“Kifulladóban a kormány egyetlen olyan kulturális-oktatási programja, amely rengeteg gyereket juttatott élményekhez az elmúlt években. Igaz, csak úgy „magyarosan”, tehát nem mindenkit, és nem feltétlenül korosztálynak megfelelően, inkább ahogy a tankerületek éppen jónak látták. És persze jól jártak vele a kormány kedvenc kulturális intézményei is. A Lázár Ervin Programmal viszont legalább úgy pakolta át az állam az egyik zsebéből a másikba az adófizetők pénzét, hogy közben nagyon sok gyerek (is) jól járt. Mostanáig” – írja a Válasz Online.
Részlet a cikkből:
(…)
2019 óta 28 milliárdot kellett volna, hogy költsön a gyerekek élményhez juttatására az állam, ehhez képest ez idő alatt mindössze 11 milliárdos költségvetési keretből gazdálkodhatott a program, amelyre 2023-ban már csak 3 milliárd jutott.
Ez lehet tehát az egyik oka annak, hogy a kormányzat „klebelsbergi magasságokat idéző” kultúrstratégiai döntésének leáldozóban van. Ám más is utal arra, hogy komoly gondok vannak a LEP-pel. A pályázatot, amelyre a kulturális intézmények jelentkezhettek, tavaly csak októberben írták ki és csupán decemberre bírálták el, de a Klebelsberg Intézet még áprilisban is várt a megvalósításra fordítható pénzre, így a szerződéseket csupán májusra sikerült megkötni, jóllehet, a 2022-23-as évad normálisan június 30-ig tart. Hogy ne csak másfél hónap álljon rendelkezésre a program lebonyolítására, végül kitolták a határidőt november 30-ig, tehát az előző évad programjai még most is zajlanak.
A LEP-re kiírt pályázatot az elmúlt években rendszerint szeptemberben hirdették meg, idén azonban mindeddig elmaradt a nagy bejelentés. A tavalyi sajtótájékoztatón elhangzottakból már következtethettünk arra, hogy gondok lesznek a finanszírozással, hiszen Pataki András már akkor arra kérte a tankerületeket: lehetőségeik szerint részesítsék előnyben a helyi vagy megyén belüli kulturális programokat. „Így egyrészt nő a tanulók tájékozottsága a környezetükben fellelhető kulturális lehetőségekkel, programokkal, intézményekkel és helyszínekkel kapcsolatban, másrészt csökkenthetőek az utazásokra fordítandó költségek” – érvelt akkor a helyettes államtitkár.
Kíváncsiak voltunk, valóban előfordul-e, hogy a program megvalósulása az utazási költségek hiánya miatt bukik meg. Mivel a tankerületek illetékes alkalmazottai nem voltak hajlandók nekünk információt adni, kénytelenek voltunk azt vizsgálni, elér-e ez a probléma a program gyakorlati megvalósítását koordináló személyekig, azaz a tanárokig. Kisebb közvéleménykutatást indítottunk tehát körükben. Nem kellett sokáig várnunk, míg beleütköztük az első esetbe. „Nálunk eddig kétszer volt különbusz, idén azt mondta a tankerület, hogy nem lesz” – mondta el kérdésünkre egy pedagógus, egy másik pedig szintén arról számolt be: bár korábban kaptak ingyenes különbuszt a gyerekek szállításához, idén csak falubuszokkal és a szülők, kollégák szívességből nyújtott segítségével tudták elvinni a gyerekeket a 15 kilométerre lévő helyszínre. Más visszajelzésekből megtudtuk, hogy Budapesten belül nem biztosítják az utazást a tankerületek, mondván, a gyerekeknek ingyenes a tömegközlekedés, miközben egy peremkerületi iskolából BKK-járatokkal bevergődni egy belvárosi színházba több, mint problémás. Volt, aki azt írta: egyenesen kinevették az igazgatóhelyettest a tankerületnél, amikor rákérdezett, hogy kap-e a csoport különbuszt.
„Maradt már fent gyereked a buszon, mert hamarabb csukták az ajtót? Maradtál már fent buszon, mert rád csukták az ajtót, miközben az osztályod rémülten állt a megállóban? Három osztálynyi alsóssal (85 gyerek) busszal, metróval, trolival cirka másfél-két óra utazás nem kockázat nélküli”
– vázolta a körülményeket egy tanárnő.
(…)