gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 17., szerda

    Véghtelenül Veronikával – Jordán Tamással indul talkshow sorozat Debrecenben

    2022. március 23., szerda 06:26


    Új, egész estét betöltő beszélgetős sorozat indul Debrecenben, a Páholy Színpad berkeiben. Március 28-án este a „Véghtelenül Veronikával” sorozat első vendége Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező, színházigazgató, érdemes művész lesz. 

    A sorozat igazából nem új, évek óta tartanak beszélgetős esteket a lakásszínházban, ahol az ország legnevesebb művészei fordultak már meg, többek között Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Vitray Tamás, Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Pogány Judit, Bereményi Géza. Azonban visszatérő probléma volt, hogy a másfél óra nagyon gyorsan elrepül, ráadásul az érdeklődés is óriási, meghirdetés után pár órával elfogynak a jegyek.


    “Legutóbb Cserhalmi Györggyel és Elek Ferenccel is két és fél órát beszélgettünk úgy, hogy észre sem vettük, mennyi idő telt. De szerencsére általában az éjszakát is nálunk töltik a művészek, így nem kell a visszaútra gondolni. Van, hogy a műsor után még hajnali kettőig sztorizunk.” – meséli Végh Veronika.

    Elek Ferenc és Végh Veronika

    Az igényből új sorozat lett: A „Véghtelenül Veronikával” sorozat kétrészes, egész estés alkalom, amelynek 30 perces szünetében a közönség át tudja mozgatni a tagjait és még meg is tud vacsorázni. 

    “A nézőtér egyébként nagyon kényelmes, a debreceni Csokonai Színház régi bársonyszékeit örököltük meg, amiben még Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Hofi is ültek. Hátborzongató belegondolni, hogy most az ezekben helyet foglaló nézőknek mesél Vitray Tamás Hofiról, Cserhalmi György Latinovitsról. Ezért is íratom alá beszélgetőtársaimmal a nagy, fehér bőrfotel háttámláját, amelyben a színpadon ülnek velem szemben. Ki tudja, 30-40 év múlva milyen értékkel fog bírni? Színháztörténészként ezek az alkalmak számomra felbecsülhetetlen értékűek, ráadásul már gyerekkoromban az életrajzi regények érdekeltek a legjobban.” – folytatja Végh Veronika.

    Nemsokára tehát kiderül, mi fér bele a legközelebbi talkshaw-ba, ahol Jordán Tamást Végh Veronika Kaposvárról, a Merlin Színházról, a POSzT-ról, a Nemzeti Színházról és persze a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapításáról is kérdezni fogja. 

    Alföldi Róbert és Végh Veronika

    „Az a szerencse, hogy mi nem stopperrel mérjük az időt.” – bizakodik a háziasszony. A tervek szerint áprilisban Udvaros Dorottya, májusban pedig Mácsai Pál foglal helyet a nagy fehér fotelban.

     Címlapkép forrása: Hering Orsolya  / Papageno

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram