gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Upor László, Vidnyánszky Attila és Milovits Hanna is felszólalt az Európai Parlament meghallgatásán – Beszámoló

    2020. október 27., kedd 11:20

    Az SZFE ügyében tartott vitát az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Szakbizottsága. A meghívottak online vettnek részt a szakmai egyeztetésen. A meghívottak: Vidnyánszky Attila, György László államtitkár, Upor László volt rektorhelyettes és a diákok képviseletében Milovitz Hanna. A szakbizottság magyar tagja Járóka Lívia (EPP).

    A magyar kormány képviseletében György László államtitkár szólalt fel elsőként, aki hangsúlyozta, hogy az egyetemi autonómia nem sérül, az intézményt az új kuratórium vezeti, ez biztosítja a függetlenséget. Azt is hozzátette: a magyar kormány lényegesen nagyobb költségvetést biztosít a jövőben az SZFE működtetésére.

    Upor László volt rektorhelyettes arról beszélt, hogy az átalakítás során az SZFE elvesztette autonómiáját, hiszen minden döntési jogot magához vont az új kuratórium annak ellenére, hogy nem csak a magyar törvények, hanem az európai alkotmány is garantálja az autonómiát.

    Upor László hangsúlyozta, bár magánosításról van szó, az alapítványi egyetemek közpénzt kapnak, az autonómiát pedig egyedül a minisztérium által kinevezett kuratórium gyakorolhatja, így megvan az esélye annak, hogy az egyetem életébe súlyosan beavatkoznak.

    Upor megemlítette: az egyetem polgárainak álláspontjait egyszer sem vették tekintetbe, a kuratórium csak közleményekben kommunikál, napról napra változtatva a szabályokat és erőszakosan lép fel az egyetem polgáraival szemben (például az internet lekapcsolására, termek bezárására még sose volt példa az intézmény történetében).

    Upor László azt is elmondta, az SZFE egy kis egyetem, az elmúlt héten mégis 15 ezer ember tüntetett érte Budapest utcáin.

    Milovits Hanna a diákok képviseletében kifogásolta, hogy az álláspontjukra senki nem volt kíváncsi, hogy soha nem hallgatták meg őket érdemben.

    Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: „Ez a helyzet jól példázza, hogy mennyire nem sikerül kommunikációt kalakítani az egyetem vezetőivel és a diáksággal…. A magyar színházművészet csodálatosan gazdag, mindenféle gondolat és stílus jelen van benne. Ezt várnám el az egyetemtől is. Az SZFE ügye kapcsán 40 éves kérdésekről beszélünk. Az utóbbi években folyamatosan jelezte a szakma egy része: nincs jól, hogy zárt ez az intézmény. A Teárumi Társaság, amely a legjelentősebb színházi érdekvédelmi képviselet Magyarországon, többször jelezte, én magam is többször tárgyaltam az egyetem vezetőivel, tanáraival, hogy az SZFE nem szolgálja ki a színházi szakma jelentős részét. A filmgyártó részről is jelezték, hogy nincs szoros együttműködés a szakmával. Ez komoly jelzés arra, hogy változtatni kell. Az egyetemnek mindig problémát okozott a fenntartóval való kommunikáció, ennek eredménye az a borzalmas infrastruktúrális állapot, amiben az SZFE működik. Úgy szeretnénk nyitni, hogy az ami most megvan, maradjék továbbra is. Az egyetemistáknak is jeleztük, hogy a tanáraik elkísérik őket a  diplomáig, senkit sem küldünk el, nem mozgattuk el a szentátust sem. Szeretnénk gazdagabbá tenni az egyetemet. A nyitásra hadd legyen példa az a nemzetközi színházi találkozó, ami a legjelentősebb nemzetközi színházi eseménye az országnak: a MITEM. A MITEM 7 éve fut és az európai színházi élet legrangosabb alkotóinak nagy része már megfordult a fesztiválon, kelettől nyugatra mindenhonnan vannak meghívottjaink, sőt, külön akcentusa van az arab színházi életnek ezen a találkozón. Ez az én értelmezésemben a nyitottság.

    Az SZFE ügye az első pillanattól kezdve politikai dimenzióba került. Az a 15 ezer ember nem azért volt az oktüber 23-i tünetetésen, mert szolidaritást vállaltak az SZFE diákjaival. Az eseményen baloldali pártok tartottak kampány nyitó gyűlést. Remélem a diákság is látni fogja egyszer, mennyire eszközként használják őket.

    Egyébként a hallgatók a nyáron kiképzést kaptak, ismert baloldali mozgalmárok egyetemfoglalást tanítottak nekik.

    Ennek ellenére muszáj, hogy szót értsünk, még akkor is, ha Upor László dehumanizál, emberi tárgynak nevez engem és a vezetőket.

    A kuratórium mindig jelzi jószándékát.

    Felhívnám a figyelmet arra, hogy az eddig átalakult egyetemek összesen harmincezer diákot tanítanak, nekik nem okozott problémát a változás.

    A mi szabálymódosításunk nem különbözött attól, ami ezeken az egyetemeken megvalósult.

    Szeretnénk mégis hinni azt, hogy jó irányba terelődnek a dolgok. Mindent el fogunk követni ennek érdekében. Tapasztalni fogják, hogy sokszínűvé válik az egyetem.

    Azok az ellenvetések, amelyek bizonyos megszólalásaimat felerősítik a kereszténység fogalmát emelik ki. Számomra a kereszténység a nyitottság, a befogadás metaforája.

    (Szeretném megjegyezni, hogy) ez a zárt intézmény szakított a hagyományokkal. Korábban a színházak széles körét érintve valósult meg az oktatás. Mára az egyetem odáig jutott, hogy most 2-3 színházból kerül ki a tanítói gárda lényegi része.

    (…) Teszünk egy nagy kísérletet, hogy nemzetközi szinten is értelmezhetővé tegyük azt, ami az egyetemen történik. (…) Sok külföldi tanár, külföldi út, megmérettetés következik.

    Tiszta szándékkal állunk ehhez a történethez.

    Zárásként (szeretném elmondani), ez nem egy mostani történet, több évtizede próbálunk változtatni, az egyetem azonban nem a nyitás felé mozdult, egyre kirekesztőbb és zártabb, ezen szeretnénk változtatni.”

    Petra Kammerevert, német EP-képviselő (Európai Szocialisták Pártja) szerint az SZFE átalakításával az európai alapértékek sérülnek, a kormánybarát kuratórium létrejöttével teljesen elvész az egyetemi autonómia, hiszen a kinevezésekre és a tantervre sincs ráhatása a jövőben az egyetem polgárainak.

    Irena Joveva EP-képviselő úgy fogalmazott támogatja az SZFE hallgatóinak törekvéseit és aggodalommal figyeli, ahogy a magyar kormány évek óta korlátozni igyekszik a sajtószabadságot Magyarországon, aggodalommal követi az egyetemek átalakítását is. Ugy látja ideológiai harc zajlk a versenyképesség álcája mögött. Nem tartja valószínűnek, hogy az SZFE visszakapja szabadságát, de egyetért azzal, miszerint az egyetemeknek függetlennek kell maradniuk.

    Milan Zver EP-képviselő úgy látja, lassan érnek el eredményeket a diákok, akik egyre kevesebbet akarnak tanulni és azt mondta: csak az SZFE áll ellen a modellváltásnak, a média az, aki dramatizálja a diákok tüntetéseit.

    Romeo Franz EP-képviselő szerint a magyar kormány nem kompromisszumkész, a tiltakozók is bekeményítettek. Arra hívta fel a figyelme, hogy kereszténység nem azt jelenti, hogy az állam maga alá gyűri a szervezeteket. Meggyőződése, hogy ki kell terjeszteni az autonómiát annak érdekében, hogy az alapítványi rendszer azt szolgálja.

    Dace Melbarde EP-képviselő az SZFE-ügy előzményeiről beszélt, arról, hogy az akadémai szabadságot aláaknázták. Nem tartja véletlennel, hogy a diákok az utcán tüntetnek annak ellenére, hogy a kormány több pénzt ígér az egyetemnek.

    Vidnyánszky Attila hozzátette: „A diákságnak be kell engednie az új kancellárt, mert tarthatatlan állapotok alakultak ki higiéniai és tűzrendészeti szempontból. A diákságnak pedig be kell bizonyítania, hogy nyitott és kész a párbeszédre. A bejáratot elszigetelő szalagok nem csak a tiltakozásuk jelképei, hanem azt a bezártságot is szimbolizálják, amin változtatni kell.”

    Milovits Hanna hallgató leszögezte: „A mi tanáraink soha nem manipuláltak bennünket, sokszor a kormánybarát média gyerekeknek állít be minket, mint akiket manipulálnak és akiket a tanáraik hatalomféltésből pajzsként használnak. Ez nem felel meg a valóságnak. Senki sem fizet bennünket, mi az akadémiai szabadságért állunk ki, ami sokkal nemesebb érték, mint a pártpolitika. Ezért a diákok és a tanárok együttesen fordulunk az alkotmánybírósághoz.”

    Színház Online


    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram