1925. június 14-én született Darvas Iván, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. Rá emlékezünk.

Darvas Iván pályájáról:

Darvas Szilárd néven látta meg a napvilágot. Gyerekkorát Prágában töltötte, ahol apja újságíróként dolgozott. Anyja orosz származása révén oroszul, mivel német iskolába járt, németül is megtanult gyermekkorában. A Színiakadémiát nem fejezte be, részben a háború miatt, részben mert már 21 évesen szerepet kapott a Művész Színházban Várkonyi Zoltánnál. Ekkor veszi fel az Iván nevet, hogy Darvas Szilárd humoristától megkülönböztesse magát. Az ifjú színész ebben a színházban, Anouilh Eurüdiké című drámájának férfi főszerepében debütált. Partnernője az akkor karrierje csúcsán álló Tolnay Klári volt, akivel egymásba szerettek, és később össze is házasodtak. 

„Gyönyörű metszésű, sovány arcának sápadtsága, égő szemei, mozgásának tökéletessége, alakításának meghökkentő, váratlan ereje döbbenetes volt” – mondta róla Fábri Zoltán.

1946-ban a Művész Színházhoz szerződött. 1949–56 között a Madách Színházban játszott. 1956-ban forradalmi bizottságot szervezett, hogy bátyját kihozza a börtönből. 1957 májusában „a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel” miatt három évre ítélték. 22 hónapot ült, aztán az első amnesztiával szabadult, 1959. április 4-én. 

A színház nem vette vissza, ezért segédmunkás lett a metróépítkezésen, majd egy gyárba került műanyag-fröccsöntő munkásnak. Közben hetenként ostromolta beadványokkal a Művelődési Minisztériumot, ahol aztán a színházi főosztály vezetője közölte vele: sem most, sem tizenöt év múlva, és egyáltalán semmikor nem léphet színpadra. 

„Rosszat és jót is bőven kaptam a sajtótól. Volt idő, amikor nyíltan ellenségesen írtak rólam a lapok, mintegy előkészítendő azt, hogy nem sokkal később börtönbe zártak. Szabadulásom után négy évig segédmunkásként dolgoztam, majd Aczél elvtárs megengedte, hogy visszatérhessek a színpadra. De még ekkoriban is sok rosszindulatot tapasztaltam az újságírók részéről (is). Később azonban elkezdtek dicshimnuszokat zengeni rólam. Mármost, ha az ember úgy értesül, hogy bizonyos időkben minden, de minden színészi feladatát rosszul oldja meg, más időkben pedig az összes szerepében remekel, akkor ez igenis kelt benne némi bizalmatlanságot. Mindazonáltal nem minősítem a kritikusokat, egyszerűen tudomásul veszem őket” – fogalmazott egy interjúban.

Végül Aczél György révén Miskolcra, majd a budapesti József Attila Színházhoz került, s az itt töltött két év után, 1965-ben a Vígszínház szerződtette. 

A Várkonyi Zoltán vezetése alatt álló intézményben parádés szerepek várták, a teátrum egyik vezető színésze lett. Várkonyi 1979-ben bekövetkezett halála után elárvultnak érezte magát a Vígszínházban. 1985-ig volt tag, aztán a szabadúszást választotta, majd 1993-ban csatlakozott a Törőcsik Mari által alapított Művész Színházhoz. A Művész azonban csupán két évig működött, s ezután Darvas ismét szabadúszó lett. Az utóbbi években vendégként fellépett a Madách Színházban, a Játékszínben és a Komédiumban. 

1990-ben újra politikai szerepet vállalt, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben országgyűlési képviselő lett.

Emlékezetes alakítást nyújtott többek közt aBudapesti tavasz, a Dollárpapa, a Bakaruhában, a Díszmagyar, A tizedes meg a többiek, s Hideg napok, a Szerelem és a Liliomfi című filmekben. 

„Röhögtünk, boldogok voltunk, csináltuk tovább a mozit. Te esténként gitároztál, szórakoztattál bennünket, alig tudtunk elszakadni egymástól, miközben én orvul figyeltelek. Micsoda pasi: ezer játékos ötlet, szív, szakmai tudás, intelligencia, egy kis bohém megbízhatatlanságnak és a szakmai fanatizmusnak elegáns keveréke! Gyönyörű nyár volt, és micsoda film…! És egyszerre Te lettél az új magyar filmsztár. A Cannes-i Filmfesztivál zsurnalisztái szerint a magyar Gérard Philipe..” – írta Darvaról a Liliomfi rendezője, Makk Károly.

Színpadon szinte mindent férfiszerepet eljátszott Rómeótól Don Quijotéig, Popriscsintól, Raszkolnyikovig. Asztrov doktort játszotta a Ványa bácsiban Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán partnereként. Darvas Iván színészi erejére jellemző, hogy két monodrámában is nagy sikere volt: több mint ötszázszor játszotta az Egy őrült naplóját, majd A nagybőgőben, Patrick Süskind darabjában is egyedül hódította meg a közönséget estéről estére.

A Művész Színház tagjaként az ő rendezésében került színre a Godot-ra várva, amelynek Garas Dezsővel együtt főszereplője is volt, 2001-ben pedig Salierit alakította Szolnokon, Peter Shaffer Amadeusában.

Esterházy Péter Kossuth-díjas író az Élet és Irodalomban így méltatta a színdarabot: „Izgalmasnak találom Darvas Salieriként való szerepeltetését. Mert az igaz, hogy Darvas minden, csak nem középszerű, de hát így van tét, Salieri egy valaki, egy nagy középszerű, és nem állítom, hogy itt létrejött volna a Zseni és a Középszer nagy és nem triviális összecsapása, de Darvas teljesítménye ez ügyben nagyon is figyelemre méltó. Az igaz, hogy ő bármit játsszék is, látjuk benne A Darvast.”

Hosszú pályafutása alatt elhalmozták kitüntetésekkel, a két Kossuth-díjon túl csaknem valamennyi, színésznek adható elismerésben részesült. 1955-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1978-ban és 1998-ban Kossuth-díjat kapott, 1969-ben lett érdemes művész, 1975-ben kiváló művész. 2001-ben Pro Urbe Budapest-díjat, 2002. október 23-án Nagy Imre Érdemérmet kapott, 2003-ban Prima Primissima-díjjal tüntették ki.

Darvas Iván azt vallotta, nagyon nehezen tanul szöveget, viszont percek alatt el tudja felejteni: „Különös módon, minél régebben vagyok színész, annál jobban félek a bemutatóktól.”

Stuber Andrea színikritikus kérdésére, mitől tarthat egy professzionista, akinek ötvenéves, gyönyörű színházi múlt van a háta mögött, azt felelte: „Attól tartok, nem vagyok professzionista. Inkább hobbifélém a színjátszás. Még azt is megkockáztatnám, hogy amatőr vagyok. Hiszen a szó azt jelenti: kedvtelésből foglalkozni valamivel. S hogy mitől félek mindig? Nem kevesebbtől, mint hogy egyszer visszamenőleg is megbukom. Ötven évig ellavíroztam valahogy a pályán, de hátha a következő alkalommal kiderül, hogy tehetségtelen vagyok. Igenis ettől rettegünk. S hogy e félelem ellenére és öreg ember létemre még mindig itt lábatlankodom, az azért van, mert vágyom a szent pillanatokra, amelyekkel ez a játék olykor megajándékoz. Amikor titkot tudok meg önmagamról vagy a partnereimről. Olyasmit, ami nem feltétlenül és nem automatikusan derül ki. Csak a kegyelmi pillanatokban. Ilyenkor mintha villám hasítana bele a sötét éccakába, megvilágítja a tájat, s rádöbben az ember, hogy hol is van. Utána újra sötét lesz, de a világosság emléke megmarad, és segít a tájékozódásban” – fejtette ki Darvas Iván.

„Senki sem tudott úgy derékból kissé meghajolva, méltóságát megőrizve köszönni, vita közben társaságban végtelen eleganciáját megőrizni, hölgyekkel bánni, mint ő” – írta rólaSzakonyi Károly.

„Intellektuális színész – mondták, de én azt mondom, univerzális. A finom úrtól a játékosságra kaphatóig minden karaktert természetesen, tökéletes átéléssel ábrázó színész volt, töretlenül a Művész Színházi debütálásától fogva színpadon, filmen egyaránt. Rajongva szerette a publikum, de Darvas Ivánt az egész művész világ szerette. A bolondos Liliomfi, a kikapós Mátyás király, az Új Dollárpapa slemilje, a Gilgames-film kórházi betege, a Szerelem börtönviselt hazatérője és száz más szerepe jut eszembe, ahogy a nagy alakítás is, Gogol őrültje, a színjátszás csúcsa… Látom Asztrov doktorként az esti csendben Ványával,amint azt mondja: Igen, pajtás. Két rendes lajtejner <lateiner = latinos műveltségű – DIE> ember volt az egész járásban, te meg én. De alig egy évtized alatt beszívott minket a lenézett nyárspolgári mocsár… És látom a Bakaruhában Bara Margittal abban a fájdalmasan kínos jelenetben, amikor a szép cselédlány rádöbben, hogy kit hitt ő falusi legénynek…Mert az ott a zsúr asztalnál, az a fiatalúr…. És Süskind monodrámája? Amiben ziláltan, azzal a nagybőgővel. Az ironikus, tragikus vallomás életről, művészetről… S ebben is a maga bölcsességével, azzal, amivel midig is élt a pályán és az életben. Darvas Iván…. Valóban a nemzet színésze” – fogalmazott a Kossuth-díjas író.

„Csak most tudatosult bennem, hogy már ötven éves volt, mikor személyesen megismerhettem. A korát nem észlelhettük, mert elhitette velünk varázsos személyiségével, hogy egyivású partnerek vagyunk: a színpadon játszótársak, az öltözőben szellemes sakkpartnerek, egymást ugrató, sokat rötyögő pajtások. Fényes szelleme, ízlése, stílusa lefegyverző volt” – fejtette ki a Darvas Ivánról készült kiállítás megnyitóján Hegedűs D. Géza.

„A Liszt Ferenc filmsorozat forgatása alatt, ahol egymást váltottuk a címszerepben, ha egy-egy nevezetes európai városba vetődtünk, s olykor egy hosszú sétára társul szegődhettem, ilyenkor akaratlanul is európai műveltségű idegenvezetőmmé változott, aki az adott ország és város nyelvét, történelmét, kultúráját perfekt módon ismerte, tudta. Darvas Iván volt az én ifjúságom egyik utat mutató fényes csillaga. Kíváncsiságom gyakran arra röpített, amerre szellemével, művészetével ő világított. Jó, hogy így volt, jó, hogy Ő volt, és fáj, hogy már nincs!” – szögezte le Hegedűs D. Géza.

A 2015-ös, offline kiállítás digitalizált változata megnézhető az alábbi linken (Hadi Barbara munkája, 2020):
https://embed.culturalspot.org/embed/exhibit/ywLSBbYKi0WtKw