gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 5., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Varga Mária és Zsótér Sándor játsszák Göncz Árpád drámájának főszerepeit

    2022. május 31., kedd 08:01

    A Mérleg című drámát augusztus 3-án mutatják be a XV. kerületi Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban, ezzel tisztelegve a 100 éve született volt köztársasági elnök és író emléke előtt. A Terminál Workhouse független színházi formáció és a Csokonai Nonprofit Kft. közös produkciójának alkotói csapatát sajtótájékoztató keretében mutatták be. Az előadást Kerkay Rita rendezi, a Nőt Varga Mária, a Férfit Zsótér Sándor alakítja. 

    A dráma egy rövid részletének felolvasásával is készültek az alkotók a készülő Mérleg előadás alkotóinak ünnepélyes bemutatására. A Pestújhelyi Napok keretében jelentette be Bátyai Edina, a Csokonai Nonprofit Kft. frissen kinevezett ügyvezetője a szervezet első színházi bemutatójának szereposztását. Elmondta, hogy nagy lépés a kerületi kulturális cég életében, hogy koprodukcióban egy független társulattal saját színházi produkciót hoznak létre. Göncz Árpád születésének 100. évfordulója alkalmából kiemelten fontosnak tartották, hogy egy ilyen rendhagyó vállalással tisztelegjenek az író munkássága előtt. Mindemellett a független színházakkal és alkotókkal való együttműködés is egyértelmű hossztávú célja a Csokonainak.

    Gerlits Réka, a Terminál Workhouse művészeti vezetője és az előadás produkciós vezetője elmondta, hogy örömmel fogadták a kerületi felkérést, ami szabadságot adott számukra abban, hogy melyik Göncz művet veszik elő és milyen alkotói csapatot toboroznak hozzá. Kiemelte, hogy a Terminál számára óriási lehetőség, hogy egy partnerszervezet a munkájukhoz infrastrukturális és anyagi támogatást is biztosít. 

    Boronkay Soma a készülő előadás dramaturgja kiemelte, hogy hogy a dráma ugyan nem Göncz legjátszottabb szövege, mégis talán a leginkább ez az anyag visz közel az író személyiségéhez. A kétszemélyes darab Férfi szereplője sokban tükrözi Göncz Árpád személyes sorsát és élményeit, agrártanulmányainak tapasztalatait is visszaadja a karakter szövegeibe rejtve. Az egykori szerelmes pár 23 év után újra találkozik, megismételve vagy kibontakoztatva korábbi viszonyuk egyes epizódjait. Mivel a Nő Amerikából tér vissza erre az találkozóra, a Férfi pedig azóta is Magyarországon várja, rengeteg nyelvi játék és a félreérthetőség sikamlóssága is kiérezhető a szövegből. A menni vagy maradni kérdése pedig egy olyan döntéshelyzet, amely a mai napig is aktuális.

    Az előadás rendezője Kerkay Rita, a székesfehérvári Vörösmarty Színház fiatal művésze, akinek több rendezését is bemutatta már az anyaszínháza. A Mérleg-ben a sors kérdése foglalkoztatja leginkább, hogy mennyire van előre megírva az életünk története, és mi vajon a szabad akarat megnyilvánulása, az, ha az ember elhagyja a hazáját, vagy az a vállalás, ha úgy dönt, hogy marad. Az egykori szerelmespár úgy készül erre a pár órára, amit a darab felmutat, hogy annak bármilyen befejezése is lehetséges, akár az újrakezdés akár az örök befejezés. A Nő karakterére Varga Máriát kérte fel, aki szintén a Vörösmarty Színház tagja, a Férfi karakterét pedig Zsótér Sándor alakítja majd, aki rendezései mellett ritkán vállal prózai színházi szerepeket.

    A Mérleg című Göncz-dráma bemutatójára 2022. augusztus 3-án, a volt köztársasági elnök beiktatásának évfordulóján kerül sor a Csokonai Művelődési és rendezvényházban.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram