Vidnyánszky Attila a Hír Tv-nek: “Ezt a kormányt elengedni nagyon nehéz”

Szász Júliát kiengedték a kórházból, de nem tudtam még vele beszélni. Horváth Lajos Ottóval tudtam beszélni, reméljük, hogy őt holnap hazaengedik – kezdte a beszélgetést Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. 

“Bent voltam a színházban a baleset pillanatában, láttam, hogy valami baj van, rohantam le rögtön. A döbbenet és a fájdalom, borzalmas volt az az egy óra. Azért, mert nem tudtuk, hogy mi van velük. Nem tudtuk, hogy történtek-e komolyabb sérülések. Ezért vártam a másnapot, az éjszakát, hogy tudjam meg végül is, hogy mennyire sérültek meg. Az ég velünk volt, ez biztos, őrző angyalaink vigyáztak, mert tulajdonképpen sokkal nagyobb baj is történhetett volna” – idézte fel a baleset körülményeit Vidnyászky Attila. 

A rendőrségi vizsgálatról elmondta, hogy csütörtökön megy a rendőrség és az általuk összeállított bizottsággal együtt ugyanazt a helyzetet közösen megvizsgálják.

Azt is elárulta, hogy 2 méter 80 centiről zuhantak le a művészek.

Vidnyászky Attila kiemelte:

“Nem, nem számolok fel ezzel a karrierrel, hanem egyszerűen meg akarok egy picikét állni, egy kicsikét újragondolni ezeket a dolgokat. Ez az ügy abszolút becsületbeli számomra. A két ember felé éreztem azt, hogy mindenképpen van felelősségem. Azóta kitaláltam, hogy hogy lehetne úgy megcsinálni a jelenetet – és ezért eszem magam, mert meg lehetett volna korábban is oldani, tehát ki lehetett volna korábban is találni, hogy semmilyen formában ne történhessék meg ez a baleset.

Nekem most a leginkább meghatározó élményem az a kiállás mellettem. A neves személyiségeken túl az a több száz e-mail, SMS, amit nézőinktől, rajongóinktól, egyszerű emberektől kaptam, tehát az egészen csodálatos és megható”.

A kérdésre, hogy mennyire gondolta komolyan a lemondás felajánlását, a főigazgató így reagált:

“Én felmondtam, tehát nem felajánlottam a lemondásomat, hanem fölmondtam. Ez egy különbség. Én úgy éreztem, hogy ez egy jel, úgy érzem, hogy itt egy picikét meg kell torpanni, egy kicsit meg kell állni, bizonyos dolgokat újra kell gondolni, a működésünket újra kell gondolni. Az előadásszámot esetleg újra kell gondolni, nem csak nekem, mindenkinek.”

A kérdésre, okolták-e a történtekért a színészek, azt felelte: “Éppen elég, hogy én okolom magamat. Nem, egyáltalán nem, sőt, Horváth Lajos Ottó elnézést kért sokszor. Fontos lesz a lelküket ápolni, például azért, hogy Horváth Lajos Ottó ne vádolja magát.”

Vidnyánszky szerint, ha van komoly üzenete a balesetnek, akkor az egész szakma felé van. Megemlíti azt is, hogy több tonna súly alá állnak a színészek, amikor színpadra lépnek és arról is beszélt, hogy ő maga még soha nem kényszerített színészt semmilyen mozgásra.

Az interjúban elhangzik, hogy úgy látja, a balesetet felhasználják a Nemzeti Színház és az ő személyes lejáratására, rég nem az együttérzésről szól az, ahogy interpretálják az ügyet (a sajtóban – feltehetőleg erre utal) és a beszélgetésből az is kiderül, hogy tanítványainak “tanítja” a Telex Bánk bán kritikáját, hogy ők “megértsék, hogy mi ellen harcol”.

Arról is faggatták, végleges-e a döntése, hogy felmond:

“Nagyon sokan kérnek, hogy gondoljam ezt újra, olyan emberek kérnek, akik nekem számítanak és a kis emberek is számítanak, legyünk túl a vizsgálaton, nézzük meg, hogy mi volt, mi történt, alaposan és nézzük meg, hogy legyen tovább.(…) Itt egy hosszabb átadás-átvétel kell, mert folyamatokban vagyunk, egy világviszonylatban egyedülálló struktúrában dolgozik a Nemzeti Színház,(…) nincs még egy ilyen színház, ezt a kormányt elengedni nagyon, nagyon nehéz és óvatosan kell, hogy ne legyenek nagyobb megrázkódtatások” – mondta Vidnyánszky Attila, aki hozzátette, most “inkább nem tudja elképzelni, hogy folytassa az igazgatást”.