Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 22., kedd
    banner_bigBanner4

    Úri muri – Kovács Tamás és Krisztik Csaba főszereplésével mutatta be a Vörösmarty Színház

    2024. október 21., hétfő 06:15

    Az évad első bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán az Úri muri, amelynek premierjét október 19-én tartották a teátrumban. Horváth Csaba újra Móricz-művet állított színpadra, ezúttal anyaszínházában, ahol a próza mellett erős hangsúlyt kaptak a fizikai színház eszközei.

    Úri muri / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    Magyar virtus vidéki dzsentri módra. Egyebek mellett ezzel jellemezte a rendező, Horváth Csaba az Úri murit, akinek nem ez az első Móricz-adaptációja. 2023-ban nagy sikerrel állította színpadra a Kivilágos kivirradtig című produkciót a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Egy korábbi interjúban elmondta, hogy Móricz Zsigmond világa azért egyedi, mert rendkívüli éleslátással, sokszor kegyetlen iróniával, de mégis úgy gyakorol kritikát kora úri társadalmi rétegére, hogy közben hőseit, figuráit érezhetően szereti. 

    Úri muri / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    Az előadás erősen épít a fizikai színház eszközeire, a próza mellett a mozgással erősíti fel nem csak a történet motívumait, de a szereplők érzelmi állapotát is. Ahogy a regényben is, ebben a színpadi verzióban is anekdótákból ismerhetjük meg igazán milyen közeg a dzsentrik világa. Az urak csak mulatnak, nem törődnek mások problémáival, elítélik és hátráltatják a változást. A főszereplő ezen a helyzeten igyekszik javítani, de sem ebben, sem pedig magánéletében nem jár sikerrel. Ez pedig drasztikus következményekkel jár. 

    Úri muri / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    A színpadi adaptációt a rendezővel közösen Tóth Réka Ágnes, dramaturg alkotta meg. A szövegkönyvben a dialógusok mellet jelen vannak olyan narratív részek a regényből, amelyek több mélységet adnak a történetnek, illetve tartalmasabban írják le egy-egy karakter érzelmi állapotát. A produkció látványáért ugyanaz az alkotócsapat felel, akik már korábban is dolgoztak Horváth Csaba rendezéseiben.

    Úri muri / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    Benedek Mari mai szerelésekbe öltöztette fel a színészeket,  a jelmezek egyszerre karikatúra-szerűek, illetve egyszerre lehetnek nagyon ismerősek a nézőknek. A díszletet Kalászi Zoltán és Kiss-Benedek Kristóf tervezte. A designer páros elmondta, hogy igyekeztek megjeleníteni a magyar vidék jellegzetes elemeit – a gémeskutat, a tanyát, a búzát -, úgy, hogy egyszerre tudják szolgálni a fizikai színház követelményeit és megidézni az alföldi táj és építészet attribútumait. 

    Úri muri / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    Az előadásban a talpalávalót élő zenekar biztosítja, Cserta Balázs zenei vezetésével. Jobbágy Bence, Blaskó Norbert Ákos és Laukó Tamás, zenészeksokaknak ismerős népi dallamokkal emelik a produkció minőségét. 

    A történet főszereplőjét, Szakhmáry Zoltánt Kovács Tamás alakításában láthatja a közönség; az ő feleségét, Rhédey Esztert Ballér Bianka, a szeretőjét, Szabó Rozikát pedig Ladányi Júlia játssza; a címszereplő urak közül Csörgheő Csuli szerepében Krisztik Csaba látható, Borbíró Gyulát Sághy Tamás játssza, Keller János Zsellyei Balogh Ábelt alakítja, Lekenczey Mukit pedig Kuna Károly formálja meg.

    Úri muri / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

    További szerepekben látható: Varga Mária, Kerkay Rita, Váradi Eszter Sára, Kiss Diána Magdolna, Imre Krisztián, Kádas József, Kricsár Kamill, Rovó Tamás, Horkay Barnabás, Pallag Márton, Bari István, Lehel Vilmos.

    Az előadás színlapja a Vörösmarty Színház weboldalán található: https://www.vorosmartyszinhaz.hu/repertoar/285-uri-muri

    banner_bigBanner2
    banner_littleBanner1
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram