Vidnyánszky Attila az SZFE ügyéről: “Ezt végig kell csinálni”

Vidnyánszky Attila az M5 kulturális csatorna szerda esti műsorában hangsúlyozta: a kuratórium jogszerűen működik, döntései megfelelnek a szabályoknak.

Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az egyetemen egy szűk kisebbség az, „amelyik ennyire elzárkózik és hatással van a többségre”. Mint mondta, a diákok a politika eszközeivé váltak, a baloldal pedig „reménysugárként” tekint az SZFE-n kialakult helyzetre.

Vidnyánszky Attila szerint, a hallgatók azt kockáztatják, hogy érvénytelenné válik ez a félév.

„Fájó lesz a kijózanodás”

– fogalmazott arról, amikor a hallgatók majd azzal szembesülnek, hogy „elment” egy hónap.

A kuratórium elnöke szerint, az egyetemen csütörtökön kezdődő sztrájk jogszerűtlen és mint mondta, reméli, hogy a bíróság is így dönt.

Arról beszélt, hogy jelenleg válsághelyzetről van szó, intézkedéseik – például Szarka Gábor kancellári kinevezése – a válságot próbálják megoldani. A két új rektorhelyettes feladata lesz átlátni, hogy mennyire és hogyan tér el a működés a szabályszerűtől – mondta.

„Elszántan beleállunk az új campus megépítésébe” – mondta Vidnyánszky Attila, hozzátéve: az új kancellár, Szarka Gábor a közszolgálati egyetem campusának igazgatója volt, ingatlanfejlesztéssel foglalkozott, ő a megfelelő ember azokra a célokra, amelyeket kitűztek maguk elé.

Hangsúlyozta: mindent el fognak követni, hogy normalizálódjon a helyzet. Ha nem megy az egyetemen, akkor más helyszínen indítják el az oktatást.

Azonban – mint mondta – reménykedik abban, hogy az elkövetkező napokban sikerül az álláspontjaikat közelíteni. A jövő héten leülnek tárgyalni, szeretnének egyeztetni az egyetem filmes és színházi részén dolgozókkal.

„Elsejétől teljes egészében mi irányítjuk az egyetemet. Muszáj, hogy szót értsünk” – hangoztatta. Kiemelte: nem küldtek el senkit, arra kérik a tanárokat, hogy folytassák a munkát.

Azok a diákok, akik bent vannak a rendszerben, azok a tanárok, akik őket tanítják, diplomáig elkísérhetik őket – mondta. Kiemelte: a szakma érdeke az, hogy szakmai konzultációk kezdődjenek el.

El kell gondolkodni azon, hogy az egyetemen elindítsák „a színész résznél” a menedzserképzést. Beszélt arról is, hogy vannak területek, ahol túlképzés van, de például a vidéki színészeknek csak alig hatvan százaléka diplomás és „alig van” fiatal rendező is.

Az esetleges félreállására vonatkozó kérdésre Vidnyánszky Attila azt mondta: sok támogatást kap és úgy gondolja, hogy ezt végig kell csinálnia.