Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 21., vasárnap
    banner_bigBanner3

    Van-e közös metszete az urbanisztikának, Franz Kafkának és a színháznak?

    2023. május 19., péntek 09:48

    Bármilyen meglepő, van. Budapest@Playnek hívják, és a Landesbühnen Sachsen, illetve a Platypus Theater Berlin városfelfedező játéka. Papp Tímea írását közöljük a PlayOn! Fesztivál egy különleges előadása, a Budapest Play kapcsán, amelynek keretében bejárhatjuk a város tereit, mintha egy virtuális színház színpada lenne! A Budapest@Play-ben egy interaktív történet főszereplőjévé válhatunk.

    Nagyon bírnám, ha egy város okos lenne. Ha úgy terveznék meg a köztereket, a közszolgáltatásokat, hogy azok a lakók igényeihez igazodjanak, és felvállalva, hogy ezek közül egyik sem az örökkévalóságnak készül, hiszen változik a világ és persze változunk mi. A folyamatos finomhangolás csakis megalapozottan történhet, nem pedig ötletszerű változtatásokkal. Ehhez viszont adatok kellenek, amelyeket a legegyszerűbben, a legnagyobb mennyiségben és a leginkább szűrhetően digitálisan lehet összegyűjteni. 

    A város a lakók közös ügye. De vajon én segíteném-e adatokkal, amolyan digitális közteherviselésként a demokratikus döntéshozatallal történő finomhangolást? Míg ehhez a nagyon is aktuális dilemmához eljutok, eltelik másfél óra, és ugyan fizikailag oda érek vissza, ahonnan indultam, gondolatban nem ugyanott tartok.

    Fotó: Bárdi Gergő

    A Kolibri Színház előcsarnokában felszerelkezem egy tablettel és egy fejhallgatóval, rövid használati utasítást kapok, megismerem Cucit, a játék virtuális asszisztensét, a képernyőn pedig megjelenik az útvonal. Miközben a Jókai téri parkban jógapózokat hajtok végre a tablet utasításai szerint, még nem dilemmázom, csak játszom és segítek a játék keretében az Institut Urbi et Orbi for Urban Design munkatársainak. Közreműködésemért Kafcoin a jutalom, amiről eldönthetem, milyen célra szánok a játék végén. Az egészségügyet választom.

    Az út túloldalán az Ady-szobor alatt kihelyezett hangszereken megpróbálom megszólaltatni a Mission Impossible főcímzenéjét, a Zeneakadémia egyik sarkánál elveszek egy sövénylabirintusban – elvesztett Kafcoinok –, a másiknál pedig táncosokat nézek. Ezek közül a valóságban senki és semmi nincs ott, csak a laptop képernyőjén látom őket. Néha közéjük sétál egy járókelő, vicces a virtuális interakció. (Ennél már csak az a viccesebb, amikor egy fiatal pár megkérdezi, what is happening. Immerzív színházat játszom. Furcsán néznek.)

    Fotó: Bárdi Gergő

    Körbesétálom a teret a képernyőn kijelölt útvonalon, figyelem a jeleket a járdán, azokat beszkennelve megjelenik Cuci, tőle érkeznek az eldöntendő kérdések. A Kitiltanám-e az autókat a belvárosból?-tól a Támogatom-e a gyerekmentes helyeket?-ig széles a témaskála. És mennyivel egyszerűbb a felfele vagy a lefele mutató hüvelykujjra kattintani, mint arra válaszolni, ráadásul legelső kérdésként, egy percben kifejtősen, hogy milyen tanácsot adnék a főpolgármesternek! Teljesen lefagyok, mert nem tudok hirtelen egyetlen dolgot tanácsolni, priorizálni meg nincs idő, úgyhogy inkább megnézem a felkínált lehetőségekből, mit tanácsolnak mások.

    Fotó: Bárdi Gergő

    De nem az én zavarom van hatással a Budapest@Play rendszerére, nyugtat meg a Landesbühnen Sachsen/Platypus Theater Berlin munkatársa, a fővárosi köztisztaságiak dolgoztak annyira hatékonyan, hogy a kihelyezett színes matricákról letisztították a jeladót, emiatt néhányszor külső segítségre szorulok. Ez sokkal kevésbé zökkent ki, mint a séta közben amolyan intermezzóként beolvasott részlet A kastélyból. Egyelőre nem érzem elveszettnek magam, nem érzékelem kafkainak a játékot. (A sövénylabirintusban szimplán béna vagyok.)

    Két-három háztömbnyi kört teszek a reggeli szürke esőhöz képest elképzelhetetlenül ragyogó napfényben, míg egy Teréz körúti kurflival és újra a Liszt Ferenc tér érintésével visszaérek a Kolibri előcsarnokába. Egy fekete fülkéből indultam, és egy fekete fülkébe érkezem, mindkettőben találkozom a képernyőn dr. Klamm-mal. Ezúttal azonban megzavarják az adást. Lehet, hogy csak én képzeltem be magamnak, de esküszöm, olyan volt, mintha a kiskosztümös figura amolyan deep fake-ként az én arcommal mondta volna, hogy az adat a digitális gazdaság kokainja. Adom-e az adataimat? Ha igen, milyen célra? És ha adom, akkor nem lesz kevésbé kaotikus és nyugtalanító a jelen meg jövő? Mintha az én dilemmáimról beszélt volna. És közben Franz Kafka szelleme is megérkezett a játékba.

    Papp Tímea

    Az előadás május 19-én, pénteken még három alkalommal látható!

    Jegyeket itt tudnak váltani!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram