KulisszaSzász JánosVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy Vera
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 23., szombat

    “Végre érdemben foglalkoznak az ügyünkkel” – Upor László a Rektori Konferencia meghívásáról

    2020. szeptember 5., szombat 09:38

    Upor László közleménye a Magyar Rektori Konferencia meghívásához kapcsolódóan:

    „Meghívtak a Magyar Rektori Konferencia esedékes elnökségi ülésére, amelynek egyik napirendi pontja az SZFE helyzete. Elfogadtam a meghívást, természetesnek vettem, hogy az MRK – mint az egyetemi autonómia intézményes honi védelmezője – végre érdemben foglalkozik az ügyünkkel. Bár korábban tette volna!

    Az MRK közleményében az áll, hogy egyeztetést kezdeményez az alapítványi fenntartó és az egyetem vezetése között. A fenntartóval való egyeztetésnek-egyezkedésnek az eddigiek alapján sok esélyt nem adok, erre nem is vállalkoznék.

    Két hónapja az MRK plenáris ülésén a teljes rektori kar előtt fejtettem ki, hogy

    az egyetemi autonómiát komolyan veszélyezteti a modellváltás;

    a sürgetés, az erőltetett menet ellehetetleníti a körültekintő munkát;

    az átállást „igazoló” támadások pedig súlyosan sértik egyetemünk 155 éves hagyományait és jelenlegi közösségét.

    Felszólalásom akkor teljesen visszhangtalan maradt.

    A mostani meghívást azért fogadtam el, mert továbbra is úgy gondolom, hogy a Magyar Rektori Konferenciának természetes feladata állást foglalni a magyar egyetemek autonómiája, tehát az SZFE ügyében is.

    A hivatalos napirendben az áll: „A Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzetének megvitatása.”

    Ezt remélem ettől a találkozástól.

    Upor László

    felmondási idejét töltő rektorhelyettes”

    - Színházi pillanatok az Instagramon -