Tavaly december óta újra a Karinthy Színházban rendez Verebes István. Fejes Endre szívszorító, ma is érvényes gondolatokkal teli művét, a Vonó Ignácot vitte színpadra, a premier estéjén pedig a teátrumban megnyílt az első önálló kiállítása. A rendezőt ennek kapcsán kérdezte a Blikk. Lapszemle.

Azt mondta, hogy bár 120 előadást rendezett életében, óriási kockázat volt elvállalnia ezt a munkát. Ennek kapcsán a rendező kifejtette:

„Józsefvárosnak van egy olyan társadalmi populációja, ami egészen különleges, egy más szemlélet. Akik ott élnek, egészen különös egyveleg: értelmiségi, proli, vagány, cigány, zsidó, akik ott teljesen másként látják a történelmet, a társadalmi mozgást. Fejes Endre pedig tökéletesen kiszűrte ebből azt a nyelvet, azt a költészetet, ami a kortársai között alig-alig felfedezhető. Úgy, ahogy Fejesnél, nem beszélnek az emberek: úgy a lelkük, a látásuk, a vágyaik beszélnek. Mindezt hitelessé tenni a színészek számára részemről nagyon kockázatos, de élvezetes feladat, ahogy részükről is nagy kihívás. Ilyen darabokat nem szokás manapság játszani, kíváncsi vagyok a fogadtatásra.”

A kiállításáról szólva, elmondta, eredetileg díszlettervező akart lenni, de nem vették fel a Képzőművészeti Gimnáziumba: „Le is mondtam erről a tervemről, a színház felé orientálódtam. Ám a rajzolás szeretete nem múlt el, mindig, mindent telefirkáltam. Aztán 30 éve, amikor Zalába költöztem, úgy voltam vele, hogy akkor is festeni fogok! Eleinte rémeseket festettem, de idővel kikísérleteztem egyfajta technikát. A festés számomra terápia; kikapcsol, javítható és nem feleselhet vissza. Ha megunom, otthagyom, és két hónapig hozzá sem nyúlok. De van egy vágyam: nyomot hagyni, és ha másnak nem is, de a gyermekeimnek és unokáimnak mindig megmaradok ezeken a festményeken keresztül.”

Értelmiségi emberként komoly véleménye van a politikáról, közéletről, amit néhány írásában ki is fejt. Arról szólva, hogyan vélekedik a világról és hogy nem félti-e az unokái jövőjét, elárulta:

„Dehogynem. Reflexszerűen keresem rendezőként azt, hogy mi nem jó, így a közéletben is. Ez minden politikai korban jelen volt bennem. A feleségem derűlátóbb, ő azt mondja, hogy minden megoldható, az ember nem annyira hülye, vannak olyan erők, amelyek képesek változtatni. Egyszer fel kell, hogy ébredjen az egyén. Azt hiszem, az emberek akkor fognak feleszmélni, amikor az első várost elönti a víz… vagy ha eldurran az első fegyver. Ne így legyen.”