Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Végleg lekapcsolták a netet az SZFE Vas utcai épületében

    2020. október 15., csütörtök 15:04

    Nem kapcsolták vissza az internetet a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületében, mostanra pedig már a hálózati kábelt is leszerelték a portán, így vezetékes internet sem elérhető.

    „A hallgatók személyes holmijait kipakolták a nagy fórumok fő helyszíneként használt Ódry Színpadról, a termet bezárták, a portától pedig elkobozták a kulcsot, így oda már nem tudnak belépni” – tudta meg a Telex. 

    „Az a mondás, hogy további rendelkezésig  nem mehetünk be, minden ajtaját lezárták. Wifi a Szentkirályi utcai épületben sincs, vezetékes internet pedig csak a nappali órákban, mert este hattól reggel hétig és hétvégén azt is lekapcsolják” 

    – mondta Szurdi Panna hallgató.

    Szarka aGábor tegnap az RTL Klubnak azt is mondta, szerinte a diákok szétzilálják az oktatást, és ezt ő nem támogatja. „Bemennek olyan helyekre, ahova nem lehetne bemenni, nem tartják be az egyetem belső működési rendjét” – mondta. Szarka szerint ehhez ő nem ad támogatást. „A lehető legtovább el fogok menni abban a tekintetben, hogy ezt a fajta belső anarchiát megszüntessem” – jelentette ki Szarka a csatornának, de akkor azt nem részletezte, hogy mit ért ez alatt.

    Az SZFE hallgatói szerdán újabb sajtótájékoztatót tartottak, amin bejelentették, hogy továbbra is kitartanak a követeléseik mellett, a dolgozók pedig tovább sztrájkolnak. Október 23-ra pedig vonulást szerveznek.

    Forrás: Színház Online, Telex, Magyar Narancs

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram