gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 3., kedd
    banner_bigBanner3

    Utoljára látható a Sándor Péter főszereplésével készült Jó estét nyár, jó estét szerelem

    2024. augusztus 26., hétfő 13:19

    A Gyöngyösi Játékszín vezetője, Gyurosovits-Petheő Csilla június végén jelentette be, hogy a 70 éves amatőr színházi közösség a jubileumi év végén végleg bezárja kapuit, ezzel együtt búcsúzik nagy sikerű előadásaitól is. A Sándor Péter nevével fémjelzett Jó estét nyár, jó estét szerelem a nyári négyállomásos turné után még két alkalommal lesz látható.

    A sikeres bemutatók és továbbjátszások ellenére komoly döntést kellett meghoznia a Gyöngyösi Játékszín csapatának, ugyanis az egyeztetési és anyagi gondok az elmúlt években egyre megoldhatatlanabb helyzetek elé állították a közösséget. Végül tavaly fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy a jubileumi évad végével elbúcsúznak a színpadtól. Ezzel Magyarország legrégebben alakult, folyamatosan működő amatőr színjátszó társulata szűnik meg. A novemberre tervezett zárógála előtt még egy-egy előadásukat láthatja a közönség, többek között a 2023-ban bemutatott Jó estét nyár, jó estét szerelmet.

    „Elvállaltam. 1 év munka következett. A hónapok alatt olyan volt, mintha ismét hazaérkeztem volna. Már rég elfelejtettem, milyen érzés. Velük sikerült leküzdenem az állandó szorongást és félelmet, amely közel állandósult az elmúlt 20 évben. Közhelyesnek tűnő, de mégis igaz: a Családom lettek – írta közösségi oldalán júniusban a főszerepet játszó Sándor Péter, a közös munkára emlékezve.

    A Fejes Endre regényéből írt, megtörtént eseten alapuló zenés dráma, a Jó estét nyár, jó estét szerelem – melyet Presser Gábor jegyez – ugyan a ’60-as évek Magyarországába repíti vissza a nézőket, Gyurosovits-Petheő Csilla rendezése azonban elemeli az előadást a darab idejétől, és Viktor tragédiáján keresztül ma is aktuális kérdéseket boncolgat.

    A történet szerint a főszereplő Fiú annak érdekében, hogy többnek tűnjön mások szemében, valamint, hogy végre sikere legyen a nőknél, görög diplomatának adja ki magát. A látszatélet egy darabig működik, ám amikor valaki gyanút fog, illetve visszautasítja, a férfi semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elhallgattassa. Hazugságai hálójába kerül, egyre kilátástalanabb helyzete pedig egy gyilkosságba sodorja.

    A külvilágnak való kényszeres megfelelés napjainkban is komoly problémát jelent, és az internet folyamatos jelenlétével társadalmi jelenséggé nőtte ki magát. A véleményvezérek az interneten emberek millióit manipulálják egy idealizált valóság képével, olykor meggondolatlan tettekre sarkallva a követőket. Bár a két eset látszólag különbözik, egy ponton mégis találkoznak: felmerül a kérdés, hogy milyen szerepet játszik az események láncolatában az Ember, és kinek meddig terjed a felelőssége.

    A szeptember 6-i csömöri és 7-i soroksári előadáson a premierhez hasonlóan Viktor szerepében Sándor Péter kétszeres Honthy-díjas és Gundel-díjas színművész lesz látható, a nőket Fliszár Odett, Roszkopál Noémi, Bartha Bernadett és Lukovszki Judit kelti életre.

    Közreműködnek a Gyöngyösi Játékszín amatőr színészei: Bánkuti Csilla, Berkóné Krigovszki Nóra, Bognár Diána, Burik Bianka, Farkas Sándor, Griznerné Bartha Erika, Görbicz Réka, Gyurosovits-Petheő Csilla, Jónás Ádám (m.v.), Kovács Péter (m.v.) Lónyai Linda, Molnár László, Nagy Mária, Nyilas Kevin Alex, Sztaniszláv László és Sztaniszláv Solt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram