Szentendrei TeátrumKaszás Attila-díjFodor TamásSZFEGáspár MátéMolnár ÁronCsankó Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2020. augusztus 8., szombat

    SZFE – Vidnyánszky Attila szívesen vállalna szerepet az alapítvány kuratóriumában

    2020. július 19., vasárnap 10:45

    Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját Csurka Lászlóról és a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli vitáról kérdezte a magyarforum.info és a Hír TV. A rendező szerint most “elindul egy igazságos változás”.

    A teljes interjú itt olvasható.

    A Nemzeti Színház évadzáró ülésén átadták a Csurka László-díjat. Arról, milyen művésznek ismerte őt, Vidnyánszky Attila elmondta: “Jelentős, egyedi adottságokkal áldotta meg az ég. Játékával, emberi alapállásával, legendás orgánumával kortársai fölé emelkedett. (…) Szeptemberben estet rendezünk tiszteletére: az archív felvételek bejátszásán kívül pályatársak emlékeznek meg róla, irodalmárok, dramaturgok kritikáiból is összeállítunk egy csokrot. Nagyságához illően emlékezünk rá.”

    Vidnyánszky Attila / Nemzeti Színház sajtótájékoztató / Fotó: Tóth Berta

    Az “úságírói” kérdésre, az elmúlt 10-15 évben a Színművészetin végzettek közül ismer-e olyat, aki színészi játékban, versmondásban megközelíti a Csurka László-i színvonalat, elmondta: “Erre nagyon nehéz válaszolni, mert Laci bácsi a régi iskolát képviselte. Olyan formátumú színészek, akik az elmúlt 30-40 évben vezető szerepet kaptak, mostanában nem nagyon jönnek ki a Színművészetiről, és nem is igen fognak egy ideig: éppen azért, mert maga a formátumosság mint erény ment ki a divatból. Komoly probléma – és ezt több éve hangoztatom –, hogy eltűntek a hősök a színpadról, nincs kivel azonosulnia a nézőnek. Elsősorban a kisember esendőségét, nyomorát, mocskát ábrázolják a színpadon, és ehhez a megszólalási módhoz válogatták ki a jövő színészeit az egyetemen. A hős típus, a tiszta naiva olyan, mint a fehér holló az elmúlt évtizedben végzettek között. (…) Egészen Sepsiszentgyörgyig mentem a Bánkért, Mátrai Lászlóért. Az Erkel Színházban pedig a szintén erdélyi születésű Molnár Levente játszotta a címszerepet. Nagy a hiány, ezért veszek fel a Nemzetibe a saját kaposvári osztályomból olyan színészeket, akik később talán igazi, jelentős – nagy formátumú – színpadi lényekké, színésszé válhatnak”.

    A Magyar Teátrumi Társaság nyílt leveléről szólva, aminek megfogalmazását Grecsó Krisztián író az ATV-ben cinizmusnak minősítette (mondván, az MTT parafrázist gyártott az SZFE sürgetett modellváltását ellenzők leveléből), úgy fogalmazott: “Az aláírásgyűjtés, a petíciózás és a tüntetésszervezés eszközeit kisajátította a balliberális oldal. Ha pedig mi is ezekkel élünk, akkor mélységesen felháborodnak. (…) Évekkel ezelőtt döbbentem rá, hogy szinte mindenki meg akar felelni az uralkodó kánonnak, amelyet a kritikusok jelentős része mellett a Színművészeti Egyetem is képvisel. Félre ne értsen, kánonra szükség van, a gond az, hogy ez a fajta kánonképzés rendkívül szűk és kirekesztő volt. (…) Senki nem akar senkit kinyírni! Változás viszont szükséges. Nagyjából tíz éve kéri a Magyar Teátrumi Társulat (MTT) különböző fórumokon, hogy nyisson az egyetem. Káros, hogy egytónusú, egyfajta ideológiájú képzés folyik a Színművészetin. Igazságtalanság, hogy a szakma jórészét kitevő kőszínházi struktúra egyre kevesebb szakemberhez jut.”

    Vidnyánszky Attila korábban a HÍR TVnek is nyilatkozott, elmondta szívesen vállalna szerepet az újonnan létrejövő alapítvány kuratóriumában, és úgy véli, “a szakmáé és a magyaroké az egyetem”. Kifejti: számára “teljesen értelmezhetetlen az Upor-féle kandidálás”, szerinte “szakmán túli érdekek és gondolatok vezérelték” a szenátust, amikor Upor Lászlót szavazták meg rektornak. Arról is beszámolt: hisz abban, hogy a szakma konszenzusra tud jutni az egyetem ügyében. Elárulta, kapcsolatban áll a Színművészeti diákjaival, leült velük beszélgetni, mitöbb, folyamatos kapcsolatban áll velük:

    Arról is beszélt, véleménye szerint az alternatív szféra “felszívja a kádereket” és a fiatal színészek nagy része nem akar kőszínházakban dolgozni. 

    “A szakmain kívül az ideológiai olvasat is igazságtalan. A színművészetisek vizsgafilmjeit látva, tudom, hogy ezek a fiatalok, még a tehetségesebbek sem fognak Zrínyi Ilonáról filmet készíteni, nem beszélnek majd lelkesülve 1956 csodájáról, és nem mesélnek történeteket a családi élet szentségéről. (…) Sokkal több mozgalmárt sikerült kitermelni az elmúlt évtizedekben, mint minőségi rendezőt” – nyilatkozta Vidnyánszky Attila.

    “(…) Nem az a bajom, hogy liberálisok, baloldaliak rendeznek, hanem hogy nem kap teret más – főleg a fővárosban. Azt kérjük, hogy nyissanak, erre jobban összezárnak. Marton László annak idején azt tette szóvá nekem, hogyan lehet, hogy a vígszínházasok ilyen kínkeservesen tudnak osztályt indítani, mert annyira többségben vannak a katonások és örkényesek. És ugyanerre panaszkodott az irodámban Hegedűs D. Géza is, aki most meg kimegy egy tüntetésre ellenünk szónokolni, és fél valamitől – azt hiszem, nem tőlünk. Százával kapom a bíztató telefonokat olyanoktól, akik nem merik nevüket adni a nyilatkozatunkhoz” – állította Vidnyánszky Attila.

    A kérdésre, mitől kéne Hegedűs D. Gézának félnie, aki négyévente indít osztályt a Színművészetin, azt válaszolta: “Eszenyi Enikő példája világosan mutatja, hogy a legkisebb kiszólás a kánonból bizony kemény következményekkel jár: a Vígszínház leköszönő igazgatója nem ment ki tavaly decemberben tüntetni a Madách térre, be is indult a lejárató gépezet. Van mitől félni! És ezt látják a fiatalok is. Vagy nézzük meg, mi folyik az Operettszínházzal… (…)” 

    Ascher Tamás azt írta, hogy szívesen leülne vele beszélgetni. Arról, vállalna-e vele egy diskurzust, azt mondta: “Természetesen, bár nem sok újat tudnánk mondani egymásnak. Az előbb felsorolt érvekre, amit a rendszer igazságtalanságairól mondtam, nem lehet válasza. Sosem mondtam, hogy a Katona, az Örkény és a Radnóti ne kapjon támogatást, sőt – még ha egészen mást gondolunk is a világról – mindig kifejezetten azon voltam, hogy növeljék a támogatásukat. Viszont fogadják el végre, ők, akik a másságért kiállnak, hogy mi másként gondolkodunk, ahogy az ország nagy része is másként gondolkodik. Kapja meg végre az országnak ez a része is kulturális téren azt, ami neki jár. Évtizedek óta elhanyagolja a legkisebb településeket a szakma. Mi a Déryné Program keretében elvisszük a kistelepülésekre a színvonalas produkciókat. Nemhogy örülnének, de támadnak miatta. (…) A sokáig cserbenhagyott nézőkért dolgozunk, és a sárdobálást is miattuk viseljük – ha nem is jó kedvvel, de amennyire tőlünk telik – türelemmel” – fejtette ki Vidnyánszky Attila.

    A teljes interjú itt olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -