Ukrajna budapesti nagykövete, Ljubov Nepop nyílt levelet juttatott el a HVG szerkesztőségéhez, amelyben Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójának korábbi nyilatkozatára reagál.
“Mély megdöbbenéssel olvastam Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyilatkozatát, amely szerint a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Valentina Lisitsa koncertjének lemondását „katasztrofálisnak és hibás történetnek tartja”, és amelyben ezzel kapcsolatban „az orosz kultúra értékeiről és az orosz művészek nagyságáról” beszél.
Véleményem szerint éppen Vidnyánszky álláspontja katasztrofális és hibás.
Valósággal sokkol, amikor valaki a kultúrát még mindig megpróbálja a politikán kívül helyezni, amivel valójában lehetővé teszi Oroszország számára, hogy tisztára mossa a szennyesét, elfeledtesse az ukránok ezreinek megerőszakolását és meggyilkolását a „nagy orosz kultúra” által.
Ami Valentina Lisitsa koncertjét illeti. Mindenekelőtt ismételtem, megköszönöm a Margitszigeti Szabadtéri Színpad kiállását és támogatását. Valentina Lisitsa olyan ember, aki nyíltan támogatja az Ukrajna elleni orosz agressziót. Az ún. Donyecki Népköztársaság útlevelével rendelkezik, amelynek területe Ukrajnához tartozik, de Oroszország 2014 óta megszállva tartja. Idén május 9-én ez a személy az orosz hadsereg által megsemmisített Mariupol ukrán lakosainak csontjai fölött tartott koncertet a város orosz megszállás alatt levő részén. Vidnyánszky úr szerint ez a politikamentes „nagy orosz kultúra”?
És vajon mit szól Vidnyánszky úr ahhoz, hogy az orosz hadsereg megölte Okszana Svec ukrán színésznőt, Maksz Levin ukrán fotográfust, Vira Hirics ukrán újságírót és sok más embert, akik még megmutathatták volna a világnak, milyen az ukrán kultúra? Mit mond azoknak a színészeknek, énekeseknek, költőknek, íróknak, akik ma Ukrajnát védik? Nekik nincs más választásuk – ahelyett, hogy az ukrán kultúra hírét vinnék a világban, ma fegyverrel kénytelenek megvédeni az ehhez való jogukat, mert Oroszország mindent el akar venni tőlük: az országukat, a szabadságukat, az életüket.
A művészet soha nem állt és nem áll a politikán kívül.
A művészeket követik, rajonganak értük, morális tekintélynek tartják őket. Amikor Angelina Jolie Lvivbe látogatott, hogy támogassa az ukránokat, akik a hazájukat védik, ezzel a tettével egyértelműen kinyilvánította álláspontját. Amikor a Pink Floyd felveszi a repertoárjába a Hey Hey Rise Up [Oy u luzi chervona kalyna] ukrán műdalt, amelyik manapság az orosz invázióval szembeni ukrán ellenállás szimbóluma lett, akkor Ukrajnát támogatja. Amikor megjelenik a Békehimnusz Ukrajnáért 21 magyar zenésztől – akkor ők is egyértelműen állást foglalnak.
Mit csinálnak eközben az orosz művészek? Hallgatnak, vagy nagygyűléseken támogatják Putyin háborúját Ukrajna ellen.
Amikor önök a színpadon egymás mellé állítják az orosz és az úgynevezett ukrán művészeket, akik az orosz és az ukrán zászlók előtt ölelkeznek, akkor megfogalmazódik bennem a kérdés ezekhez a művészekhez és szervezőkhöz, hogy vajon milyen békét támogatnak? A béke orosz változata – Ukrajna megszállása, azok megsemmisítése, akik ellenállnak és harcolnak a függetlenség és az államiság megőrzéséért. Az ukrán változatban – Ukrajna megtartása, amihez az orosz katonaság kivonulása szükséges az ukrán területekről. Ha Oroszország nem fog lőni, vége lesz a háborúnak. Ha Ukrajna nem fog lőni, vége lesz Ukrajnának, mert megszűnik a létezése. Mindkét esetben béke lesz, de másként. Azaz, teszem fel a kérdést, önök szerint kinek is kellene letennie a fegyvert? Milyen béke mellett állnak ki?
Nem lehet egy pajzsra emelni az áldozatot és a gyilkost. Nem szabad azt az érzést kelteni azokban, akik erőszakolnak, kínoznak és megölik a népemet, hogy lehet egy színpadra állitani az orosz és az ukrán művészeket, akik megölelik egymást, és ezzel elfelejteni és megbocsájtani minden elkövetett orosz bűnt. Ennek a támogatása nem más, mint Oroszország büntetlenségének támogatása, s ezáltal biztatás a bűntetteinek folytatására”.