A nagy V-vel írt Valóságról és arról is ír Verebes István színész, rendező a Magyar Hangban megjelent friss publicisztikájában, hogy mi is az, amit nem ért.

„Egy dráma szereplői merhetnek pocsékul viselkedni, hiszen ők csak egy színpadi mű kitalált alakjai. Akik viszont a nagy V-vel írt Valóságban, a szemünk láttára, a fülünk hallatára szem- és fülrebbenés nélkül járatják le magukat, mégpedig éppoly bátran, mintha ők is csak kitalált alakok volnának, azt nem is értem!
Nincs értelme nevesítenem, kiről is írok itt, mert vagy felsorolhatok annyit, hogy túlnő a hetilap teljes terjedelmén, vagy kiemelek egyet, de az semmiség. Közben azért, hogy a sok közül ki az egy, úgyis kiderül. Nem szokásom tetemre hívni valakit, csak mert egykor belelépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Pedig a rezsim második felében azt már el nem várta senki, és a mottó, hogy „aki nem ellenünk, az velünk”, kivételesen szavahihetőnek bizonyult. Belépett néhány, aki hitte is, hogy be kell lépnie, de a legtöbb csatlakozás szívesebben történt a közepesség érdekeinek védelmi ingeréből. Hogy legalább annyit szinten tarthassanak! Hanem hogy az egykori pártkáderek, meg egy egész másféle jövőre ácsingózó KISZ-titkárok itt törekednek a pofám előtt „kommunistázva”, azt nem is értem! Átélném én színházi emberként a megszólalásaiknak megelőző megfontolásait, de se dramaturgiai, se lélektani kapaszkodót nem találok hozzá. Ha színészek volnának – és nem csak ócska ripacsok! -, mondanám nekik: „Ezt így ne, ennek túl indokolatlan és arrogáns így a logikája!”
S ha mondhatnám is, már eddig is érzékelhető abbeli elvetemültségük, hogy tojnak rá ők holmi indokolatlanságra meg arroganciára! Régen az volt, hogy úgy, most az van, hogy így beszélnek, és passz, dudált a bőrgyár, akinek nem tetszik, forduljon panasszal a dalai lámához!” – írja a Magyar Hangban Verebes István.

„Igen, tudom: ma Egész Világunk, úgy, ahogy van, megérthetetlen. Ám annyira azért mégsem, mint ami kis hazánkban következett be 1989-et követően minden évben, majd 2006-ban istenigazából, és legutóbb végig 2010-„14-„18-„22 után. Ha egybegyúrva akarom összefoglalni életemnek ezt az utolsó kétötödét – ami azért nem kevés! -, úgy kell fogalmaznom, hogy ez idő alatt végestelen végig hülyének néztek. (…) Ám az, hogy ma tetőtől talpig, a nap 24 órájában néznek univerzális hülyének, hogy arra kényszerítenek, felejtsem el, mit mondtak tegnap, mit tettek tavaly, tíz éve, negyven éve, hogy plakátokkal, levelekkel akarnak rábeszélni, tartsam hitelesnek jó szándékuk sanda mímelését, meg hogy ne kutassam, mi okból lett hirtelen „őszinte”, aki már többször belehazudott a pofámba – hát, hogy fogalmazzak…? Nem is értem” – szögezi le Verebes István.

Forrás és a teljes publicisztika: Magyar Hang 2022.12.16 – 10. oldal