A Nők Lapja címlapinterjúját szemlézzük Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel.

A kérdésre, kérnek-e tőlük időnként tanácsot a fiatalok, Rudolf Péter elmondta: „Tanulunk egymástól. Egy társulat így működik. Munka közben csak a munka láza mozgat, nincs hierarchia, van viszont tisztelet a munka iránt. A másik munkája iránt is. Én például az öltözőben is hallgatom a műsorhangot, hol tartanak a többiek, mert előadásról előadásra érik, változik a játékuk. Inspiráljuk egymást. A színházban a helyed, az igazságaid, a problémáid mindig a saját korodban kell hogy megfogalmazódjanak, de szerintem a szerelem nem korfüggő. Ezért is lehetek én még mindig Eszter Rómeója.”

Arról szólva, tudnak-e még úgy egymásra nézni, mintha először pillantanák meg a másikat, Eszter elárulta: „Hogyne tudnánk! És nem csak a színpadon. De jogos a kérdés, hogy ha ennyire ismersz valakit, újra tudod-e élni az első másodpercet. A színpadon azonban megszerkeszted azt a pillanatot. Hogyan látod meg, mi az első gondolat, tetszik, nem tetszik, zavarba jössz-e stb. Amikor először pillantom meg Rómeót, egy sor gondolat cikázik át a fejemen, és ezt igyekszem megmutatni. Mindegy, hogy hány éves az ember, a szerelem az szerelem. Az életben persze nem szerkesztesz, minden magától történik.”

Péter egyszer azt nyilatkozta: „Engem Eszter soha nem idegesít.” A felvetésre, miszerint azért az ilyen hosszú házasság után nagy truváj, Péter elmondta:
„Na, az azért túlzás. Unalmas is lenne. Van, hogy szikrázik a levegő. A lényeg, hogy kíváncsiak maradjunk egymásra. Lehet, hogy van abban báj, hogy egy pár némán ül egymás mellett, mert szavak nélkül is értik egymást. Lehet… Én jobban hiszek a kommunikációban, amikor két ember lázas tekintettel figyeli egymás szavát.

(…) Eszter nagyvonalúbb. Irigylem is ezért. Én többet tépelődöm, nehezebben engedem el a sérelmeimet is. Kezdettől iránytűként szolgál számomra, eddig mindent meg is vitattam vele. Mióta igazgató vagyok, ez komplikáltabb lett, mert bizonyos információkat nem oszthatok meg vele. Nem lenne szerencsés, ha Eszter többet tudna a tervekről, mint a társulat többi tagja. Ez kényelmetlen helyzetbe hozná őt, és engem is. De nem egyszerű bizonyos kérdésekkel magamra maradni.”

„Egyszerűen jól hatunk egymásra. Nézem, ahogy dolgozik, az alázatát, a megszállottságát, és csodálom érte. Csodálom a hitét a szakmánkban. Az egyenes utat, amin halad. Az én utam kacskaringósabbra sikerült. És ha az ember ennyit térül-fordul, ennyifelé keres, az magában hordozza annak a veszélyét, hogy csak karcolja a dolgokat. Nem mélyül el, nem talál békét. (…) Mind megvívjuk a magunk harcait. Kinek-kinek a saját élete, saját mintázata” – tette hozzá.

A teljes interjú a NŐK LAPJÁBAN olvasható.