gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Versünnep 2022: Nagyszabású döntővel ünnepelik a költészet napját a Nemzetiben

    2022. április 10., vasárnap 11:16

    Az idei döntőben döntő zsűrijében Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művészt és Lőrincz P. Gabriella, Bella István-díjas beregszászi költőnővel is találkozhatnak. Az est fényét határon túli magyar művészek emelik.

    Ismét a magyar költészet napján tartják a Versünnep Alapítvány nagyszabású gálaestjét, ugyanis április 11-én, 18:00-kor rendezik meg a Versünnep 2022 döntőjét a Nemzeti Színházban. A Versünnep az elmúlt két évben a pandémia miatt nem tudta a szokásos időpontban megrendezni a nívós eseményt, azonban idén újra a megszokott időben derül ki, hogy a legjobbak közül is ki a legjobbak. Az enyhülő járványügyi adatok mind a profi, mind az amatőr előadók kedvét meghozta, ugyanis idén számottevően többen jelentkeztek, mint az előző két évben.

    A 2005 óta megrendezésre kerülő esemény idén még nagyobb nyereményekkel várja a profi és amatőr előadókat, akiknek az előadását egy szakmai zsűri értékeli és segíti a fejlődésüket. A profik fődíja nem kevesebb, mint 600.000 forint, az amatőr versenyzőkre pedig szintén értékes nyeremények várnak. Mint ismert, a versenyzők 2022-ben két költő, Nemes Nagy Ágnes és Illyés Gyula műveiből választhatnak. Idén négy kategóriát hirdetett meg a Versünnep Alapítvány;

    ·       Vers- és prózamondás

    ·       Énekelt vers, versmegzenésítés

    ·       Képző- és/vagy filmművészeti alkotás

    ·       Táncművészeti alkotás

    A Versünnep Alapítvány elnöke, Kolti Helga színművész korábban elmondta, az omikron okozta koronavírus-hullám miatt el kellett tolni a jelentkezési határidőt.

    Kolti Helga / Fotó: Bertalan Ádám

    „Eredetileg január végéig lehetett volna jelentkezni, de a járvány miatt sokan bizonytalanok voltak a profi és amatőr előadók. Adtunk hát plusz pár hetet, ami kiváló lehetőség volt arra, hogy a biztonságosabb helyzetben megnőjön a jelentkezési kedv. Ez a jelentkezők számában is meglátszik, hiszen visszatértünk a három évvel ezelőtti számokhoz, ami hatalmas öröm számunkra. A gála előtti hétvégén, április 9-én és április 10-én tartjuk az elődöntőket a Kálmán Imre Teátrumban, ahol egy kiváló szakmai zsűri alkot véleményt arról, kik jutnak be az április 11-i döntőbe, amit ismét a Nemzeti Színházban rendezünk meg” – mesélte Kolti Helga, akinek az elmondása szerint a nézők nem csak egy szimpla döntőt láthatnak majd, hanem egy nagyszabású és különleges Költészet Napi ünnepet.

    „A kialakult háborús helyzet miatt kevesebb külhoni, határon túli magyar profi művészt (-t) és amatőr előadó jelentkezett a programra. Teljesen érthető, hogy ezeknek az embereknek most segítségre és hitre van szükségük. Példátlan az az összefogás, amit az elmúlt hetekben, hónapokban tapasztaltam, és ehhez a Versünnep Alapítvány is szeretne hozzájárulni. A versenyt követő gála meghívott vendégművészei határon túlról érkeznek; a szabadkai kArc csapata készül egy különleges műsorral, és a beregszászi Fornosi D. Júlia művész mond el egy fájdalmasan aktuális Illyés-verset. Talán az ő története a legsokkolóbb, ugyanis a háborús helyzet miatt itt ragadt Magyarországon. Amíg nem tud visszatérni, úgy érezte, szeretne hozzájárulni ő is a magyar vers ünnepéhez. Ezzel hitet és reményt ad azoknak, akik az otthonukat és az életüket féltik. A döntőt természetesen idén is online streameljük a Versünnep oldalán, remélve, hogy minél többen tudnak kapcsolódni határokon innen és túl a nyelv megtartó ereje által. ” – mesélte Helga.

    Idén, ennek apropóján, nagy örömmel vállalta el a döntőben a zsűrizést a tiszaújlaki születésű Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésze. A zsűri további tagjai; Rubold Ödön színművész, Weinberger Attila zenész, Géczy Dávid filmrendező, Lőrincz P. Gabriella költő, író és Kolti Helga színművész, zsűrielnök. A kiírásnak megfelelően a versenyzők a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes és a 120 éve született Illyés Gyula műveiből választhatnak.

    „Nemes Nagy Ágnest az utóbbi években fedeztem fel igazán, bizonyára mostanra értem meg arra, hogy megértsem a filozófiáját, a mérnöki pontosságú versírását, versszerkezeteit. Megújító, átsugárzó találkozás történt. Lassan már formálódik is bennem egy önálló est gondolata, amit szeretnék a következő időszakban megvalósítani. Viszonylag kevés, nagyformátumú költőnő van a magyar irodalomban. Nemes Nagy Ágnest az egyik legcsillogóbbnak tartom. A kommunista diktatúra éveiben a „polgári humanistának” titulált művész számára elsősorban a gyermekirodalom jelentett publikálási terepet, zsenialitását bizonyítja, hogy ebben a műfajban is maradandót alkotott. Illyés Gyulával már hosszú évek óta „szoros barátságban vagyok”, csodás versei, mondhatnám szimfonikus költeményei sokszor szerepeltek repertoáromban. Büszke vagyok arra, hogy annak a meghatározó kultikus „szentélynek”, a Veszprémi Petőfi Színháznak lehettem művésze és igazgatója, amelynek sokak mellett fontos és kiemelt alakja Illyés Gyula volt” – mondta el Kolti Helga.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram