Vida Cerkvenik Bren szlovén színházrendező interaktív kézikönyve Németh Nikolett Anna és Pintér Géza utcaszínházi alkotók fordításában jelent meg magyarul idén májusban, a Sinum Színházi Műhely Egyesület kiadásában.
„Mindig megdobogtatja a szívemet a járókelők megdöbbent arca: egy fiatal hölgy sikoltása és kuncogása, amint éppen megriad a sarokról leselkedő rózsaszín idegenektől; rejtett vigyorok egy kutyaürülék nyilvános árveréskor; féktelen és cenzúrázatlan megjegyzések; a gyerekek örömteli éljenzése – összességében azt az érzést keltik bennem, hogy végre mindannyian újra itt vagyunk. Ilyenkor úgy tűnik, hogy a közénk ékelődő láthatatlan falak végül lebomlanak.”
(Vida Cerkvenik Bren, részlet a „Miért nem az utcán csináljuk? Interaktív utcaszínházi kézikönyvből”).
A könyvet május 19-én mutatták be a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában, ahol P. Müller Péter beszélgetett Vida Cerkvenik Bren-el zoom-os kapcsolaton keresztül.
A kötetről:
Az elmúlt évtizedben a szerző, Vida Cerkvenik Bren számos közösségi, művészeti folyamat központi szereplője volt. Rendezőként diplomázott, majd 2006-ban társalapítója lett a Ljud nemzetközi társulatnak . A közösség interaktív előadások és helyspecifikus projektek révén kezdte kutatni a művészi kifejezésmódok lehetőségeit a köztereken. Vida azóta körbeutazta a világ immár több, mint 30 országát a Ljuddal rendezőként, fellépőként és színházpedagógusként egyaránt.
Utazásaik során ő és a csoportja, a „Ljuds” (emberek) sok hasonló gondolkodású művésszel találkoztak, köztük előadókkal, rendezőkkel és színházpedagógusokkal, de nem hiányoztak a kritikusok, fesztiválszervezők vagy színháztudósok sem. Az ő ötleteik és tanácsaik gazdagították a szerző színházi szemléletét, amelyek visszaköszönnek majd e könyv lapjain is .
Milyen színház az, amiről Vida ír? Sokféle neve van: szabadtéri színház, utcaszínház, színház a köztereken, vagy ahogyan barátaink hívják Olaszországban, „teatro negli spazi aperti”, Németországban „theater im öffentlichen raum”, Szlovéniában pedig „gledališče v javnem prostoru”. Ezenkívül egyéb címkével jelölhetjük: „interaktív”, „részvételi” vagy „immerzív”.
Ám ahelyett, hogy a címkékre helyeznénk a hangsúlyt, Vida inkább arról a színházról ír, amely felé törekszik . Ez a színház: a kőszínházak falain kívül, szabadtéren jön létre; a közönséggel való interakció pillanatában születik meg .
Célja tehát, hogy egy efféle színház érdekében írjon könyvet, nem pedig bármi más ellen .
A Miért nem az utcán csináljuk? című, jelen kézikönyv nem azzal a céllal íródott, hogy a szabadtéri színjátszás átfogó ismertetője legyen. Nem áll módjában és szándékában, hogy e színháztípus minden formáját, gyakorlatát és szempontját számba vegye. Épp ellenkezőleg, ez a könyv inkább egy személyes útmutató, amely egy sajátos nézőpontból világítja meg a tárgyalt témát. Célja, hogy inspirálja és kritikai gondolkodásra késztesse az olvasót .
Részlet Jászay Tamás recenziójából, amelyet az angol nyelvű kiadásról írt:
“A kilenc rövid, olvasmányos fejezet szervesen épül egymásra. Bren előbb alapfogalmakat tisztáz, majd nagyon is pragmatikus megjegyzéseket tesz a hogyannal, vagyis az ideális (?) szabadtéri előadás elkészítésével kapcsolatban. A szerző érdeme, hogy a kötetben leegyszerűsítően csak konvencionálisnak nevezett színház meg a kültéri akciók ellentétpárjától elrugaszkodva komoly színháztörténeti és -elméleti problémákat tárgyal könnyed, csevegő stílusban, szemléletes, egyszerű példákkal alátámasztva mondanivalóját. És eközben végig teljesen világos, hogy milyen is az általa preferált színházi irány:…”