– Azt szoktam mondani, fizessenek a gazdagok, akik szeretik a színházainkat, az operajátszást, a táncművészetet és egyáltalán a kultúrát – fogalmazott Kiss János.

Hozzánk ragaszkodni fognak az emberek, ezért dicsérő szót mondok a magyar nézőnek, aki kíváncsi, aki szeret bennünket, és akinek köszönhető az, hogy egy ilyen csodálatos színházi infrastruktúra halmaz épült meg, egy ilyen csodálatos, párját ritkító színes színházi élet, akinek köszönhető az, hogy a covid, a gazdasági válság ellenére megtelnek a színházak, akik rendületlenül kitartanak mellettünk. Csodálatos a magyar néző. Ezt tudom mondani a 11 éve megrendezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozónk élményeként is, illetve a megrendezett Színházi Olimpia élményeként is. Folyamatosan azt hallom a külföldiektől, hogy mennyire odafigyel, mennyire érzékeny, mennyire nyitott a magyar néző. És mondom ezt beregszászi múltunkból építkezve, illetve a jelenből, a faluzásból, a kisvárosokban megtartott előadásokból, amelyekbe elvittük a magas, korszerű színházi nyelven megfogalmazott darabjainkat. A magyar nézők csodálatos, rajong értünk és ez bennünket kötelez, hogy megfelelő minőségű előadásokkal szólítsuk meg őket. Ez mindannyiunk feladata, ez közös harcunk iránya kell, hogy legyen az igénytelenség, a silányság, a színházhoz nem méltó megszólalásokkal szemben. A néző megérdemli, hogy komolyan vegyük, hogy ne mondjunk róla olyasmit, hogy már képtelen egy összetett mondatot befogadni, és már csak olcsó színházi megnyilvánulásokra hajlandó eljönni. Ez a néző méltó arra, hogy valóban szolgáljuk, ne kiszolgáljuk – fogalmazott a Nemzeti Színház igazgatója.

Azt is hozzátette: „Legyünk bátrak a darabválasztásokban, a megszólalási módokban. Ez a mi színházcsináló népünk feladata. Ahogy a fenntartóink feladata az, hogy garantálja, hogy a néző méltó helyre jöjjön be, felújított épületekbe jöjjön be, hogy olyan infrastrukturális háttérrel rendelkezzen ez a művészeti ág, amely méltóan tud kommunikálni a nézővel. (…) Ez a néző megérdemli azt, hogy a legmagasabb szinten működő társulatok dolgozzanak országszerte. Ezért kell védeni a társulatokat, mint a szakmai szempontból legértékesebb működési módját a szakmának. A képzett színészt kell védeni. El kell érni, hogy minél több képzett színész kerüljön ne csak a budapesti színházakba, hanem vidékre. Ezért kéne fölújítani vagy újragondolni, újratervezni az ösztöndíjprogramunkat, ami pont Fekete Péter államtitkársága idején indult el, aztán megtorpant. Nyilván nehezebb éveket élünk, de ezt újra el kell indítani, és az SZFE-nek meg a feladata a gyerekek gondolkodásmódjába beültetni azt is, hogy a magyar vidéki néző pont olyan értékes, mint a fővárosi, és vidéken is csodálatos színészi utakat lehet bejárni, gondoljunk csak Király Leventére – olyan utakat, amelyek egy város, egy közösség szolgálatáról szólnak.” – mondta Vidnyánszky Attila.

„Nagyon sok mindent elértünk, mindeközben hajlamosak vagyunk népként is elfelejteni azt, ami pozitív, mindig a negatívról beszélgetünk. Hadd mondjam el, hogy másfél évtizedes álmunk eredményeként felállt egy olyan rendszer, ami nemhogy Magyarországon nem volt korábban, hanem a világban sehol nincs: elindult a Vitéz László program az óvodásoknak, működik a Lázár Ervin Program az általános iskolásoknak, elindult a KultUp, illetve a Csontváry-program, ami az egyetemistákat szólítja meg, és az egésznek a végén ott a Déryné Program. Egy olyan rendszer állt föl, kiegészítve a Petőfi Programmal, amely szinte mindnyájunkat elér, mindnyájunk számára lehetőség, és amely orvosol évtizedes mulasztásokat. Tíz évvel ezelőtt megnéztük és kiderült, hogy a magyar lakosságból majd négymillióan nem jutnak vagy nagyon nehezen jutnak el színházba. Megnéztük, hogy gyerekeink 59 százaléka úgy fejezi be az általános iskolát, hogy nem lát színházat, nincs koncertélménye. Ezekre jött válaszul ez a csodálatos programrengeteg” – fejtette ki Vidnyánszky Attila, aki hangsúlyozta, hogy folyamatosan kommunikál külföldi szakemberekkel, de se keleten, se nyugaton nem találkoznak hasonló, stratégiai szintű rendszerrel.

„Erre mérhetetlenül büszkének kell lenni, és természetesen ezen programok indulásakor vannak, lehetnek gyermekbetegségek. Nagyon fontos azt is hangsúlyozni, hogy a programoknak folyamatos támogatásra, sőt, támogatás emelésre van szüksége, hogy valóban ki tudjanak teljesedni, de a létrejöttük önmagában véve is csodálatos teljesítmény” – fejtette ki a direktor.

Arról is szót ejtett, hogy meglátása szerint folytatódnia kell a színházi felújítási programnak, mert egészen csodálatos az az infrastrukturális háttér, ami például Debrecenben vagy Kaposváron kialakult.

„Szóval van mire büszkének lenni, és van egy csomó dolog, amit meg kell még csinálni. Például az előadóművészeti törvény kapcsán. (…) Az kell, hogy együtt gondolkozzunk, nézzük meg, mit kell tenni, milyen rendszereket kell megsegíteni, hogy tudunk még jobb körülményeket teremteni a törvény adta lehetőségekből kifolyólag” – vetette fel Vidnyánszky.