A Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda 2024. szeptember 12-én mutatta be Halász Rita Mély levegő c. regényének színpadi adaptációját Pálos Hanna szereplésével. Erről mesélt a főszereplő és az író.

Rita, 2020-ban jelent meg a Mély levegő c. regényed, de 2013-ban már papírra vetetted az első jelenetet, végül 2018-ban kezdted el megírni. A könyv megkapta a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, és a Libri Irodalmi Díj 10 legjobb könyvet tartalmazó listájára is felkerült. Készült belőle hangoskönyv Pálos Hanna jóvoltából. Jövőre megjelenik angolul és franciául. Egy hónapja volt a színpadi adaptációjának a bemutatója. Micsoda utat járt be a Mély levegő! Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?

Halász Rita: Most már nagyon jók, tudok örülni. Sokáig nem így volt. A negatív kritikák erősen dübörögtek a fejemben, a pozitívakra meg csak legyintettem. Rengeteg szorongás kapcsolódik ehhez a könyvhöz, a történethez. Sok kérdésem volt, hogy hol vagyok én, mint író, és hol helyezkedik el ez a regény a kortárs irodalmi mezőnyben. Ez az első kötetem, 40 évesen, viszonylag későn érkeztem meg az irodalmi világba. Azt szerettem volna, hogy a Mély levegőnek legyenek olvasói, fogyjon belőle, mondjuk, 1000 példány, szülessen róla egy-két szakmai kritika. Ennél a könyv jóval többet ért el… Furcsán hangzik, de a sikert ugyanúgy fel kell dolgozni, mint a kudarcot. Pedig lehet, soha többé nem lesz ilyen fajta siker az életemben, ezért most kell örülni, aminek lehet. 2020 után azt éreztem, hogy megfordult velem a világ, az életem is megváltozott sok tekintetben, és az is, ahogy magamra tekintek. Nem ugyanaz az ember vagyok, mint amilyen a Mély levegő előtt voltam. Szenzációs, hogy a könyv megjelenése után 4 évvel itt ülünk Hannával, mert készült belőle egy színpadi adaptáció. Hálás vagyok, hogy ezek a nagy események a könyvvel kapcsolatban legalább az időben elszórva történtek, és nem minden egyszerre, azt talán fel se tudtam volna dolgozni. 

Hanna, egy hónapja volt a Mély levegő bemutatója. Azóta sok interjút adtál, nagy az érdeklődés, jelenleg nem is lehet jegyet kapni a meghirdetett előadásokra, a kritikák is jók. Sikerült már feldolgozni mindazt, ami történt?

Pálos Hanna: Egyelőre még ízlelgetem, mi történik velem és körülöttem. A próbafolyamat minden fázisát élveztem, tudtam, mit szeretnék, hogy bánják az idővel és az energiáimmal. Megszállt valamiféle nyugalom és higgadtan tudtam vezetni a munkát. Májusban tartottunk egy munkabemutatót, nyáron előbemutatót, és aztán most ősszel a bemutatót. Nekem nagyon fontos volt, hogy ez a folyamat megtörténjen velem színésznőként, emberként, olvasóként. Aztán teljesen váratlanul, a bemutatón rámtört egy magány. Hirtelen kívülről megláttam magam; “van egy zenész partnerem (Csizmás András és Ajtai Péter zenészek váltják egymást – a szerk.), de őt leszámítva egyedül vagyok a színpadon. És ezt én találtam ki! De miért gondoltam, hogy ettől boldog leszek? És akkor most erről kritikák és vélemények fognak megjelenni? Úristen, mibe sodortam magam!” Kellett pár előadás, hogy újra megszeressem ezt a fajta létezést. Semmihez sem hasonlítható, téren és időn kívüli állapot színészként monodrámáját játszani; miközben egy folyamatos tapasztalás és tanulás is. Lehet, hogy fél év múlva már teljesen máshogy fogok erről nyilatkozni. Úgy érzem, hogy sikerült egy olyan produkciót létrehozni, ami után a nézők magukkal vihetnek valami gondolkodni valót; és nekem most ez a legfontosabb, mert ez volt a célom. Ráadásul sok szeretetet kapok vissza. Hiszek a mesékben, a történetekben, ezért lettem színésznő, és nagy adomány, hogy a Mély levegő általam is eljut az emberekhez. Örülök, hogy csatlakozhattam Rita mellé Veraként (a Mély levegő főszereplője – a szerk.). 

Halász Rita: A könyv történetét te is alakítod. Más fénytörésben láthatjuk most a sztorit a színpadon általad. Van egyébként egy első kiadású példányom a regényből, amit mindenkivel aláíratok, akiknek valamilyen szinten közük van a Mély levegőhöz, és ezt veled is szeretném majd. 

Hanna, mi kellett ahhoz, hogy monodrámát csinálj?

Pálos Hanna: El akartam mesélni ezt a történetet. De az is kellett, hogy van szabad vegyértékem, ami most nincs lekötve. Nagyon jó a Katona József Színház társulatának tagja lenni. Amióta odakerültem, folyamatosan tanulok, de a kőszínház állandó kompromisszum. Volt, amikor arról ábrándoztam, hogy most biztos álmatlanul forgolódnak rendezők, hogy milyen szerepet adjanak Pálos Hannának, de rájöttem, hogy valószínűleg nem ez a helyzet, és akkor én forgolódtam álmatlanul. Kíváncsi voltam, mi van akkor, ha a szakmai elégedettséget nem a külvilágtól teszem függővé. Van mondandóm. Miért ne mondhatnám el? 2021 nyarán készítettük a hangoskönyvet a regényből, aztán félre kellett tennem, mert a következő évadban megkaptam Médeia szerepét; ami szintén hasonló alaphelyzetből indul – egy nő egyedül, két gyerekkel –, csak egy sokkal sötétebb utat jár be a főszereplő. Sokszor eszembe jutott a regény a próbaidőszak alatt, de akkor nem lehetett vele foglalkozni. A Médeiát már két éve játszom, és tavaly ősszel már határozottan meg tudtam fogalmazni, mi a különbség a két nő között; Médeia a tombolást, a pusztítást választja; ezzel szemben Vera pedig tovább szeretne lépni, nem hagyja, hogy az őrület magával ragadja, hanem újrakezdi az életét. Ez hatalmas erő, és nekem is segít. Jólesik a tudat, hogy estéről estére  – októberben hatszor  – Vera szavait, gondolatait újra és újra hangosan kimondhatom. És sajnos egyre nagyobb a kísértés, hogy visszacsempésszek már régen kihúzott mondatokat.

Rita, elmondtad egy interjúban, hogy milyen fontos volt neked a könyvben a művészet, az alkotói lét újrafelfedezése, ami kiutat nyújt Verának. Érdekes, hogy Hanna a Jurányiban játssza a Hab a tortán! mesesorozatban Czigány Zoltán Csoda és Kósza, mint festők c. meséjét, amelynek a fókusza szintén az alkotás. Nektek mit ad az alkotói lét?

Halász Rita: Nem tudom elképzelni az életemet alkotás nélkül. Sok minden érdekelt gyerekkoromban, a zenétől kezdve a táncon át a festészetig. Rajzfilmstúdióban is dolgoztam fázisrajzolóként. Tudom, hogy ha nem írással foglalkoznék, akkor lenne más alkotóművészeti feladatom. Egyébként a tanítást is alkotásnak fogom fel. Művészettörténészként a tárlatvezetést is alkotói folyamatnak tartom. A művészet, ugyanúgy, ahogy a családom, keretezi az életemet, és ez nagyon jó. Jelenleg a második regényemen dolgozom, és volt egy pont, amikor megutáltam az írást. Nem tudtam, hogy mi a baj, elküldtem a szerkesztőimnek az első változatot, megkértem őket, hogy olvassák el, de csak két hónap múlva beszéljük meg, mert szükségem volt egy kis időre. Nagyon elfáradtam. Ebben a két hónapban nem is írtam, viszont elkezdtem rajzolni. Valami kellett. Megnyugodtam. Nem szeretnék egykötetes író lenni, de mit lehet tudni… Viszont nem aggódom, mert az életem írás nélkül is tud az alkotásról szólni, csak kell keresni egy másik művészeti ágat. Egyébként végül sikerült megoldani a regényben a problémát, és újra visszatértem az íráshoz, amitől eksztatikus állapotban vagyok most. 

Pálos Hanna: Nekem az alkotás folyamatos önismereti képzés, és jó esetben fejlődés. Ahogy Vera egy dermedt állapotból eljut odáig, hogy leül és újra rajzolni kezd, (egyébként az anyja is ezt mondja neki a történet elején, hogy „boldogtalan ember leszel művészet nélkül”), én is azt éreztem, hogy olyan szakaszában vagyok az életemnek, hogy segíteni fog, ha összeszedem minden erőmet, és ezt a produkciót létrehozom. Akkor vagyok rendben, ha tudok színésznőként létezni. A Covid alatt tértem volna vissza a szülési szabadságból, és a karantént a legnagyobb igazságtalanságnak éltem meg… Másfél évig otthon voltam, felgyűlt bennem a mondanivaló, és nem tudtam kiadni magamból. Ma már látom, mi mindent köszönhetek ennek az időszaknak; pl. akkor olvastam a Mély levegőt… 

Csizmás András, Veronika Keresztesova és Zsigó Anna voltak az alkotótársaid a monodrámában. Egyértelmű volt, hogy őket kéred fel?

Pálos Hanna: Abszolút. Már a hangoskönyvnél felkértem Csizmás Andrist, hogy írjon zenét hozzá – elektronikus irányt éreztem akkor –, de a kiadó nem engedélyezte, mondván ez nem hangjáték. Tavaly ősszel a monodráma tervezésnél tudtam, hogy egy férfi nagybőgőst szeretnék magam mellé, Csizmás Andrist. Olyan embereket szerettem volna ebbe a projektbe, akik tulajdonképpen gyerekkorom óta ismernek, megbízok bennük szakmailag, emberileg és inspirál a gondolkodásuk. A történet elején Vera visszaköltözik a gyerekszobájába, ezért én is vissza akartam menni az általános iskolai, gimnáziumi időszakig. Fontos része ez a történetnek, és erről közös tudásunk van az alkotótársaimmal. Anna, Veron és Andris között úgy éreztem magam, mintha egy kényelmes fotelben ülnék, amiből nem lehet kiesni.

Hanna, igazán Jurányis színésznő lettél, ugyanis az említett Mély levegő és a Csoda és Kósza után hamarosan a Nem vagyunk mi barbárokban is láthat a Jurányi közönsége, amelyet Vajdai Vilmos rendezett 2017-ben a Katonában. Kit játszol?

Pálos Hanna: Lindát játszom, egy fitnesszedzőt, akinek elég határozott elképzelése van mindenről – bár nem hiszem, hogy a telefonján, az edzőtermen, a szoláriumon és különböző plasztikai sebészeteken kívül bármit lát a világból; mégis magabiztosan, cenzúrázatlanul spricceli szét a véleményét bárki előtt, semmi önreflexiója nincs. Egy ilyen buta nőt élvezet játszani, megkeresni az igazságát. A húgom, amikor látta az előadást, megjegyezte, hogy úgy irigyeli Lindát, hiszen semmi gátlása nincs. Egydimenziósan gondolkodik, de vissza lehet követni, hogy miért. Szöges ellentéte Verának. Philipp Löhle története egyébként két házaspárról szól, akik szomszédok, és az egyik pár befogad egy menekültet, amiről megpróbálnak beszélgetni. A „magyarosítást”, az átdolgozást Peer Krisztián végezte. Örülök, hogy lesz itt egy kis utóélete az előadásnak, Fullajtár Andreát, Dankó Istvánt és Rajkai Zolit is ritkán látni ennyire elrajzolt szerepekben.

Rita, Vajdai Vilmossal neked is volt dolgod, mert a Poloskakeringő c. szövegedet rendezte Szabó Veronikának, amely performanszot egyszer láthatta a közönség a Jurányiban a Körbejárás elnevezésű színházi eseményen. 

Halász Rita: Igen, az szenzációs volt, és szeretném, ha lenne folytatása. Vili azt mondta, ha írnék még hozzá, akkor ő megrendezné. Engem ez nagyon motivál. Ha befejeztem a regényt, szeretnék ezzel foglalkozni. A Mastercard Kultúratámogató programjára írtam a Poloskakeringőt, a Jurányi udvarán kint is van a szöveg, hangjáték is készült belőle, mindennek nagyon örültem. Annak a nyúlfarknyi, 4000 karakteres szövegnek is olyan utóélete lett, csodálatos. Az a szöveg bekerül egyébként az új regénybe, a poloskákkal lesz dolga a főszereplőmnek…

Az interjút készítette: Bordás Katinka
Fotó: Borbély Alexandra