„Mit fogok csinálni? Rakom egyik lábam a másik után. … Nem szabad most gondolkodni… bal lábat a jobb után… jobb lábat a bal után.” – Borbála, a színigazgató-színész házaspár frissen végzett tanító lányának gondolatai mint egyfajta élethosszabbító szükségmegoldás csengenek vissza a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház legutóbbi premierje, Topolcsányi Laura: Macskakő című drámájának ősbemutatója után.

Mert való igaz, történjen bármi, elragadhatja mellőlünk szerelmünket az osztálykülönbség, hitvesünket a bánya, vagy országrészeinket a béke diktátuma, élni kell – élni kell tovább. Ha kifordul a világ a négy sarkából, akkor várost kell csinálni ott, ahol addig nem volt.

Még 2020 tavaszán kérte fel Salgótarján polgármestere a Zenthe Ferenc Színházat, hogy a várossá válás közelgő centenáriumára állítson színpadra egy előadást, amely az 1922-es eseményhez kapcsolódik. A teátrum – a Zenthe 100 programsorozathoz kapcsolódva – egy drámapályázatot írt ki, amelyen Topolcsányi Laura, a vajdasági színész és drámaíró Macskakő című művét találta a zsűri a legjobbnak, így ebből készült el a kétfelvonásos mű, amelynek ősbemutatóját 2022. január 28-án tartották a Zenthe Ferenc Színházban.

Nem volt könnyű vállalás, hiszen ebben a különösen érintett térségben ez az első olyan bemutató, amely megpróbálkozik szembenézni Trianon tragédiájával a nemzet és az egyén szintjén is, felvillantva, milyen körülmények között lett száz esztendeje amolyan „szükség-város” Salgótarján.

A művön érződik, hogy a szerző nem a történelemkönyvek anyagából gyúrta darabját, a történet életszagú, egy pillanatra sem megy át fellengzős nemzetsors-elemzésbe, végig szereplői szemszögéből mutatja be a tanácsköztársaság leverése és Salgótarján várossá válása közötti, egyébként nem kevéssé vészterhes szűk három esztendőt.

A történet két nagy szálon fut; az egyikben egy meg nem nevezett felvidéki város „arisztokráciája”, azaz a helyi színigazgató és színésznő felesége, frissen végzett tanító lányuka, a bányaigazgató, az orvos, a fiatal és jóképű tanár, valamint a helyi pap félelemmel teli várakozásán keresztül láthatjuk a békediktátum előtti időket.

A másik szál „Salgóban”, a bányász nagyközségben, annak is egy kolóniasorán, illetve kocsmájában fűzi fel a helyiek – bányászok és feleségeik – mindennapjait, örömeit, félelmeit, politikai meggyőződésbeli ellentéteit.

A történet e két szála még az első felvonásban összekapcsolódik a fiatal tanítónő és egy bányászfiú frissen szövődött szerelme kapcsán, a történet drámai cselekményei azonban nem ehhez a sokáig be nem teljesülő szerelemhez kapcsolódnak. Topolcsányi Laura művében sok a helyi utalás, látszik, hogy alapos forrásmunkára épít, miként a határon túli magyarság kérdéseiben vélhetően saját tapasztalásaira, az otthon hallottakra is.

A dramaturg Sándor Zoltán és a rendező Susán Ferenc nem sokban tér el az eredeti műtől, az előadás az első pillanattól kezdve feszes, a néhol rövid dialógok is elegendőek a szereplők megismertetéséhez, pedig nem kevesebb mint huszonheten játszanak a monstre, két és fél órás darabban.

A rendelkezésre álló színpadot számtalan kisebb térre bontva kiválóan érzékelteti a kapcsolatokat: a szűkös bányakolóniában közel élők szeretetteljes viszonyát, az egymástól elhidegült, és ezért szinte végig távolságot tartó színésznőt és a színigazgatót, a kocsmaasztal két felén álló kommunistákat és polgári eszméket vallóakat. Mindehhez zseniális lehetőségeket ad Pallós Nelli díszlete, amely egyetlen felfelé ívelő széles lépcső –  ez a fejlődés, de a benne rejlő feszültség megtestesítője is. Ebből a lépcsőből alakul ki a kolóniasor lakása, a polgári nappali, a bányakaszinó épülete, az elmegyógyintézet, de még a vasúti kocsik sora is. A darab hangulatát jól alapozza meg a díszlet fekete tónusa, amelyet csak egy-két kisebb bútorzat tör meg, illetve a fények, amelyek remekül határolnak el, vagy emelnek ki helyszíneket, párbeszédeket.

Ha már a hangulatnál tartunk: a Macskakő mozzanatait végigkíséri egy salgótarjáni felmenőkkel rendelkező énekesnő, Zóra Mámor című dala, amely szövegében, hangulatában, előadásmódjában is aláfesti mindazt a bizonytalansággal teli várakozást, amiről a darab szól.

A történet középpontjában az 1919-1920-as évek vészterhes időszaka, Magyarország szétszakítása, illetve annak folyamányaként Salgótarján várossá válása áll. A színigazgató házában összegyűlő értelmiség – miközben ideológiailag is megosztott – azon töpreng, vajon mit és mennyit kell fizetnie Magyarországnak az elvesztett háborúért? Hogyan hat ez személyes egzisztenciájukra, s szélesebb körben azokra, akikről gondoskodniuk kell akár munkaadóként, akár a kultúra helyi követeiként? Egyben tud-e tartani a leselkedő veszély kiürült kapcsolatot, s meg tud-e tölteni a politikai nézetazonosság soha fel nem lobbant szerelmet?

De a bányatárók világában is sok a kérdés. Ki az áruló? Az, aki nyíltan vallja a bukott eszmét, vagy aki szemlesütve törődik bele, hogy egyesével hurcolják el sors- és bajtársait nevetséges indokok alapján? Megbocsátható-e ha valaki szeretetért a bűnbe merül alá, és van-e felmentés, ha önmagunkat menekítve mást veszni hagyunk?

Megannyi kérdés, miközben Trianon által árulónak bélyegeztetett a menekülő és a maradó egyaránt; ahol ha szeretsz elengedsz, s ha kötődsz, sosem elégszel meg kevesebbel a teljesnél.

S közben a nemzet és szeretteink halálát látva is élni kell. Nem szabad gondolkodni, csak rakni a bal lábat a jobb után, a jobbat a bal után. Bízni kell, remélni, újraindítani mindent, amit még újra lehet, ezer macskakőbe jelet vésni, hogy majd feltűnik annak az egynek…

Szereplők: Erdélyi Gábor, Kökényessy Ági, Kecskés Alexisz, Hunyadi Máté, Litauszky Lilla, Máté Krisztián, Albert Péter, P. Kerner Edit, Hajdu Tibor, Farkas Zoltán, Németh Anna, Molnár Ernő, Verebélyi Zsolt, Bocskai Virág, Kocsis Pál, Bozó Andrea, Házi Anita, Ozsgyáni Mihály, Baksa Imre, Ágoston Péter, Csank Péter, Simon Kata, Falati Hedvig, Mikecz Estilla, Mohácsi Norbert, Hege Veronika, Móczár Bence. 

szerző: Andó Ákos