Varga Gábor, a szlovákiai Rimaszombatból származó fiatal rendező, már kétéves korában elhatározta, hogy filmkészítéssel szeretne foglalkozni. Rövid játék- és dokumentumfilmeket készített, amelyekben gyakran foglalkozik az idősekkel és a családokkal. „Cicaharc” című filmje, melyben Pogány Judit és Nagy Mari küzdenek egy macska kegyeiért, elnyerte a legígéretesebb 30 év alatti rendező díját az idei Friss Húson. A magyar.film.hu kérdezte.

Varga elmondta, hogy az inspirációt a mindennapjaiból nyeri, különösen azóta, hogy Budapestre költözött és megtapasztalta a magányt.

Tanulmányait a Besztercebányai Művészeti Akadémián kezdte, ahol a dokumentumfilm-rendező szakon szerezte meg gyakorlati tapasztalatait, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folytatta tanulmányait. A járvány idején az online oktatás új kihívásokat hozott, de Varga produktívan használta ki ezt az időt.

„Az SZFE-n tapasztaltam meg először, hogy milyen érzés, amikor mentorok segítségével fejlődöm, akiknek az a legfontosabb, hogy felfedezzék a tehetségemet és bátorítsanak. Rendkívüli élmény volt és rengeteget segített az alkotói gondolkodásmód kialakításában. Szerintem erre csak kiscsoportos, minőségi és nagyon intenzív képzés során van lehetőség, mint amilyen az én képzésem is volt. Lényegében ebben az időszakban váltam alkotóvá” – mesélte a magyar.film.hu-nak.

Nagy Viktor Oszkár, Szász János és Janisch Attila voltak az osztályvezető tanárai. A kérdésre, milyen rendezői attitűdöt tanult tőlük, elmondta:

„Egyikük sem próbálta ránk erőltetni a saját látásmódját. Mindhárman eltérően gondolkodnak a filmrendezésről és az osztály is nagyon sokféle volt. Ennek köszönhetően egy rendkívül inspiratív közegben tanultunk egymástól és találtuk meg a saját hangunkat. Ha van olyan, hogy rendezői attitűdöt tanultam tőlük, akkor az a kíváncsiság és nyitottság lenne.”

Új filmje, a Cicaharc Hollywoodban debütált, ahol az Oscar-kvalifikáló HollyShorts filmfesztiválon vett részt. Varga fontosnak tartotta, hogy humoros és érzékeny filmet készítsen. A helyszínt Nógrád megyében, Kétbodonyban és Kisecseten találták meg, ahol a helybéliek meséi és tapasztalatai gazdagították a film történetét:

„Bevillant egy szituáció, egy olyan szerelmi háromszög, amiben két idős nő küzd egy macska kegyeiért. Ezt nagyon viccesnek találtam. A téma amiatt volt aktuális, mert egyedül költöztem Budapestre és kezdtem el tanulmányaimat az SZFE-n, ami számomra egy nagyon új környezet volt, majd fél évre rá jött a koronavírus, a karantén, a bezártság, az egyetemfoglalás. Aztán ahogy készítettem a kutatómunkát, egyre jobban gazdagodott a film. Az íróval, Kocsányi Andrással beszélgettünk a nagymamáinkról. A faluban meséltek mások nagymamái a hagyományaikról, és közben egyre jobban éreztem, hogy ez a film rendkívül aktuális és fontos. Az elidősödő vidék, a külföldre költöző fiatalok szintén témái a filmnek” – nyilatkozta a rendező.

A Nagyapám kertje című rövid dokumentumfilmje egy járvány alatti karanténnaplóból indult ki és nagyapja mindennapjait, valamint kettőjük kapcsolatát mutatta be. Arról szólva, mi érdekelte az ő történetében, kifejtette:

„(…) Különböző óvintézkedések mellett elkezdtem egyre több időt tölteni vele és egy iskolai feladat keretében karanténnaplót vezettem róla. A nagyapám az egyikben azt mondta, olyan szép és teljes életet élt, hogy bármikor itt tudná hagyni ezt a világot. Ez az elégedettség, valamint az élet és a halál körforgásának elfogadása nagyon megérintett és ez ihlette a filmet. A Nagyapám kertje segítségével sokat fejlődtem abban, hogy képes vagyok meglátni a valódi értékeket. Egyszer én is olyan elégedett szeretnék lenni az életemmel, mint ő. Ezt az állapotot el lehet érni és másoknak is meg szerettem volna mutatni. Nem számítottam rá, hogy az én személyes történetem még a külföldi fesztiválok közönségét is megérinti majd” – nyilatkozta a rendező.