gate_Bannergate_Banner
Göttinger PálHerczog NoémiMoldova GyörgyPatkós Mártonpeller anna
  • facebook
  • instagram
  • 2022. június 29., szerda

    Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila új darabja is látható lesz a Gyulai Várszínházban

    2022. április 29., péntek 11:32

    A programban a látványos történelmi dráma és a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett lesz opera, musical, operett, néptánc, kortárs táncjáték, bábszínház, továbbá jazz-, népzenei, világzenei, komolyzenei és irodalmi programok is helyet kapnak. 

    Elek Tibor, a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, július 11. és 14. között , idén 17. alkalommal rendezik meg a Shakespeare Fesztivált, Shakespeare, kicsit másképp alcímmel. Különleges Shakespeare-átiratokat és -paródiákat hívtak meg, és két korábbi saját bemutatójuk is látható lesz. Érkezik a Rómeó és Júlia a veszprémi Petőfi Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Kabóca Bábszínház különleges adaptációjában, az Ahogy tetszik egri táncszínházi változata, valamint a Lear halála című kétszereplős miskolci adaptáció. Az Aradi Kamaraszínházzal négy éve bemutatott Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásukat is műsorra tűzik. Meghívást kapott a horvát Filip Krenus Poor Player című, Shakespeare világát megidéző előadása. A Bartók Kamaraszínházzal tavaly közösen létrehozott Hamlear című előadás zárja a fesztivált.

    Augusztus 1. és 7. között tartják meg az Erdélyi Hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című fesztivált, ahol a gyergyói Figura Stúdió Színház a Káosz című darabot, a nagyváradi Szigligeti Színház a Valahol Európában című musicalt mutatja be. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában a Bánk című előadás, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában az Illatszertár látható. Az Aradi Kamaraszínház két darabbal is szerepel, a Karnyónéval és a Vitéz Lászlóval. A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Orwell Állatfarmjából készített musicalt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig Molnár Ferenc A doktor úr című darabját adja elő.

    A nemzeti klasszikusok életművét középpontba állító színházi programsorozatot augusztus 12-től 14-ig rendezik meg. Idén Tamási Áron-napokat szerveznek, amelyen öt előadással, tudományos konferenciával és középiskolás diákszínjátszók produkcióival várják az érdeklődőket. Látható lesz a Nemzeti Színházzal közös produkciójuk, a Tündöklő Jeromos, továbbá a Vitéz lélek (Békéscsabai Jókai Színház), a Boldog nyárfalevél (marosvásárhelyi Spectrum Színház), az Énekes madár (Hangjegy Színház) és az Ördögölő Józsiás (Soproni Petőfi Színház – Zentai Magyar Kamaraszínház).

    Elek Tibor öt saját bemutatójuk között említette a Győri Nemzeti Színházzal közösen létrehozott, Mindenkinek mindene (Apor Vilmos) című ősbemutatót. Dér András a színház felkérésére írta a művet. A produkcióról, amely július 1-jén és 2-án lesz látható a Várszínpadon, Dér András elmondta: egy korábban készült forgatókönyvét alakította darabbá, amelyet ő maga állít színpadra. A darabban a főhős élete utolsó 48 órájának víziója jelenik meg a színpadon.

    Tündöklő Jeromos Márkó Eszter rendezésében látható, az előadással és a háromnapos programsorozattal kapcsolódnak a Tamási Áron Emlékévhez. A Kolozsvári Állami Magyar Színházzal közösen létrehozott Az ifjú barbárok című előadás Vecsei H. Miklós művének ősbemutatója ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A darab Bartók Béla és Kodály Zoltán első népdalgyűjtő útjainak élményeit mutatja meg.

    Az igazgató elmondta: saját bemutatójuk lesz a De mi lett a nővel? című előadás, amely Kiss Csaba Csehov műveiből írott darabjából készül, három erdélyi színész, Győrffy András, Kárp György és Szélyes Ferenc szereplésével, Béres László rendezésében. Az évad záróelőadása Carlo Gozzi A szarvaskirály című darabjának Karinthy Színházzal közös bemutatója. A művet fiatal csapattal Berettyán Nándor állítja színpadra, aki elmondta: a darab felnőttmese, a komédia az emberi lét alapkérdéseit feszegeti. Az előadás a színházról is szól.

    A zenei programok közül Elek Tibor kiemelte a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált, amelyen a Zűrös Banda és az Ötödik évszak zenekar mellett Pál István Szalonna és Bandája a Jantyik testvérekkel közösen ad koncertet Halmos 75 címmel, valamint a Gyulai Vár Jazz Fesztivált, amelyen a Tomor Barnabás Trió, a Jazz Consort és a Borbély–Dresch Quartet lép fel. A zenés, táncos produkciók között a Ramazuri című előadást és a Mulat a Monarchia című produkciót említette.

    A Gyulai Várszínház részletes programja az intézmény honlapján érhető el.

    Forrás: Gyulai Várszínház, MTI Magyar Hírlap

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka