Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Vasárnap látható lesz a győri Hamupipőke

    2020. május 4., hétfő 23:12

    A győri Vaskakas Bábszínház minden vasárnap elérhetővé tesz egy-egy előadást. Ezen a héten a Tengely Gábor rendezte Hamupipőkét láthatja a közönség.

    Hamupipőke történetét már az ókori Kínában is ismerték, és az évszázadok során semmit sem veszített népszerűségéből. Mint minden igazán jó mese, a Hamupipőke is többrétegű: a gyerekekre éppúgy képes hatni, mint a kamaszokra vagy a felnőttekre. Hamupipőke megaláztatása és felemelkedése reményt ad – a magát a szeretetre méltatlannak gondoló kisgyereknek éppúgy, mint az önbizalomhiánnyal küzdő kamasznak, és a bizonytalan felnőttnek is.

    A győri Vaskakas Bábszínház nagyszínpadi előadása a Grimm testvérek változatát veszi alapul, de Gimesi Dóra adaptációja igazi mai mesévé varázsolja az elárvult lány történetét: itt a királyfi a bolognai egyetemen tanult bölcsészetet, Hamupipőke biciklin suhan el a bálba, szabadidejében legszívesebben R. L. Stevenson A kincses sziget című művét olvassa, tánc- és illemtanleckék helyett, és felfedező szeretne lenni, akárcsak az édesapja.

    Tengely Gábor újragondolt Hamupipőke rendezésében kiemelt szerephez jut a zene és a zeneiség. Az előadást számos dal gazdagítja és színesíti, Tarr Bernadett zeneszerző jóvoltából. Michac Gábor letisztult, árnyakra épülő minimalista díszletét, szín- és formagazdag ruhái teszik teljessé.

    Vitányi-Juhász István és Kovács Domokos / Fotó: Orosz Sándor

    10+1 dolog, amit nem tudtál a vasárnapi Hamupipőke előadásról:

    1. A Hamupipőke az egyik legismertebb és legkedveltebb tündérmese. A történetet Kínában, a IX. század folyamán vetették először papírra.

    2. A „hamupipőke” kifejezést már a mese elterjedése előtt is használták, a családban hátrányosan megkülönböztetett testvérre utaltak vele.

    3. A Hamupipőke feldolgozások közül Charles Perrault 1697-es, és a Grimm testvérek 1812-es változata a legismertebb.

    4. Bruno Bettelheim gyermekpszichológus külön fejezetet szentel Hamupipőke történetének A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című tanulmánykötetében. Szerinte a történet fő fókuszai a testvérféltékenység, illetve a gyermekeknek a szülők irányába való megfelelési vágya.

    5. Gimesi Dóra Hamupipőke-adaptációja a viktoriánus kori Angliába helyezi a történetet. Ez az időszak az 1837-1901 között uralkodott Viktória angol királynőről kapta a nevét. A korszak fő jellemzői a szűklátókörűség és a mesterkélt finomkodás voltak. Ebben a szigorú szabályokhoz kötött világban igazi felüdülés jelent egy-egy olyan, a társadalmi rendbe betagozódni nem hajlandó egyéniség felbukkanása, mint amilyen Hamupipőke, vagy a választottja, Fülöp herceg.

    6. A Vaskakas Bábszínház előadásának Hamupipőkéje igazi mai lány: vagány, kicsit fiús, kedvenc regénye Robert Louis Stevenson A kincses sziget című műve. Ha felnő, akkor hajóskapitány szeretne lenni, vagy felfedező. Mindenesetre szeretné bejárni az egész világot. Hidegen hagyják a kor nőkkel szemben támasztott elvárásai: nem érdekli az etikett, nem hozzák lázba az ékszerek, és más egyéb női csecsebecsék.

    Nagy Petra és Markó-Valentyik Anna / Fotó: Orosz Sándor

    7. Tengely Gábor rendezésében kiemelt szerephez jut Hamupipőke és édesapjának kapcsolata. A lányt édesapja nevelte, nem csoda, hogy nem érdeklik túlzottan a lányos dolgok.

    8. Az előadás díszletét és jelmezeit Michac Gábor jegyzi. Michac Gábor gyakori vendége a Vaskakas Bábszínháznak és állandó alkotótársa Tengely Gábor rendezőnek. Michac egyszerű, letisztult látványvilágot álmodott meg az előadáshoz: a fehér teret izgalmas fekete csillárok egészítik ki az aktuális helyszíneknek megfelelően. Ebben a tiszta térben erőteljesen érvényesülnek a színes, korhű viseleteket továbbgondoló, karakterárnyaló jelmezek.

    9. Az előadásban kiemelt szerephez jut a zene. A Hamupipőke zeneszerzője Tarr Bernadett, aki szintén visszajáró alkotója a Vaskakas Bábszínháznak. Zenéje építkezik a korra jellemző zenei motívumokból, de a végeredmény semmihez sem hasonlítható, különleges világba repít minket.

    Szúkenyik Tamás és Nagy Petra / Fotó: Orosz Sándor

    10. A viktoriánus kor mesterkélt finomkodásának eredményeképpen előtérbe kerül az etikett szigorú betartása. Ez nem csak illedelmes társalgást, és folyamatos pukedlizést jelent, hanem kötött mozgásokat, koreográfiákat is, amiket nem csak a táncparketten, hanem a hétköznapi életben is gyakorolnia kell egy valamirevaló ifjú hölgynek. Az előadás mozgássorozatait Fejes Kitty álmodta meg, aki szintén gyakori vendége a Vaskakas Bábszínháznak, Tengely Gábor állandó alkotótársa.

    +1. Hogy ne csak rosszat mondjunk a viktoriánus korról, ez a sok kötöttség mellett egyben a nagy felfedezések és találmányok ideje is volt. Az előadásban például kiemelt szerephez jut egy úgynevezett velocipéd, amit a mai bicikli elődjének tekinthetünk, avval a különbséggel, hogy ennek elől hatalmas, hátul pedig igen kicsi kereke van.
    (A 11 pontot írta: Nagy Orsolya)

    Az előadás a Vaskakas Bábszínház youtube csatornáján lesz elérhető május 10-én 11 órakor.

    Forrás: Vaskakas Bábszínház

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram