Verebes István új könyvéről és az SZFE-ről: „Egyszer legalább valakik azt mondták, hogy nem!”
2020. december 6., vasárnap 20:25
Hátraarc című új könyvének megjelenése alkalmából adott interjút az Indexnek Verebes István, aki a magyar színház világában eltöltött ötven év személyes tapasztalatáról írt.
A kérdésre, mi adta az ötletet az új, Hátraarc címmel írt könyvéhez, Verebes István elmondta: “Nem tudom, hogy ötlet volt-e, mert egyfolytában írok. Az egyik barátom vetette fel, hogy írjak egy teoretikus könyvet, amire azt mondtam, hogy ehhez én nem vagyok elég alkalmas, de a gondolataimat talán képes vagyok megírni. Akkor elkezdtem írni az első fejezetet, a többi jött egymás után.(…)
Az egyetlen nagy célom, hogy a fiatal színésznemzedék tudomására jusson az, hogy miből mi következett, hogy a jövőben tudjanak tenni is azért, hogy mindaz, amiről írok, ne ismétlődhessen meg. Vagy legalábbis legyenek racionálisabbak, emberségesebbek.”
A kötet elején, a Széljegyzet című fejezetben jelzi az olvasónak, mire számíthat: spontán módon jövő gondolatok, emlékek rögzítésével születik meg a könyv: „Most csak egy nevet mondok: Bajor Gizi, aki a maga korában a szakma királynője volt, ma már hallgathatatlan, elavult, az a fajta fül már nem létezik, amely azt bírná. És evvel együtt is, az életmódjukkal, a viselkedésformájukkal, az öltözésükkel, a méltóságukkal, a distanciáikkal, a kedvességükkel mutattak valamit, ami később mint folyamatosság megtört.
Azt is lehetne elemezni, hogy miért tört meg, miért lettünk slamposak, a társadalom hátsó udvarába utaltak, amikor mi, színészek egykor példaképek voltunk a megjelenésünkkel, a viselkedésünkkel, a megszólalásainkkal.”
Külön fejezetet szentelt a Nemzetinek. Végigveszi a rendszerváltás utáni időszakot, értékeli a Schwajda-, a Jordán-, illetve az Alföldi-korszakot, egészen a Vidnyánszky-éráig: “(…) A Nemzeti Színház legfontosabb feladata, hogy a színházra való fogékonyságot propagálja. (…) A Nemzetinek közművelődési intézménynek kellene lennie. Ami most van, az se nem hús, se nem hal” – vélekedett Verebes István.
Nem rejti véka alá azt sem, mit gondol arról, ha egy színház igazgatója belerántja a társulat tagjait aktuálpolitikai állásfoglásokba: “Hogy jövök én egy színház igazgatójaként ahhoz, hogy egy politikailag esetleg másként gondolkodó művészt arra kényszerítsek, álljon hadba az én politikai aktuális nézetemmel? Hát micsoda erkölcstelenség ez? Látom, hogy ott áll a színpadon, énekli a himnikus hitvallást, és üres a szeme, mert a havi fizetésért képvisel valamit, amivel nem ért egyet. Hát borzasztó…”
A Szerkezet című fejezetben konkrét javaslatot tesz arra, hogy hogyan lehetne a magyar színházat átszervezni: “Berényi Gábor egy teljes elaborátumot tett le, amelyben az összes színház műszaki és infrastrukturális kondíciója terén tett javaslatot a 80-as évek közepén. Méghozzá a budapesti pártbizottság első titkárának, Hajdú Istvánnak az asztalára tette le. Én is ott voltam, mert párton kívülieket is meghívtak, ott volt Gábor Miklós is, Darvas Iván is, és még sokan, és ott azt mondták, hogy megcsináljuk, aztán soha többé szóba sem került. (…)
Békéscsabán rendezek egy darabot, 16-szor fogják eljátszani. Hat hétig dolgozunk rajta. Ha a színészek fizetését, a díszletet, a saját gázsimat veszem, és azt, hogy fölgyújtják a villanyt, és fűtés is van, tízmilliókba kerül. Ez elképesztő pazarlás. Azt mondják, nincs pénz? Rengeteg pénz van! Itt olyan színházak nem tudnak rendes fizetést adni, ahol a díszletet naponta hozzák-viszik, mert nincs tárhely. (…) A magyar színházi szakma sokszínű, és ezen belül sajnos nem elég önmozgó, nem a hasonlók vonzásától működik, hanem tarkabarka, és ez nem mindig tesz jót a minőségnek. Itt a szerkezet meg a hatalom kompromisszumok tömkelegét kényszerítette rá a szakmára, ahelyett, hogy szabad szerveződésben lélegezne minden” – fejtette ki Verebes István.
Verebes arról is beszélt, hogy mit gondol a Színház-és Filmművészeti Egyetem ügyéről. Szerinte 70 év után ebben a szakmában egy közösség azt mondta, hogy „na, most elég, ennél fontosabbak vagyunk, mint hogy ti velünk ezt megcsináljátok, nem engedünk” – ugyanakkor nyilvánvalónak tartja, hogy ez egy vesztett parti.
„Most olvastam, hogy Palkovics miniszter azt állította, a kuratóriumban a szakma csúcsán lévők vannak. Nem tudom, a miniszter mi által predesztinált arra, hogy megmondhassa, ki van a színházi szakma csúcsán.
Én se mondom meg, hogy a hidak tervezésében kik vannak a szakma a csúcsán, fogalmam sincs, mert nem értek hozzá. Abszurd az egész. Természetesen a fiatalokat ki fogják ebrudalni onnan. De belőlük is lesz, aki színész lesz, más filmrendező vagy dramaturg, akár főiskola nélkül is. A pálya hosszú, nagyon sok meglepőt tud produkálni. De egyszer legalább valakik azt mondták, hogy „Nem!” – tette hozzá.