, hogy az emberek a boltban, a villamoson egymásnak ugranak pusztán azon az alapon, hogy melyikük melyik újságot olvassa –, akkor az nem keletre fog menni, hanem nyugatra. Ezekre a kérdésekre moderátorként direkt nem akartam nagy hangsúlyt fektetni, mert nem szerettem volna, ha didaktikussá válnak a beszélgetések – de néha azért persze felmerültek, valahol a mélyben ott voltak, ott lehettek.”

    “Néhány országban élhettem közepesen hosszú ideig, és mindig az volt a tapasztalatom, hogy kíváncsiak rám, elfogadnak, használják a tudásomat, a tapasztalatomat, a milyenségemet. A hatás alapja az elfogadás-elfogadottság. Nem az a fontos, hogy beengedjük-e a másikat, azaz „részt vehet” vagy sem – ez alap –, hanem az, hogy hogyan tudunk közösen használni bizonyos erőforrásokat, hogyan tudjuk egymást jól használni anélkül, hogy kihasználnánk a másikat” – nyilatkozta a dramaturg-műfordító.

    Azt is hozzátette, amikor ő “világszínházjárt”, még viszonylag kevesen voltak, akik jöttek-mentek, és tudták, mi történik külföldön: “Nem véletlen, hogy hosszú éveken keresztül rendszeresen engem hívtak fel a színigazgatók, ha kortárs angol, amerikai vagy ír darabot kerestek. Amilyen én voltam húsz-huszonöt éve, olyan felderítőnk ma már szerencsére több van, egy sor csodás tehetség pedig rendszeresen külföldön dolgozik – részben róluk szólt a sorozatunk –, de a szakma mint olyan nem nagyon lát ki a saját kerítése mögül. Ez részben azért is így van, mert a többségnek vagy nincs munkája, és akkor örül, ha életben van, vagy annyi munkája van, hogy fel se merülhet benne, hogy elmenjen valahová két hétre tájékozódni. Legrosszabb esetben pedig se ideje, se pénze.  “

    A kérdésre, most elvágyódik-e innen, azt felelte: “Ebben a pillanatban nagyon nehéz el nem vágyódni innen. Soha korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy „idegenben” éljem le az életemet, noha rettentően szeretek máshol is lenni. De mostanában naponta jut eszembe, hogy nem lehet itt élni.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    banner_bigBannerPost2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka