Kárpáti Pál Staféta nyertes Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak c. társas monodrámáját 2022. szeptember 6-7-én mutatja be a Trafóklubban. Az előadás abból a tíznapos kirándulásból inspirálódik, amit a főszereplő a Balaton-felvidéken töltött 2021 szeptemberében.

Miért érezted szükségét egy tíznapos elvonulásnak?

Azt látom a szakmában, hogy a karantén öndefiniálási kényszert okozott, és a monodráma műfaját felpezsdítette. Nekem ez idő alatt hobbimmá vált a természetjárás. Hegymegi Máté A Negyedik – Dante pokla rendezésének főpróbahetén ülve eszembe jutott az elhúzódó (zoomos) próbafolyamatunk egy hete, amit én a Balaton-felvidéken töltöttem. Dante szövege azt a tájat hívta elő bennem. Egy év telt el azóta, és elhatároztam, hogy a bemutató után visszamegyek, és elmélyülök egy projekt ötletében.

Monodrámát akartam csinálni, ahol csak magamra számíthatok, ami rólam szól, amibe bele lehet bukni, hogy lássak rá arra, hogy mi a szerepem a színházban. Valójában a félelmeimhez akartam közelebb kerülni. Itt kezdett el távolodni a projekt a szakmai öndefiníciótól. Az volt a terv, hogy ott fogok ülni az erdőben a tábortűz mellett, és iszonyatosan fogok félni a vaddisznóktól. De vajon a félelmem a vaddisznóktól valóban róluk szól, és nem lehet, hogy valami mélyebben gyökerező dolog, ami a sötét erdő által felszínre tör? Közel áll hozzám az erdei tábori magány. Tehát 2021. szeptember végén 10 napra elvonultam túrázni. Ekkor a kisebbik gyerekem három hónapos volt. 

Hogy sikerült?

Sokszor nem úgy alakult, ahogy előre elterveztem. Néha településekhez közel vertem tábort éjszakára. Ez valahol csalódás volt önmagamban, mert így előfordult, hogy belefogózkodtam az ember által teremtett világba, pedig vadkempingezni indultam. Egyik legszebb emlékem a túráról a Badacsonyban, II. János Pál pápa emlékműje melletti Klastrom-kút, ahonnan premier plánból hallgathattam a gímszarvasok párzását. Jó érzés volt oda megérkezni, mert akkor már jó ideje nem volt ivóvizem, és ott annyit ihattam a forrásból, amennyit akartam. Másnap 3-ig ottmaradtam, mert a mennyasszonyom, Veronka (Veronika Keresztesová, az előadás látványtervezője – a szerk.) által varrt ponyvából izzasztókunyhót csináltam, köveket melegítettem, majd megmerítkeztem a forrásban. Ez jól leírja azt, hogy a túra mennyire volt komolyan véve, mint túra: aznap 5 km-t mentem. Pedig azt terveztem, hogy ha napi 30-40 km-t tudnék menni, 10 nap alatt eljutnék Keszthelyről Dorogig. Ennek a harmadát se teljesítettem, a Bakonyig (Városlődig) jutottam. Már a második nap kiderült, hogy nem fogom tudni teljesíteni az előre összeírt ütemtervet. Rögtön az első éjszaka egy hostelben aludtam, mert annyira elfáradtam az aznapi túrától, és nagyon fájt a hátam is. Nagyon jól aludtam, másnap nagyot mehettem volna, de felérve a Szent György-hegyre, rátaláltam a többektől hallott Mennyország nevű helyre, ahol söröket, pálinkákat, gyümölcsborokat lehet fogyasztani. Lélegzetelállító volt a balatoni látkép, így ottmaradtam, és jókat beszélgettünk a tulajjal, aki felajánlotta, hogy alhatok a kertjében. Tehát a második estét se a vadonban töltöttem, viszont iszonyatosan berúgtam, amit azzal magyaráztam, hogy nem lehet itthagyni ezt a látványt. Az előadásnak is fontos része lett, hogy az alkohol milyen módon tud letéríteni az utamról. Az egész projektnek az volt a célja, hogy a félelmeimhez lépjek eggyel közelebb, tudtam, hogy az alkohol megkerülhetetlen lesz. Jóval az utazás után is csináltam hangfelvételeket, amikor kimondtam olyan dolgokat a függőségről, amik megleptek. Az a vágyam, hogy a szeptemberi premier után megint elmenjek pár napra túrázni. 

Sokat kellett gondolkodni a címen: Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak?

A cím a sörrel kialakult viszonyomra is vonatkozhat, azt is jelentheti, hogy a söreim egyszer hallgassanak végig. Nagyon pofázós ember vagyok, a legközelebbi emberek sokszor tapasztalhatják azt, hogy leuralom a társasági helyzeteket, de vannak olyan barátaim, akikkel előfordulnak olyan esetek, hogy nem tudok végigmondani egy gondolatmenetet. Ez egy társalgási probléma, hogy mennyit engedünk a másiknak. A színházhoz erősen kötődik nekem ez a dolog, mert nem tudok elég pontosan fogalmazni, ezért nem tudnak révbe érni a gondolataim. De ezt az anyagot végig fogják hallgatni. 

Elvágtad magad a túrázás során az itthoniaktól?

Nem igazán. Sőt, volt egy pont, amikor minden hangfelvétel elveszett egy rossz alkalmazás használata miatt. Akkor nagy pszichológiai segítségre volt szükségem a barátaimtól. Zsigó Annával (az előadás dramaturgja – a szerk.) sokat telefonáltunk, hogyan lehet ebből a helyzetből felállni. Ugyanis nagyon jó lendületűnek éreztem azt a három napot, aminek a felvételei kitörlődtek. Az a figura, akit megismertem abban a három napban, szimpatikusabb volt nekem, mint én. Volt valami nagyon nagy könnyedség az utazásában, és azt gondoltam, hogy egy előadás alaphangvételének sokkal jobb, mint az, amit magamról el tudok képzelni. 

Miért fontos a zene az előadásban?

Sokat dudorásztam magamban a túrám alatt. Meggyőződésem, ha az ember egyedül túrázik, biztos énekel, akár nem létező dalokat. A lépteinek a tempója és a belső dinamika létrehoz egyszerűbb dallamokat. Ezek azok, amik ki akarnak buggyanni belőlem, ha egyedül vagyok. Az életem részei, csak nem tudok róluk addig, amíg nem hozom magam olyan helyzetbe, hogy előbuggyanjanak. Megszólal a kongám és a klarinétom is az előadásban, jóval kevesebbszer, mint szerettem volna, de muszáj beszélni is a színházban, és ha klarinét van a számban, nem tudok. 

Mi a legemlékezetesebb pillanat az elvonulásról vagy a próbafolyamatról, ami hirtelen eszedbe jut?

Először egy kép ugrott be a Mennyország büféről, ahol ittam azokat a fantasztikus söröket. De talán a legmeghatározóbb pillanat, amit nem szeretnék elfelejteni, az a pánikbeszélgetés az egyik próbán, amikor kimondtuk, hogy a következő napon teljesen új alapokról kell kezdenünk, és hogy a többiek mennyire támogattak ebben, mennyire együtt hoztuk meg ezt a döntést. Valójában utána nem sokat változott a próbafolyamat, csak valami új érzet került bele. A beszélgetés közben muszáj volt megértenem, hogy egy kudarccal szembesülök. Nem sokszor fordult elő velem, hogy ennyire tisztán kell átélnem a kudarc állapotát. Ez az időszak elég nehéz helyzetbe sodorta a kapcsolatunkat Ágostonnal (Szabó Sipos Ágoston, az előadás zeneszerzője – a szerk.). Ő hozott haza az elvonulásról, amikor amúgy nem voltam túl jó állapotban. A hazahozás, és utána a beszélgetéseink mélypontra taszították a kapcsolatunkat, ami meg is fogalmazódik az előadásban. Nemrég mesélte Anna, hogy azt mondta neki Ágoston, hogy a barátságunk haláláról szóló előadás milyen jól összekovácsol minket. Erre sokáig fogok emlékezni. 

Hogyan segítette a munkátokat a Staféta pályázat?

Nagyon érdekelne az az előadás, amit nulla pénzből, magamra hagyatva csináltam volna meg, de azt már sosem fogjuk látni a Stafétának köszönhetően. Rendeztem már előadásokat, de soha nem volt még ennyire alanyi, belőlem fakadó dolog, amivel foglalkoztam volna. Meglep és örülök neki, hogy az első dolog, amiben igazán érzem a támogatást, a hátszelet, az ez a projekt, aminek én vagyok az első hívószava. A pályázatomban nem azt hangsúlyoztam, hogy egy társadalmi problémáról fogunk előadást csinálni, hanem egy érzet volt feldobva: egyedül a sötét erdőben az ember ismerkedik a saját félelmeivel. Egy önismereti kérdésről volt szó a pályázatban, és ez tetszett a bírálóbizottságnak. Szerintem ez szép gesztus, hogy ezek az emberek bíznak egy olyan projektben, ami egy személyes problémával akar megküzdeni. Az előadásba bekerült az alkohol problémája, amivel végtelenül remélem, hogy meg lehet szólítani embereket. Nagyon érdekelnek azoknak a visszajelzései, akik esténként megisznak egy sört. 

Szerző: Bordás Katinka

Premier: 2022. szeptember 6., 7. 20.00 / Trafó 

jegyek, infó: https://trafo.hu/programok/szinhaz_karpati_pal_hogy_a_barataim_egyszer