Vecsei H. Miklós színművészt a Vehir.hu oldalán kérdezte Szabó Eszter. Az interjú mélyebb betekintést enged az alkotó gondolkodásmódjába. Lapszemle.
Annak kapcsán, hogy nem kimondottan szeret interjút adni, Vecsei H. Miklós elmondta: “(…) Az ember át tud esni a ló túloldalára, és minden nap százszor elmondja az igazát, amivel persze egyből devalválja is, elértéktelenednek a szavak, lejár a szavatosságuk és csatlakoznak a bőven túlbeszélt közélethez, ami alól alig lehet kihallani, amit valószínűleg egyedül fontos. Persze az én életem is túlbeszélt már sajnos. (…) Vannak szituációk, amikor szeretek magam is kitárulkozó lenni, és szeretek arról beszélni, amit csinálok, amiben hiszek. De a legtöbb beszélgetésben például az már nem kerül elő, hogy a szakmánk kb. hetven százaléka alkoholista. És arról sincs szó, hogy milyen, amikor kiégsz a pályán, és konkrétan már nincsenek érzéseid. Nem csak a színpadon, hanem akár a családodban sem.”
A színész azt is elárulta, most szerencsére nagyon jó időszakot él: “Aki az átélés művészetét választja hivatásául, száz százalékig égeti magát a színpadon. Éppen ezért nagyon fontos a szerető közeg. (…) Felteszem magamnak a kérdést, hogy mi a feladatom. Az, hogy kereskedelmi tévék színvonalával foglalkozzak, a háborús helyzettel és a magyar közbeszéd állapotáról, a politikusok szóhasználatával? A kettészakított országunkban próbáljak hidat építeni? Vajon ezek a feladataim a jövőben, vagy az, hogy a családommal minden rendben legyen? Nem szeretném, ha végül az történne, hogy amint próbálom megmenteni, vagy inkább jobbá tenni a világot, addig a hozzám legközelebb álló emberek összeomlanak. Ha – adja Isten – gyerekem lesz, vajon mesevilágban nevelem föl, vagy beengedem abba valóságba, ami épp körbevesz bennünket? Az alkotói gondolataim nagy része most e körül forog.”
Azt is elárulta, a Pál utcai fiúk időszakában vágyott arra, hogy erősen kiálljon bizonyos értékek mellett, de hamar belefáradt: “Azt hittem, tízmillió ember vágya a béke, és hogy ne legyen kettészakadva az ország. Tévedtem. Úgy hittem, csupán pár ezer ember hergeli a hangulatot, és rá kellett jönnöm arra is, hogy lelkileg instabilabb vagyok annál, minthogy zászlót hordozzak. Nem hordozhatok azért sem, mert nem tudom, mi az igazság. Mármint az én hitem szerint Jézus az igazság, de újra és újra elgondolkoztat, hogy mi most az ő intézménye, mi az ő formája, ha fogalmazhatok ilyen blaszfémen.”
Vecsei H. Miklós arról is beszélt, sikerült megteremtenie egy olyan egzisztenciális légkört, ahol már nem kell albérletet fizetnei, nem kell anyagiakra jelentősen figyelnie, csupán az alkotás áll a fókuszban: “Éveken át építettem a házikót egy Budapest környéki erdőben, amiben most élek. Szabadabb vagyok, mint valaha, egy percet sem szánok olyan dologra, aminek nincs értelme. A Vígszínházban pedig továbbra is ott van ifj. Vidnyánszky Attila, ha ő csinál valamit, én ott vagyok mellette, ha szüksége van rám Kovács Adrián barátunkkal együtt. Ez így a legfontosabb triumvirátus. De az utóbbi pár hónapban a saját projektjeim voltak az elsőszámúak, felszabadító, hogy én rendelkezek a naptárammal.”
Arról is beszélt, hogyan látná magát szívesen tíz év múlva: “Szeretnék csendes lenni. Nagyon szeretnék családot. Lennék a lehető legőszintébb úgy, hogy sose legyek bántó. Így tehát komoly figyelemmel kell társulnia az őszinteségnek, mely épít is, hiszen a magam világában igaz. Az indiánok remek mondása, hogy a kimondott szónak ereje és érvénye van. Jó lenne, ha tíz év múlva már kevésbé lennék hirtelen ember. Gyakran hirtelen reflektálok, ami nem szerencsés. Jó volna nyugodtabbnak lenni, adni időt, hogy végiggondoljam a dolgokat. Szeretnék családot, és ezt az alkotói csapatot, amely most körülöttem van megtartani. És szeretném derűsebbé tenni ezt a helyet, amennyire csak lehet…”